Cseh János tanító és Melkuhn Katalin fia, Cseh Károly Imre 1891. november 2-án Adán látta meg a napvilágot: a szülői ház, tanítói lakás a zsinagóga mellett, az iskola épületében volt.
Az elemi iskolát szülővárosában végezte. Apja nyomdokaiba lépve tanulmányait az 1902/03-as iskolaévtől az újverbászi (ma: Vrbas, Szerbia) községi algimnáziumban folytatta, ahol három osztályt végzett. A gimnázium IV. osztályát az 1905/06-os tanévben a zentai községi főgimnáziumban fejezte be elégséges eredménnyel. 1906-tól a temesvári tanítóképző hallgatója lett. A tanítóképzőt végül Kalocsán fejezte be 1911-ben. Ezt követően Adán elvégezte a hathetes mezőgazdasági szaktanfolyamot. 1911 őszén a középtanyai Bakos-féle r. k. vegyes elemi népiskolában kezdett tanítani.
Kedvelte a sportot, különösen a focit: 1912 augusztusában részt vett az Adai Sport Club (ASC) megalapításában. Nevéhez fűződik a focipálya kialakítása, amely a vásártéren kapott helyet. A csapat első mérkőzésén – amelyet a moholi sportegylet ellen játszottak, és 19:0-ra megnyertek – a tanító úr a jobbhátvéd posztján játszott.
1913-ban az adai földműves-szövetség titkárává választották.
1913 őszén egyéves önkéntesként katonai szolgálatra Szabadkára, a m. kir. 6. honvéd gyalogezredhez vonult be. Tiszti tanfolyamot végzett: 1915. augusztus 1-jén tisztjelöltté léptették elő. Az orosz hadszíntérre került, ahol 1916-ban tartalékos zászlósként hadifogságba esett. Szibériába, a krasznojarszki fogolytáborba került. A hadifogság első benyomásairól egy novellájában írta:
„Aztán vonatra raktak. Mikor ez átfúrta magát a nagy orosz tájakon, megmásztuk az Ural lankáit, reszkető feszültséggel lestük a fehérlő síkot, Szibériát, ahol – úgy tudtuk – éhes farkasok csordái üvöltve száguldanak a vágtató szánok után, s a megriadt emberek elöltöltős puskával lövik le a lovaik nyakára ugró fenevadakat. Ehelyett végeláthatatlan nyírfák finom színgarmadája, feltarolt avarok kármin-tengere, piros bádogtetős falvak vidám zsongása, csilingelő városok vidám ritmusa fogadott, ahol emberábrázatú emberek, vágyakozó arcú lányok, gondtalanul játszó gyerekek integettek jó szívvel felénk, míg durva tekintettel csak a cifratornyú templomok, a sokrácsú börtönök s a kancsukás rendőrök néztek le ránk.”
A hadifogságban fogolytársaival megismerkedtek a marxizmus tanaival.
Cseh Károly 1920. január 20-án házasságot kötött az orosz Gromcsenkó Paulinával.
1920 tavaszán már őrnagyként az omszki magyar vörös egység parancsnokaként szolgált, a harcokban könnyebben megsebesült. Felépülését követően agitátor- és parancsnokképző tanfolyamon vett részt. 1921 tavaszán egy olyan moszkvai tanfolyamot is elvégzett, amelyen az európai országokba hazatérő volt vörös katonákat illegális munkára és harcra képezték ki. Nem csoda, hogy a délszláv hatóságok veszélyes kommunista agitátorként tartották nyilván.
Cseh Károly 1921 augusztusában tért haza Szovjet-Oroszországból. A hadba vonult adaiak közül 416-nak nem adatott meg a szerencse, hogy hazatérjenek a világháború harctereiről.
Cseh tanító 1921 szeptemberében munkát is kapott az egyik adai iskolában. Miután a délszláv hatóság 1920. december 29-én betiltotta és törvényen kívül helyezte a Jugoszláv Kommunista Párt tevékenységét, 1922 februárjában Cseh irányításával Adán is elkezdődött az illegális kommunista szervezkedés, megalakult a helyi pártszervezet.
Orosz felesége 1922-ben csatlakozhatott Adán Károlyhoz. A rendőrség állandóan szemmel tartotta őket: 1926 nyarán alapos házkutatást tartottak a tanítói lakásban. Elterjedt ugyanis a hír, hogy az orosz nő rengeteg aranyat hozott magával, illetve hogy Károlyhoz titkos úton havi rendszerességgel nagyobb összegű pénz érkezik.
Ismét bekapcsolódott a sportéletbe: nevéhez fűződik a birkózás népszerűsítése, valamint az adai természetbarátok körének megalakítása, amelynek tagjai gyalogtúrákat, valamint irodalmi, politikai és tudományos vitákat is szerveztek.
A Tisza szerelmeseként kitűnően úszott, szívesen evezett, halászott és vadászott is. Több lapnak is tudósított, elbeszélései, cikkei, tanulmányai és kritikái is megjelentek a Híd című folyóiratban. Szívesen festett.
A rendőrség többször letartóztatta. Büntetőperek folytak ellene, többször elítélték. Az egyik legemlékezetesebb ellene indított bírósági per az 1928-as ún. „adai majompörként” került a köztudatba. Történt ugyanis, hogy a tanítót feljelentették: „…azzal vádolták, hogy a tanonciskolában azt tanítja, hogy az ember a majomtól származik, a tanulóknak a sötétben képeket mutogat, és ezzel erkölcstelen és államfelforgató tanokat hirdet.” Hosszas, egy évig tartó eljárást követően azonban a bíróságnak meg kellett hajolnia a tanító tudományos érvei előtt: megszüntette az ellene folytatott pert.
Az 1929-ben bevezetett királyi diktatúrát követően üldöztetése fokozódott. 1932-ben illegális kommunista tevékenység miatt ismét letartóztatták. Előbb Szabadkán, majd Belgrádban raboskodott. Közben felesége elkeseredésében és férje elvesztésétől való félelmében öngyilkos lett.
1932 decemberében végleg elbocsátották tanítói állásából. Ezt követően szűkösen és bizonytalanságban élt: szőlőt művelt, vállalt asztalosmunkát, német nyelvet tanított, vagy iparossegédeket készített fel mestervizsgára. 1935-ben újranősült. Ebben az évben indult meg Szabadkán a Népszava című lap, amelynek a főszerkesztője lett. 1940/41 fordulóján a művelődési egyesületek kapcsán összetűzésbe került dr. Király Károly ügyvéddel.
Az 1941-es áprilisi háborút és a Bácska visszafoglalását követően már július 5-én letartoztatták, a topolyai internálótáborba került. Büntetőperében hűtlenség vádjával nyolc év börtönbüntetésre ítélték. Vácról 1944 novemberében egy németországi koncentrációs táborba szállították a foglyokat. 1945 februárjában itt ért véget Cseh Károly élete, akit hivatalosan 1947-ben a Zentai Járásbíróság nyilvánított holttá.
Adán utcát és iskolát neveztek el róla, 1972 májusában pedig a nevét viselő iskola előtt leplezték le szobrát, amit 1992-ben vandálok két alkalommal is súlyosan megrongáltak, de megtörtént a helyreállítása.
Az, hogy tisztelete és megbecsülése a rendszerváltást követően is fennmaradt, azt jelenti, hogy a közösség nem a kommunistát, hanem a haladó szellemű, népművelő tanítót ismerte fel benne, és így emlékszik rá.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2023. februári számában)
Vajdaság: 2023. február (VI. évfolyam, 2. szám)
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?