Ilyés Krisztinka: Németh Hajnal Aurora: A mi felelősségünk, hogy a magyar népi kultúra hogyan él tovább

– „Itt a farsang, áll a bál” – énekeljük a farsangi időszakban. A 19. században rendezett farsangi bálok mára elmaradtak, s talán azt is mondhatjuk, a farsang főként a gyerekek körében hangsúlyos ünnepség. Miért lehet ez?

– Ez szerintem nem is a farsangról szól, hanem arról, hogy a világ változik. Ha nem hagynánk, hogy változzon, akkor ma barlangokban laknánk és bőrruhákban járkálnánk. Nekem a népi kultúráról is ez a véleményem, ha nem hagyjuk, hogy változzon, akkor nem lesz élő. Hogyan is lehetne élő, ha nem használjuk ezeket a népszokásainkat, a viseleteinket? Tehát én amellett kardoskodom, hogy igenis hozzá kell alakulni a világhoz, így én sem keményített alsószoknyában vagyok most itt, mert az nagyon kényelmetlen. Sokáig néptáncoltam, így tudom, hogy tényleg nem kényelmesek… Nagyon sok vidéken ezekben a keményített alsószoknyákban le sem lehetett ülni, a templomban végig kellett állni a misét, hiszen rengeteg munka volt elkészíteni a rakásokat például. A mai kor emberétől ezt elvárni, hogy ne üljön le egy ruhában, szinte lehetetlen, hiszen az első szempontunk a kényelem. A másik az, hogy nagyon nehéz dolgunk van abban, hogy ezeket a hagyományokat visszahozzuk, hiszen volt 45 év szocializmus, ami a hitet, a nemzeti sajátosságokat – például a viseletet – a perifériákra szorította, sőt tiltotta is. Azt gondolom, hogy ez elmúlt, itt vagyunk a mai korban, csak rajtunk múlik, hogy mit veszünk föl, pólót vagy mellényt. Ugyanannyi idő bekapcsolni egy viseletdarabot, például egy mellényt magamon, mint fölvenni egy pólót. Tapasztalatból mondom, mert én mindennap ebben járok. Ha végzünk az interjúval, akkor így fogok elmenni a postára, és nemcsak azért, mert nem lesz időm átöltözni, hanem mert tényleg mindenhova így megyek. Azt vallom, hogy csakis a mi felelősségünk – legyen szó gyerekekről, felnőttekről –, hogy mennyiben hozzuk át az őseink kultúráját, és bízom benne, hogy ezt akár én is egyre népszerűbbé tudom tenni. Ezért használom az összes létező közösségi médiát, a TikToktól kezdve a Facebookot, az Instát, a Threadset, mert a TikTokon más korosztály követ, mint a többin. Nagyon sok fiatal figyelmet fordít az oldalaimra, és többen is írták már azt, hogy az én hatásomra vették elő a nagymamájuk viseletszoknyáit, vettek színes fonalakat, megtanultak hímezni. Ehhez viszont élő példát kell mutatni, nem mereven gondolkodni, tehát az autentikus farsangi népszokást már nem biztos, hogy egy az egyben át tudjuk hozni a régi időkből a ma emberének. Szerintem ezek nem mindig működnek. Persze jó volna, ha élő lenne minden népszokás, de ez illúzió.

– A világ változására egy évszázaddal korábban is voltak, akik hasonlóképpen reagáltak: „Minden kornak vannak sajátságai és mulatságai, ’s ezekben a’ divat-szellem szerint részt nem venni éppen olly különczség és szembetűnő furcsaság volna, mint ellenök sértő kifejezésekkel kikelni annak, ki azokkal megbarátkozni nem tud csak azért, mert még a’ rózsából is mérget vél szívhatni” – olvashatjuk egy 19. század végi újságban.

– Mindig voltak, akik a korhoz igazították a magyar népi kultúrát is. Jó példa erre a Hagyományok Háza kiállítása, az volt a címe, hogy Szecesszió, art deco, népművészet, ahol Undi Mariska, Mallász Gitta, Lesznai Anna, Tüdős Klára és a Zsolnay nővérek azt mutatták be, hogyan építették be a népi hímzéseket a modern iparművészetbe. De ott van Kovácsné Király Ilus, aki nélkül nem lenne a ma ismert színes kalocsai hímzés. Utólag ezt természetesnek vesszük, de régen ez forradalmi volt! Ma őket úgy hívjuk, hogy influenszerek. Azok az emberek, akik úgymond példát mutatnak, elől járnak. Persze arról vitatkozhatnánk, hogy ez mennyire jó vagy rossz. Van egy matyótörténet, a matyó ragyogó. Nekem is van egy ilyen muzeális kabátom, amin az ezüst- és aranypaszományok csillogtak, és olyanok, mintha horgolva vagy csipkeverve lettek volna. A rövidárusok rájöttek, hogy ez nagyon jól néz ki, és a korabeli influenszer matyó csajoknak odaadták ingyen. Ők elkezdték felvarrni a viseletekre, de olyan mennyiségben, hogy már nem maradt a matyóhímzésnek hely, és fölemelték az árakat a csillagos égig. Nagyon drága lett ez a ragyogó, és olyan szinten eladósodtak a családok, hogy hiteleket vettek föl. Sőt olyan történetet is olvastam, hogy amikor volt az esküvő, kipakolták az egész hozományt megmutatni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy bútorostól, vettet ágyastól mindent meg lehetett nézni az utcán. És éjszaka visszalopkodták a párnákat az ágyakból, ugyanis 30-40 darab kellett, hogy ne szólja meg a falu őket. Így kölcsön kellett kérni őket. 1925-ben a templomra kitűztek egy olyan hirdetményt, hogy aki cifrálkodós viseletben jön házasodni, azt nem adják össze, s végül tartottak egy nyilvános viseletégetést, ezzel demonstrálva, hogy ennek itt most vége. Az én kabátom úgy élte túl, hogy eldugták a padláson, Mezőkövesden. Gyönyörű darab, de egy hitelekbe csúszott népi világ hírnöke is. Egy másik gondolatmenet: például a viseleteket korábban az általuk termesztett növényekből tudták csak készíteni, ilyen volt a lenvászon, kendervászon stb. Majd megjelentek a gyári kelmék: selyembrokát, kasmír, és minden más, úgy gondolom ezt is valaki elkezdte használni, s követték a többiek. Ha ezt nem teszik meg, akkor a ma ismert felvidéki, kalotaszegi, mezőségi stb. viseletek teljesen máshogy néznének ki.

Arra is gondolhatunk, hogy azóta ismerjük a régi viseleteket, amióta van fényképezőgép, videokamera, és dokumentáltak ezek a ruhák. Vagy eggyel korábban például, Orbán Balázs, Malonyai Dezső és gyűjtőtársaik lerajzolták ezeket a viseleteket. De ezek előtt nem tudjuk fénykép vagy videó szerint, hogy milyenek voltak a viseletek, valószínűleg nagyon másak. Elképesztően fontos, hogy létezik hagyományőrzés, vannak múzeumok, jó tudni ezekről, milyenek voltak régebb ezek a szokások, de szerintem nyitni kell a mai kor embere, fiataljai felé is.

Úgy gondolom, fontos észben tartani, hogy haladni kell a korral. Persze lehetünk azok az emberek is, akik olyanok, mint a remeték: a tanyán élnek villany és víz nélkül. Vannak ilyenek. Tiszteletben tartom, ha valaki ezt az utat képviseli. De én városban élek és ehhez próbálom adaptálni a viseleteket, népi hagyományokat.

– Ezeket a szokásokat, hagyományokat, magát a kultúrát – ahogy te is fogalmaztál – minden generációnak újra kell tanulnia, illetve nekünk is nyitni kell a fiatalok felé. A te küldetésed, amely leginkább az Aurora FolkGlamouron keresztül válik láthatóvá, éppen ez volna. Milyen formában mutatkozik meg nálad a farsangi időszak?

– A farsang manapság a jelmezekről szól leginkább. Én jelmeztervező is vagyok, így közeli képem van a jelmezekről. Leginkább színházaknak szoktam tervezni, így dolgozhattam a Sopron Balettel, az Experidance-szel, a Duna Kamaraegyüttessel, illetve díszleteket is terveztem a Győri Balettnek. Viszont van egy mottóm, hogy számomra a viselet nem jelmez, ahogyan az őseink számára sem volt az. Most, ami rajtam van, a sióagárdi ing eredeti darab, autentikus, csak annyira alakítottuk át, hogy fel tudjam venni. A szoknyámat viszont plázában vettem. A mai világot szerintem nem lehet teljesen kizárni, mert például harisnyát, sima felsőt, cipőt ugyanúgy boltban veszek, mint mindenki más. Én abban hiszek, hogy ezeket keverve hordom, és persze közben jól érzem magam, így tetszik. De készítünk Aurora FolkGlamour ékszereket, ruhákat, virágkoszorúkat, cipőket, kabátokat, sálakat, lábszárvédőket, szóval van már minden aurorásítva, mert nem találtam olyat, ami nekem leginkább tetszett. Én ezeket mindig hordom is, és az a szerencse, hogy a követőimnek megtetszenek ezek a darabok, így nekik is elkészítjük. Persze ezek színes, hímzett darabok, nagyon is láthatók.

Azt látom, hogy nem bátrak az emberek. Egy farsangi bál kell ahhoz, hogy úgy öltözzenek föl – ami egyébként anélkül is lehetséges volna –, ahogy a szívük mélyén, akár mindennap járnának. Persze a farsang egy jó bátorságpróba is, mert kipróbálja a színesebb, bátrabb darabokat, majd a környezet jelzi, hogy milyen szép, jól áll neki, ezután akár néha hétköznap vagy legalább ünnepnapokon fölveszi. Sok példát tudok mondani ilyenekre: egy-egy megrendelőm pici ékszerrel indított, s később mert rajta változtatni, színesebb, nagyobb formákban gondolkodni. Látom, ahogy kinyílik és elkezdi megélni azt, amit ő szeretne. A jelmez elsődlegesen ezért nagyon fontos, hogy kiéljük azokat a vágyainkat, amiket amúgy nem mernénk. Az egész Aurora FolkGlamour is épp arról szól, hogy vállaljuk önmagunkat, éljük meg benne önmagunkat, érezzük, hogy tetszünk magunknak!

– És ennek értelmében milyen az a jelmez, amit magadnak vagy bárki másnak készítesz egy farsangi ünnepségre?

– Nagyon vicces, mert többször meghívtak beöltözős bulikra, alkalmakra, és olyankor mindig mondták, hogy nyugodtan lehetek önmagam, nem kell beöltöznöm. Én különben nagyon szeretek vicceskedni. Egy néptáncos farsangon gésa voltam, s volt egy selyemkimonóm, de széki párnákat kötöttem a hátamra. Szeretem humorral megközelíteni a dolgokat, és a farsang is ilyen. A farsangot meg a többi népszokást sem kell túl mereven megközelíteni, mert rengeteg vicces része is van. Már több mint egy éve ilyen oldalról is figyelem a népi kultúrát, mindennap posztolok is a közösségi oldalaimra erről. A különböző népszokások vicces oldalát próbálom elmondani, azt, hogy miben hittek régen. Persze nemcsak vicces szokások voltak, ha jobban beleássuk magunkat ebbe a mélyebb hitű világba, akkor megható és nagyon szép történetekre is rátalálunk. Szerintem a mai világban eleve kiveszőben van a hit. Olyan divatbemutatókat rendezek, ahol magyar népmesék, balladák, legendák jelennek meg a szettjeimben. Ez az Aurora FolkGlamour Mesés divatbemutató. Ilyenkor nem modelleket kérek fel, hanem táncművészeket, színművészeket, énekeseket, és vagy eltáncolják, eléneklik, vagy színészi gesztusokkal előadják a történeteket. Néhány előadásban megjelenítek archaikus gyimesi imákat is, ahol a szereplőim elmondják ezeket az imákat. Nagyon sok visszajelzés jött, akár férfiaktól is, hogy végigsírták ezeket a jeleneteket, mert olyan érzelmeket hozott ki belőlük, amit még soha nem éreztek. Hiszek abban, hogy ezek nemcsak kimondott szavak, hanem a mélyebb gyökereinkhez is tud csatlakozni. Persze mindenkire rábízom, hogy miben hisz, nem erőltetek senkire semmit. Viszont az biztos, hogy kezdjük elfelejteni ezeket a gyökereket, és én szeretnék figyelmet irányítani rájuk.

– Attól is különleges ez az időszak, hogy minden évben új ruhában, szerepben mutatkozhatunk. De van a farsangnak egy-két kiemelkedően fontos és nélkülözhetetlen karaktere is. A farsangtemetésen például – egy-egy településen – biztosan találkozunk pappal, cigánnyal és vénasszonnyal. Van ezeknek a szerepköröknek magyarázatuk?

– Néprajzi elemzést nem tudok adni, hiszen mindig elmondom, nem néprajzkutató vagyok, meghagyom a szakembereknek ezt a feladatot. De mindenkinek ajánlom, hogy néha olvasson utána ezeknek a szokásoknak. Amit én érzek, hogy ilyenkor végre szabadon mulathattak, a szabályokat felrúgták, másnak öltöztek, erre jó példa, amiket felsoroltál, vagy éppen az asszonyfarsang, amikor a nők férfi módjára öltöztek és énekeltek, táncoltak. Kigúnyolták a szabályos világot, ha szlengben mondhatnám, akkor úgy fejezném ki magam, hogy kiengedték a gőzt, hisz ezután szigorú böjt következett. Nyilván nem tudunk minden apró szokást, jelmezt, alakoskodást átvenni az őseinktől, de néhány érdekes, vicces, egyszerűbb dolgot örömmel látnék én is másoknál.

Azt tanácsolom mindenkinek, hogy induljanak el, először a családjukban kezdjenek el kutatni, ezen felül van rengeteg jó könyv, vannak múzeumok, ilyen a Néprajzi Múzeum. Mentálisan is fontos, hiszen az identitásunk része a magyarság, a saját gyökereink, ezekről tanulmányok is szólnak. Ezenfelül a mi felelősségünk az, hogy a magyar népi kultúra, a saját kultúránk hogyan él tovább. Azt javaslom, öltözzünk be magyar viseletbe, de ne csak a népviselet napján, hanem minden nap. Nem kell teljes autentikus szettbe, csak egy-egy ékszeren, mellényen, szoknyán, kendőn jelenjen meg a magyarság. Bennem ez a gondolat akkor kezdett kibontakozni, amikor Münchenben jártam, és éppen a Bayern München nyert. Ott több tízezer német ember volt viseletben. Akkor tettem fel magamnak a kérdést, hogy Magyarországon ez miért ciki? Ott alapozódott meg bennem a gondolat, hogy ez a mi dolgunk, más nemzetek nem fogják helyettünk megtenni ezt a lépést, ők a saját viseleteiket viszik tovább. Ugyanez van a népszokásokkal is.

– Ilyen téltemető ünnepség a mohácsi busójárás is, amely 2012 óta már hungaricumnak is számít. A busók jelmeze összefüggésben van a busók viselkedésével is: nem vonatkoznak rájuk az erkölcsi szabályok. „A busó szerepnek nagy vonzereje van, hiszen az inkognitó és a maszk alatti másik világ egy sajátos tudatállapot, a transzformáció megélése is.”

– A maszk egy érdekes kellék. Én üvegművészként végeztem a MOME-n, és volt egy sorozatom, aminek az volt a címe, hogy Mindennapi maszkjaink. Üvegmaszkokat készítettem különböző üvegolvasztási eljárásokkal, azzal a céllal, hogy bemutassam, mindig különböző maszkokat veszünk föl: például a családunkkal szemben, a párunkkal szemben, a munkahelyen, a baráti társaságokban. Ezt nem lehet teljesen levetkőzni, mert vannak szabályrendszerek azzal kapcsolatosan, hogy miként kell bizonyos helyzetekben viselkedni, de egy olyan törekvést célzó gondolatom volt, hogy próbáljunk meg önmagunkhoz hűek maradni. Lehet fejleszteni az önismeretünket is – be lehet hozni új szokásokat az életünkbe, persze ez nagy munka is.

Az is érdekes, hogy az őseink olyan szokásokat alakítottak ki tudatosan és tudattalanul is, amiket most mi mesterségesen próbálunk visszatanulni.

– Számodra a farsangi időszakban mi a legérdekesebb?

– Engem mindig a terményvarázslások, a gonoszűzés, az időjóslás, vető- és tiltónapok érdekelnek. Penavin Olga Népi kalendárium című könyvéből mesélek most pár érdekességet. Terményvarázslásokra volt, ahol főzőkanállal veregették a fákat, hogy jobban teremjen, de a kedvencem, hogy megfenyegették baltával a nem termő gyümölcsfát: „Ha nem teremsz, leváglok!” Vagy ekkor kellett mákot vetni, hogy ne legyen férges, illetve szárazszerdán kellett kukoricát morzsolni, hogy az ürge ne hányja ki a földből. Abban hittek, hogy azért kell ennyit táncolni és mulatni, illetve hosszú tésztát enni, hogy hosszú kender nőjön. Régen ebből készítették a kendervásznat, és nem volt mindegy, hogy mekkorára nőttek! Azt is mondták, ha farsang három napján hosszú jégcsapok lógtak, akkor jó nagy kukoricacsövek nőnek majd a nyáron. A farsang három napját: a farsangvasárnapot, a farsanghétfőt és a húshagyókeddet időjárásjóslásra használták. Az első nap a tavaszt, a második a nyarat, a harmadik az őszt jósolta meg. Olyan lesz az idő, mint azokon a napokon volt.

Az én kedvenceim: az embereknek tilos volt mosni, mert sok lesz a bolha a háznál, viszont a tyúkólat ki kell tisztítani, mert ha nem, a tyúktetűk majd ellepik őket az évben.

Zárásképp azt javaslom az olvasóknak, hogy legalább egy dolgot próbáljanak ki, hátha szokássá válik, hisz így marad élő a saját nemzetünk kultúrája, miközben akár jókat kacagunk vagy mélyen hiszünk velük együtt.