Számomra március mindig is a legszebb hónapok közé tartozott. Eszmélésem óta bennem élő százféle íze és illata, mosolya és vihara, kamaszkorom összes szerelme réved fel benne. Átjár, felráz, megigéz az élet ébredésének milliónyi, aprócska mozzanata.
És idusa okán a márciusok mindig is „egyszerű” hőseimé voltak s lesznek – bennem és világomban.
Még most is, pedig néha úgy tűnik, hogy XXI. századunk nagy „pestise”, a Covid-19 idején a távolba vész minden ünnep.
Megtorpant a világ.
A hihetetlen megálljt visszafojtott, döbbent csend öleli még mindig. Fellazult társadalmunkban először aggódva torlódtak egymásba, később meg lassú, lomha letargiával folytak egybe a hétköznapok, a hétvégék, az ünnepnapok. Még a nyughatatlan, kitágult virtuális világ sem bírta szétfeszíteni a valóság négy elszürkült falát.
De március erős.
Szent szépsége, melege reményt ad és munkát. Felelősséget.
Néha, amikor megérintem a templom hűvös falát, úgy érzem, mintha felélednének a benne rejtőző erek. Ahogyan elidőz a kezem a századok szavait befogadó levelek felett, szinte hallom a tollak sóhaját, ahogy tintájukat felissza új otthonuk.
Ott van előttem a kiterített, betűkbe öltött néhai világ, s én, a századokkal későbbi, e szavakra figyelek. Lehunyt szemem hártyáján tájak, alakok tűnnek, sorakoznak elő.
Nem nagyvárosok zajai, megható és felemelő pillanatai törnek utat, hanem kicsinyke csallóközi falvak, maroknyi, két-három utcányi „városok” sáros mindennapjai.
S a rácsodálkozás, hogy ebben a hajdan még vizes-lápos, nádas, a Duna millió ágától felszabdalt, patakocskákban burjánzó világban is milyen erővel lüktetett végig 1848 márciusának szívdobbanása.
Birtokos, pap, postamester, tanító, ügyvéd, jegyző, mészáros, bognár, pék, varga, lakatos, csizmadia, gombkötő, szűrszabó, kötélverő, földműves, kovácslegény, zenész, napszámos – olvasom a szerdahelyi, újfalui, nemesszegi és tejedi nemzetőreink, honvédeink foglalkozásait.
Kondé, Bertalanffy, Gálffy, Babirák, Mihálcsek, Mészáros, Pápai, Mihályfi , Loóg, Zsitvay, Krascsenits, Szelle, Takácsy, Szighethy, Deák, Orosz, Mátis, Tilovits, Derzsi, Banyák, Sárközi – sorakoznak elém a nevek.
És a felismerés, hogy mellettük hány meg hány nevet, lelket nyelt el a feledés homálya, mert az utódok restsége elfecsérelte emléküket.
Az egykori mindennapok apró kis szolgáit, névtelenné vált hőseit betemeti a por.
Már fejfáik mellé sem borulhatunk – rendszerek, országok marták fel nyughelyüket.
Az emlékük mégis idefénylik.
A szívünk felett viselt kokárdánk ezért ma nem csupán az összetartozásunk jelképe, hanem tiszteletadás a múlt homályából felemelt hőseink számára.
Jelzés ebből a világból feléjük, hogy tisztelettel, alázattal és hálával emlékezünk rájuk.
Hogy megmentjük lelküket.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2021. márciusi számában)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.