Az Osztrák–Magyar Monarchia idején Zombor törvényhatósági jogú város adminisztratív központként Bács-Bodrog vármegye, valamint a Zombori járás székhelye is volt egyben. A város soknemzetiségű volt: az 1910-es népszámlálás szerint 30 593 lakosából 32,94 százalék magyar, 39,11 százalék délszláv (bunyevác, horvát, szerb), 7,13 százalék pedig német, míg a lakosság egyötöde más nemzetiséghez tartozott. Felekezeti szempontból a római katolikus vallást követték a legtöbben (54,91 százalék), a görögkeletiek/ortodoxok 38,83, míg az izraeliták a lakosság 3,32 százalékát képezték. A város gazdasági, közlekedési, jogszolgáltatási és oktatási-művelődési központnak számított.
Zombor katonai tekintetben is fontos volt. Békeidőben a város „háziezredeként” itt állomásozott a cs. és kir. 23. gyalogezred legalább egy zászlóalja. Az ezred kiegészítési kerületéhez Zombor és Baja város mellett az Apatini, a Bácsalmási, a Bajai, valamint a Zombori járás települései tartoztak.
Emellett a városban állomásozott a m. kir. 6. szabadkai honvéd gyalogezred – amelynek kiegészítési kerülete felölelte Bács-Bodrog vármegyét – II. zászlóalja is.
A Metz házaspár, a nemesmileticsi (Bács-Bodrog vm.) származású Metz József (1867–1945) és cikói (Tolna vm.) származású Katona Karolina (1876–1963) Zomborban kezdte meg közös életét, ahol József 1893. december 30-tól cégbíróságilag bejegyzett vegyeskereskedést működtetett.
1894. július 17-én született első gyermekük, aki a keresztségben a József Ferenc nevet kapta. Alig egy évvel később, 1895. augusztus 22-én megszületett Ferenc fiuk. A két fiút követően 1897. április 20-án született Mária, majd negyedik gyermekként 1899. január 29-én István.
József és öccse, Ferenc egyaránt a zombori m. kir. főgimnáziumban végezték az alsóbb osztályokat. József az 1913/14-es tanévben a szabadkai városi főgimnáziumban érettségizett. Ferenc a gimnázium negyedik osztályát követően a zombori felső kereskedelmi iskolában folytatta tanulmányait.
Az első világháború kirobbanása véget vetett a Metz testvérek gondtalan életének: sorstársaikkal együtt nekik is hadba kellett vonulniuk. Mindketten a m. kir. 6. szabadkai honvéd gyalogezred kötelékébe kerültek, ahol érettségizettek lévén tiszti tanfolyamot végeztek. Ezt követően kerültek a harctérre.
A m. kir. 6. honvéd gyalogezred 1914. augusztus 20-án a boszniai Višegradnál esett át a tűzkeresztségen, és a szerb hadszíntéren küzdött 1914 végéig. Az ezred 1915 januárjában az orosz hadszíntérre, Galíciába került.
Metz József hadapródként 1915 tavaszán megsebesült a lábán, Zomborban ápolták. A két Metz fiú 1915 őszén zászlósi rangfokozatban az ezred 3. századában szolgált.
1916 januárjának elején a 6-os honvédeket a pécsi 19-esekkel egyetemben Bukovinába, Rarance (ma: Ridkivci, Ukrajna) környékére vezényelték, ahol már január 11-én súlyos harcok közepette találták magukat. A rendelkezésre álló adatok szerint az 1916. január 11-e és 21-e között vívott harcokban az ezred összesen 835 embert vesztett: elesett 147, megsebesült 630, hadifogságba került 3, valamint eltűnt 55 fő.
Már a harcok első napján, január 11-én tragédia történt, amikor egy orosz tüzérségi gránát telibe találta azt a fedezéket, amelyben a Metz testvérek, József és Ferenc kerestek menedéket. Mindketten azonnal életüket vesztették: halálukat dr. Galambos Jenő főorvos és Schwartz Miksa hadapród igazolták. Ugyanezen a napon, szintén gránátbecsapódás következtében szenvedett halálos sebesülést Bosznay Ferenc (Csurgó, 1876) őrnagy, a m. kir. 6/I. zászlóalj parancsnoka is.
Másnap, január 12-én Sütő Ákos tábori lelkész temette el őket a Rarance déli kijáratánál lévő községi temetőben.
A tragikus hír Zomborba is megérkezett. A család által feladott gyászjelentés Az Ujság című lap 1916. február 6-ai számában jelent meg. Február végén a Metz testvérek tiszteletére Zomborban gyászistentiszteletet tartottak, amelyen a katonai zenekar is közreműködött.
A két fiatal zászlós önfeláldozását a hadvezetőség 1916 áprilisában az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem odaítélésével ismerte el. A felterjesztésbe mindkettőjük esetében – a papírmunkát megspórolva – ugyanazt írták:
„Az ellenséggel szembeni bátor magatartásáért. I. 11-én Rarancénál a pergőtűzben a nevezett szakaszparancsnok volt egy olyan századnál, melyet a rajvonal megerősítésére az állásba rendeltek. Feladatának fontosságát szem előtt tartva a heves tüzérségi tűzben embereit kitartásra buzdította, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az erősítés a megfelelő időben érkezett az állásba. Ezirányú tevékenysége során érte a hősi halál.”
Nevük, mementóul, a zombori Szent Rókus temetőben lévő családi síremlékre is felkerült, figyelmeztetve minden arra járót a háború borzalmaira és értelmetlenségére.
(A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönet illeti dr. Kiss Gábor alezredest és Pollmann Ferencet.)
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)
A Sétatér – szellemvasút a Szamos partján című kézirat készen áll a kiadásra, tartalma hibrid szövegegységekből áll. A könyv tematikája valóban a hattyúk és a kolozsvári Sétatér megörökítése, ám mindez egy tág dimenzióban végigvitt kultúrtörténeti utazás, amelynek során Kolozsvár teljes történelme mellett a magyar és világirodalmi hattyúábrázolásokon át a költő személyes identitáskérdései is fellelhetők.
Szőcs Géza 1983-ban írta Esti ima című versét, a legsötétebb Ceaușescu-korszakban, amikor – 1982-es lefogása után – nemcsak szabadságáért, de életéért is aggódnia kellett. A visszatérő kihallgatások gyakran kínzásokká fajultak, valóságos háziőrizetben élt szülei lakásában; telefonját lehallgatták, minden lépését megfigyelték, s a házkutatások során elkoboztak mindent, amit személyesen fontosnak tarthatott – leveleket, verseket, jegyzeteket. Folyamatosan érzékeltetni akarták vele kiszolgáltatottságát – azt, hogy a hatalom bármit megtehet vele.
Tizennégy éves koromban jártam először Magyarországon, és szinte hihetetlen élmény volt, hogy első utam rögtön Budapestre vezetett. Tudtam, hogy létezik egy ilyen ország, ami nekünk anyaországunk, és amelynek eszményképe szinte jogalapját és bizonyítékát adta identitásomnak, ami néha ellentmondásokkal volt terhes, hiszen nagyon korán megtanították nekem, hogy magyar nemzetiségű ukrán állampolgár vagyok.
Danyi költői indulását a nyelvi fegyelmezettség, a közlés határokat feszegető lecsupaszítása, a fogalmazás már-már kíméletlenségbe hajló pontossága és többnyire a megszólalónak a vers belső működő világától való hideg eltávolodása jellemzi; olyan objektivitás, amely izzik az immanens feszültség(ek)től, ám ezek a „zárt csodák” – ahogyan a kortárs kritikák által sokat tárgyalt mű mondja – a „kéreg alatt” maradnak.
László Gyula ezt írja barátjáról, Németh Kálmánról: „szobrait nem lehet elfogulatlanul, rideg mérlegeléssel nézni, nem lehet csak a »szép« jegyében szemlélni, mert ezek a szobrok panaszolnak, vádolnak, hitet sugároznak, emlékeznek, pedig »csak« öregasszonyokat, vásárosokat, sebesült katonákat, szeretett fejeket idéznek, és gyakran érezzük a Megfeszített jelenlétét. Németh Kálmán a középkori faszobrászok kései utóda: a Krisztus-faragóké, Boldogasszony-idézőké, a szegény embert szeretettel átölelőké.” E megejtően lírai sorok miatt érdemes felidéznünk Németh Kálmán emlékét.
A dualizmus alatt (1867–1918) Szabadka egyetlen katolikus jellegű tanintézete a Miasszonyunkról nevezett iskolanénék zárdaiskolája volt. Az intézet alapítása a Szabadkai Első Nőegylet érdeme. Az egylet a városi árvák gondozását az iskolanővérekre szerette volna bízni, és ebből a célból 1869-ben zárda alapítását határozta el. Az építkezésre szánt adományokat a Római kath. nőiskola-alapítványa néven létesített számlára gyűjtötték össze.
2023 tavaszán mutatták be a Jókai Színházban, Komáromban N. Tóth Anikó A kacagó királykisasszony című darabját. A mű lényegében egy hagyományos sablonokból felépített történet, amelyet próbál valamiféle kerettel körbeölelni. Szerencsére nem is akar több lenni annál, mint aminek készült: szórakozás gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek.