Divatos arról beszélni, hogy nem divat már olvasni, az emberek nem olvasnak. Még divatosabb a fiatalokat szidni, és azt mondani, hogy nem olvasnak verset. Természetesen tagadhatatlanul megváltoztak az olvasási szokások, más az igény, hiszen más a befogadó. Mégsem érzem ennyire tragikusnak a helyzetet. Olvasnak a fiatalok, csak gyorsabban, szeretik a rövidebb, tömörebb írásokat. Szeretik az eseményeket, és ebben nem ők a hibásak, sőt, ez nem hiba, csupán a kor velejárója. Szívesen néznek rövid versvideókat, s ha nem is nyomtatásban, hanem valamilyen digitális eszközön, őket is elérik a versek.
A magyar nyelvterület egészen különleges. Amikor kisbabát altatunk, azt mondjuk: tente baba, tente; majd amint cseperedik, énekeket, mondókákat tanítunk neki. Később az óvodában az ünnepi szereplésekre verseket tanulnak. Verssel ünnepeljük a karácsonyt, a húsvétot, az anyák napját. Versel a násznagy, amikor az ifjú pár egybeköti az életét, de a ballagási vagy tanévkezdési ünnepségek is verssel emelkednek a lélek küszöbéig. A népdalainkban gyökerezhet talán a ritmus, a rím szeretete, onnan szívjuk magunkba, hiszen a magyar nyelv csodálatosan alkalmas a verselésre. Azt mondják, a költő a lélek mérnöke. Miként mérhető tehát a lélek? Grammja van, vagy centiméterre kell mérni? Senki nem tudja. Csupán azt, hogy amikor szerelmesek leszünk, akkor kell a vers vagy a szerelmes dal. Amikor gyászolunk, egy zsoltárral könnyíthetünk a terheinken. Nem is gondolunk bele, de ezek mind versek. Forradalmaink, csatáink, csodálatos és fájdalmas történelmünk szintén egy versben szólalnak meg, a magyar Himnuszban.
1964 óta ünnepeljük a magyar költészet napját – ez is jól mutatja, mennyire fontos a magyarok számára a vers, hiszen ez nem az az ünnep, amit az egész világ ünnepel. József Attila születésnapján, április 11-én, a magyar verset ünnepeljük. Mint ahogy a költészet világnapján, ilyenkor is egyre többen osztják meg a verseket a közösségi média felületein. Szavalnak együtt és külön, falra, földre, kőre írnak verseket fiatalok és idősek. Szavalnak a tereken, az iskolákban, a templomokban. A költők közös verset írnak, vagy verspárbajoznak, megzenésített versek énekétől hangos sok utca ezen a napon. Nem tudjuk, miért. Talán a költők tudják a legkevésbé. Valamiféle különleges indíttatásból, egy távoli, misztikus helyről érkezik vajon a vers? Ha a lélek mélyéről, akkor az milyen mélyen lehet, és pontosan hol található?
Meglehet, ez a felfedezetlen titok az, ami a verset a szépirodalom királynőjévé teszi. Alázatos szolgái, a költők, egész életüket szentelik ennek a hivatásnak. Tanulmányozzák, számolják, dédelgetik, amíg élnek, s reménykednek, hogy mindez nem történik hiába. Szeressük, olvassuk a verset, ez tartja életben a nyelvünket! És álljunk meg egy pillanatra, gondoljunk József Attila szavaira, aki talán a legpontosabban adta meg nekünk, hogy miért kell a vers! Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.
,,A vers a Föld útja a Nap körül”[1] – írja Szőcs Géza 1976-ban. A költészet és a költészet búrájában születő mindenkori vers definiálására hivatott költő a létezés misztériumát az irodalom ágas-bogas, labirintusszerű univerzumán belül igyekezett megérteni, értelmezni, továbbadni és közvetíteni nekünk, halandó embereknek.