Molnár Tibor: Mészáros Kiss János, a 46-os monostori géppuskás

2021. augusztus 10., 08:30
A Mészáros Kiss házaspár 1916-ban

Mészáros Kiss János szorgos hagymatermesztők, Mészáros Kiss István és Simon Mária gyermekeként Makón látta meg a napvilágot 1890. június 30-án.
A család hamarosan Kanizsamonostorra költözött. János itt cseperedett fel, földművesként kereste kenyerét. 1913-ban sorozták be, de ekkor még nem kellett bevonulnia katonának.
1914. június 28-án – a szarajevói merénylet napján! – Tiszaszentmiklóson kötött házasságot az 1898-as születésű, református felekezetű Papp Eszterrel. Érdekes momentum, hogy a házasulók a házasság megkötése előtt a törökkanizsai főszolgabíróságon jegyzőkönyvileg állapodtak meg arról, hogy a születendő gyermekek az apa vallását követik, vagyis római katolikusok lesznek.
A háború kirobbanását követően Jánosnak is be kellett vonulnia, mégpedig a szegedi 46- os gyalogezredhez.
A cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred története két szálon indult. Még Mária Terézia idején, 1745-ben alakult egy tiroli országos és tábori ezred, amely 1769- ben felvette a 46-os sorszámot, de ezt az alakulatot 1809-ben felszámolták.
1762-ben alakult meg az 1. erdélyi–havasalföldi határőrezred, amely átszervezések sorát követően a 16. román határőrvidéki ezred nevet vette fel. 1851- ben ez az alakulat vált a 46. sorszámú gyalogezreddé, és az ezredtörténet is ezt tekinti az alakulat újjáalapítása dátumának. 1853-tól az ezred hadkiegészítési területét Szeged és környéke képezte. Az alakulat részese volt Bosznia-Hercegovina okkupációjának.
Szegeden a Mars téri laktanya – az ezred „otthona” – 1882-ben épült meg, ettől kezdve vált valóságosan is a 46-os gyalogezred a város „háziezredévé”. Az 1910-es évek elején a cs. és kir. 46. gyalogezred hadkiegészítési kerületéhez tartozott Szeged és Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város és Makó rendezett tanácsú város mellett még Csanád vármegye Központi járása, Csongrád vármegye Tiszáninneni és Csongrádi járása, valamint Torontál vármegye Nagyszentmiklósi és Törökkanizsai járása, ahová Kanizsamonostor is tartozott.
A nagy háború kirobbanásakor – 1914. július 28-án – az ezred közel egy hónapra a Délvidékre, a szerb határ közelében fekvő Pancsovára (ma: Pančevo, Szerbia) és Hertelendyfalvára (ma: Vojlovica) került, de harcokba itt nem keveredtek.
Az orosz hadüzenetet követően az osztrák–magyar 2. hadsereget – amelynek kötelékébe a 46-osok is tartoztak – az északi hadszíntérre, Galíciába szállították, ahová a 46-osok 1914. augusztus 29-én érkeztek meg.
Olaszországnak területi igényei voltak az Osztrák–Magyar Monarchiával szemben. Ezt kihasználva az antanthatalmak 1915. április 26-án Londonban az olaszokkal egyezményt írtak alá, amelynek érelmében 1915. május 23-án Olaszország hadat üzent a Monarchiának. 600 kilométer hosszúságú front nyílt meg, amelynek egyik kulcsfontosságú pontját a Doberdó-fennsík képezte, amelynek védelmében a szegedi ezred is részt vett. A Doberdót érintő – 1915 júniusa és 1916 augusztusa között vívott – első hat isonzói csata embervesztesége olasz részről 232 000, osztrák– magyar részről pedig 168 000 főt tett ki. A 46-osok a Doberdó 1916. augusztus 9-ei – a 6. isonzói csata során bekövetkezett – kiürítéséig hősiesen harcoltak a karszton.
Az ezred ezt követően is az olasz hadszíntéren maradt.
Mészáros Kiss János 1915 tavaszán került a harctérre. A mondás, miszerint „kicsi a bors, de erős”, teljes mértékben illett a vitézül harcoló, apró termetű Jánosra, akinek magassága – katonai igazolványának tanúsága szerint – mindössze 1,56 méter volt.
A Doberdón vívott harcokban gyalogosként tanúsított kivételes bátorságáért már 1915 novemberében kiérdemelte a II. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet, az ún. „kisezüstöt”. Ezt követően a 46-os gyalogezred II. géppuskás századához osztották be.
1917 júniusában helytállásáért kiérdemelte a Bronz Vitézségi Érmet, augusztusban pedig az 1916-ban alapított Károly-csapatkeresztet is. Ezt a kitüntetést olyan katonák kaphatták meg, akik legalább 12 heti frontszolgálatot teljesítettek.
1918 nyarára a Monarchia hadvezetősége egy utolsó, döntő támadást tervezett az olasz hadszíntéren. Az elképzelések szerint az osztrák–magyar csapatok – amelyeknek élén a német mintára szervezett és kiképzett rohamcsapatok haladtak – átkelve a Piavén áttörik az olasz védelmi vonalakat, és mélyen behatolnak az ország területére. Ezzel kívánták Olaszországot különbéke megkötésére kényszeríteni, ami az antant komoly gyengülését idézhette volna elő.
Az 1918. június 15-én meginduló offenzívát azonban a résen lévő olaszok – akiket ekkor már francia, angol és amerikai csapatok is támogattak – időben észlelték, és már annak kezdetén komoly veszteségeket okoztak a támadóknak, akiknek az időjárás sem kedvezett. Az áthajózás heves akna- és géppuskatűz mellett folyt, a 46-osok másfél zászlóaljának mégis sikerült átkelnie. A vitézül küzdő 46-os ezred vesztesége néhány óra alatt 230 halottra és 300 sebesültre rúgott, 80-an pedig a rohanó árba vesztek. Az offenzíva az olasz ellentámadások, valamint az elégtelen utánpótlás miatt néhány nap múlva összeomlott. A hadvezetőség a folyó keleti partjára, kiinduló állásaikba rendelte vissza a csapatokat, amit azok értetlenkedve fogadtak. A visszavonulást a megáradt Piave is nehezítette.
A piavei csatában bátran küzdő Mészáros Kiss János – immáron őrvezetői rangban – itt érdemelte ki az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet, vagyis a „nagyezüstöt” – másodszor!
A cs. és kir. 46. gyalogezred az összeomlást követően, 1918 novemberében érkezett vissza Szegedre.
A Szegedi Napló 1919. január 1-jei adatai szerint a 46-osok az első világháború során 54 ütközetben vettek részt. Kötelékükből elesett vagy eltűnt 107 tiszt és 1140 fő legénység. Az 1933- ban megjelent ezredmonográfia már jóval nagyobb veszteségeket könyvel el: az ezred állományából elesett/elhunyt 3173 fő, megsebesült/megbetegedett 14 989 fő.
János a háború végeztével leszerelt, és hazatérhetett – az akkor már megszállás alatt lévő – falujába, a dolgos hétköznapokhoz. Élete párja hűségesen várta, négy gyermeket – Erzsébet, János, Lajos és József – neveltek fel közösen. A hős katona szép életkort megélve, 1979-ben Szabadkán hunyt el.

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. április 17-i számában)