Az Osztrák–Magyar Monarchia idején Zombor törvényhatósági jogú város adminisztratív központként Bács-Bodrog vármegye, valamint a Zombori járás székhelye is volt egyben. A város soknemzetiségű volt: az 1910-es népszámlálás szerint 30 593 lakosából 32,94 százalék magyar, 39,11 százalék délszláv (bunyevác, horvát, szerb), 7,13 százalék pedig német, míg a lakosság egyötöde más nemzetiséghez tartozott. Felekezeti szempontból a római katolikus vallást követték a legtöbben (54,91 százalék), a görögkeletiek/ortodoxok 38,83, míg az izraeliták a lakosság 3,32 százalékát képezték. A város gazdasági, közlekedési, jogszolgáltatási és oktatási-művelődési központnak számított.
Zombor katonai tekintetben is fontos volt. Békeidőben a város „háziezredeként” itt állomásozott a cs. és kir. 23. gyalogezred legalább egy zászlóalja. Az ezred kiegészítési kerületéhez Zombor és Baja város mellett az Apatini, a Bácsalmási, a Bajai, valamint a Zombori járás települései tartoztak.
Emellett a városban állomásozott a m. kir. 6. szabadkai honvéd gyalogezred – amelynek kiegészítési kerülete felölelte Bács-Bodrog vármegyét – II. zászlóalja is.
A Metz házaspár, a nemesmileticsi (Bács-Bodrog vm.) származású Metz József (1867–1945) és cikói (Tolna vm.) származású Katona Karolina (1876–1963) Zomborban kezdte meg közös életét, ahol József 1893. december 30-tól cégbíróságilag bejegyzett vegyeskereskedést működtetett.
1894. július 17-én született első gyermekük, aki a keresztségben a József Ferenc nevet kapta. Alig egy évvel később, 1895. augusztus 22-én megszületett Ferenc fiuk. A két fiút követően 1897. április 20-án született Mária, majd negyedik gyermekként 1899. január 29-én István.
József és öccse, Ferenc egyaránt a zombori m. kir. főgimnáziumban végezték az alsóbb osztályokat. József az 1913/14-es tanévben a szabadkai városi főgimnáziumban érettségizett. Ferenc a gimnázium negyedik osztályát követően a zombori felső kereskedelmi iskolában folytatta tanulmányait.
Az első világháború kirobbanása véget vetett a Metz testvérek gondtalan életének: sorstársaikkal együtt nekik is hadba kellett vonulniuk. Mindketten a m. kir. 6. szabadkai honvéd gyalogezred kötelékébe kerültek, ahol érettségizettek lévén tiszti tanfolyamot végeztek. Ezt követően kerültek a harctérre.
A m. kir. 6. honvéd gyalogezred 1914. augusztus 20-án a boszniai Višegradnál esett át a tűzkeresztségen, és a szerb hadszíntéren küzdött 1914 végéig. Az ezred 1915 januárjában az orosz hadszíntérre, Galíciába került.
Metz József hadapródként 1915 tavaszán megsebesült a lábán, Zomborban ápolták. A két Metz fiú 1915 őszén zászlósi rangfokozatban az ezred 3. századában szolgált.
1916 januárjának elején a 6-os honvédeket a pécsi 19-esekkel egyetemben Bukovinába, Rarance (ma: Ridkivci, Ukrajna) környékére vezényelték, ahol már január 11-én súlyos harcok közepette találták magukat. A rendelkezésre álló adatok szerint az 1916. január 11-e és 21-e között vívott harcokban az ezred összesen 835 embert vesztett: elesett 147, megsebesült 630, hadifogságba került 3, valamint eltűnt 55 fő.
Már a harcok első napján, január 11-én tragédia történt, amikor egy orosz tüzérségi gránát telibe találta azt a fedezéket, amelyben a Metz testvérek, József és Ferenc kerestek menedéket. Mindketten azonnal életüket vesztették: halálukat dr. Galambos Jenő főorvos és Schwartz Miksa hadapród igazolták. Ugyanezen a napon, szintén gránátbecsapódás következtében szenvedett halálos sebesülést Bosznay Ferenc (Csurgó, 1876) őrnagy, a m. kir. 6/I. zászlóalj parancsnoka is.
Másnap, január 12-én Sütő Ákos tábori lelkész temette el őket a Rarance déli kijáratánál lévő községi temetőben.
A tragikus hír Zomborba is megérkezett. A család által feladott gyászjelentés Az Ujság című lap 1916. február 6-ai számában jelent meg. Február végén a Metz testvérek tiszteletére Zomborban gyászistentiszteletet tartottak, amelyen a katonai zenekar is közreműködött.
A két fiatal zászlós önfeláldozását a hadvezetőség 1916 áprilisában az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem odaítélésével ismerte el. A felterjesztésbe mindkettőjük esetében – a papírmunkát megspórolva – ugyanazt írták:
„Az ellenséggel szembeni bátor magatartásáért. I. 11-én Rarancénál a pergőtűzben a nevezett szakaszparancsnok volt egy olyan századnál, melyet a rajvonal megerősítésére az állásba rendeltek. Feladatának fontosságát szem előtt tartva a heves tüzérségi tűzben embereit kitartásra buzdította, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az erősítés a megfelelő időben érkezett az állásba. Ezirányú tevékenysége során érte a hősi halál.”
Nevük, mementóul, a zombori Szent Rókus temetőben lévő családi síremlékre is felkerült, figyelmeztetve minden arra járót a háború borzalmaira és értelmetlenségére.
(A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönet illeti dr. Kiss Gábor alezredest és Pollmann Ferencet.)
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)
Bár nagyon jól mutatnak, nem egyértelműek, sőt félrevezetők a betűvel jelzett mai fiatal(os) nemzedékek. Ma már szinte mindenki kívülről fújja a népszerű tudományosság terminusait: X, Y, Z generáció. De mit jelentenek ezek, és vajon valóban nemzedékek, és ha igen, meddig érvényesek?
Lányi Ernőt (1861–1923) elsősorban mint számos költő versének megzenésítőjét ismerjük. Kevesen tudják, hogy több dalának a szövegét is maga írta: előbb lejegyezte a dallamot, majd megfelelő szöveget talált ki hozzá. De még kevesebben lehetnek azok, akik azt is tudják, hogy Lányi olyan verseket is írt, amelyeket sohasem zenésített meg. Egy csomó költeménye nyomtatásban is megjelent Consonanzen und Dissonanzen eines ungarischen Musikers (Egy magyar muzsikus konszonanciái és disszonanciái) címen 1899-ben Boroszlóban, a mai lengyel Wrocławban.
A magyar irodalomban nincs sok „hazai fejlesztésű” strófaszerkezet, és versforma még kevesebb. A Zrínyi-versszak egy laza metszetű, négyes rímes felező tizenkettes, s a már fejlettebb, egyedibb Balassi-strófa ennek rokona, viszont a Himfy-strófa, amit Kisfaludy Sándor (1772–1844) hozott létre, ezeknél is kidolgozottabb.
Él egy szép régi szokás Indiában, főként India délkeleti részén, Tamil Nadu államban (de Burmában is ismert): a kolamozás. Nők reggelente a templomuk, házuk bejárata előtti részt vagy egyszerűen csak az utca földjét művészi rajzokkal díszítik. Ez a rajz a kolam. Többnyire földre (homokra, agyagra) rajzolják, de térkőre, aszfaltra is.
1935. szeptember 28-án a betiltott Magyar Párt egykori vezetői nagygyűlést tarthattak, méghozzá a Magyar Párt megalakulásának valamikori színhelyén, Zentán. Az eseményen nem alakult újjá a Magyar Párt, és új szervezet sem jött létre, mégis a délvidéki magyarság történetében fontos esemény ez a találkozó, mert az elkövetkező időszakban a betiltott Magyar Párt egykori vezetői a Zentán elhangzott elvekkel összhangban ismét a közélet aktív tagjaivá váltak. Nagygyűléseket szerveztek, amelyeken tájékoztatták a jugoszláviai magyarokat az elképzeléseikről, céljaikról. Emellett a hatalom képviselőivel is folytattak tárgyalásokat.
„Egész úton haza felé” – írta Petőfi 1844-ben. „Egész úton haza felé” – írta a vándorkiállítást rendező kurátor 2023-ban. Mégis, vajon miért ez lett a címe a kiállításnak? Alapfokú válasz: ez a négy szó adja vissza leginkább a kiállítás témáját, Petőfi Sándor vándorlásait. Haladó válasz, bár ez itt a reklám helyének is tűnhet, Petőfi említett sora a költőről elnevezett rádió egyik legkedveltebb műsorának a címe: „Egész úton haza felé.”
Egy városi legenda szerint a falfirka, vagyis a graffiti művészete egy unatkozó amerikai katonától eredeztethető, aki minden állomásán felfirkantotta a falra, hogy „Itt járt Killroy”. Annyi bizonyos, hogy a múlt század második világégésében az Európába átdobott amerikai katonák és szerelők előszeretettel festették fel állomáshelyeiken ezt a szlogent és a hozzá kapcsolódó, a fal mögül kikukucskáló figurát.
Szarvas Gábor nyelvész ironikusan így kezdi önéletrajzát: „Születtem 1832. március 22-én Adán, Bács megyében, anyámtól. Apám törvényes, céhbeli kovács volt, anyám kovácsné. Laktunk a nagy kocsmának vizávi, melynek bora, amint emlékszem, híres volt a Tisza-víz-ízéről.” Ada kisváros (ma Szerbia) Kelet-Bácska középső részén, a Tisza folyó jobb partján fekszik Zentától 15, Óbecsétől 20 kilométerre. A város neves szülöttje Szarvas Gábor nyelvész, a nemrég 150. születésnapját ünneplő nyelvészeti folyóirat, a Magyar Nyelvőr első legendás szerkesztője.
Apró korában, úgy 3-4 évesen, az ember még igyekszik lefülelni a felnőttek beszédét. Megragadnak nevek, jellegzetes kifejezések, szavak, egyegy pillanathoz kapcsolódó megjegyzések, illatok, családi csevejekből kihallott aranyköpések, anekdoták. S megragadnak a fülben, a lélekben ilyenolyan (korabeli) dalfoszlányok, dalszövegekből vett sorok is. Ezek a zöngemények azután felnőttkorunkban ott kísértenek a tudatalattinkban, zakatolnak a dobhártyában; velünk maradnak.
Írónk ugyanis nemcsak a második világháború utáni (cseh)szlovákiai magyar irodalom egyik meghatározó személyisége, hanem általában a kortárs magyar irodalom, epika egyik jelentős alkotója. Pályáját humoristaként, katartikus irodalmi paródiák szerzőjeként kezdte az 1950-es évek második felében. Intellektusának állandó készenléte és vibrálása, nyitottsága és fogékonysága a világ új és újabb dolgaira, jelenségeire, s nem utolsósorban az írói oeuvre-jának egészét meghatározó rendszerező hajlama, kritikai szemlélete, mindvégig jellemző maradt rá.