Helyőrség: Körkérdés a kezdődő nagyböjtről

Rácz Norbert: A böjt az önmegtartóztatásról szól. Persze ez nem vagy nem csak az ételre vagy az italra vonatkozik. Az önmegtartóztatás folyamatos odafigyelést jelent. Ha az ember eldönti, hogy lemond valamiről, akkor folyamatosan éberen kell figyelnie, hogy mit tesz, nehogy tévedjen, s a böjtöt megtörje. Ez az odafigyelés életformává kell hogy váljon ahhoz, hogy a böjt elérje a célját, ugyanis általa nagyon izgalmas folyamatok indulnak el. Az odafigyelés jelenlétet kíván a böjtölőtől. A jelenlét meg okvetlenül szembesíti az embert önmagával, s ez a szembesítés önvizsgálatra ösztönöz. Az önvizsgálat pedig megváltoztat. A böjtben azt vettem észre, hogy ez az önmagamra való folytonos odafigyelés, ez az önszkennelés leégeti a mindenféle rám rakódott salakot: a nagyképűséget, a gőgöt, a felszínességet, mindent. Befelé nézek, s így kívülről látom magam. S látom, hogy milyen vicces, sokszor nevetséges kis muki vagyok, s nyilván próbálok változtatni ezen. Harmadrészt ez a befelé fordulás, önfigyelem és önfegyelem nyugodtabbá, elfogadóbbá tesz.

Végül az egész olyan pezsgő szellemi folyamatokat indít el, hogy sokszor követni is nehéz. Fogalmak rögzülnek, képek élesednek, gondolatok kristályosodnak, eszmék tisztulnak. Szavakba öntődik a világ. Az én egyházam egyébként nem követeli meg az emberektől az ételböjtöt. Nem is írja elő kötelező módon az önmegtartóztatás semmilyen formáját. Mindazonáltal körülbelül tíz évvel ezelőtt elhatároztam, hogy megtartom a húsvét előtti nagyböjtöt. Az indíttatás meglehetősen banális volt: kíváncsi voltam, hogy kibírok-e negyven napot állati eredetű ételek, nem természetes cukrok és szeszes italok nélkül. Nagy húsevő vagyok, szeretem a jó bort, s nem vetem meg az édességet sem, így számomra ez egy erőpróbaként indult. Már az elsőnél rájöttem, hogy a lemondás nem egyszerű fogyókúra, s nem csak az ételek és italok negligálásáról szól. A pozitív oldala nagyon hamar megmutatta magát, s ámulva néztem ezt a sok jót, amit nekem ad. Az évek folyamán mindig igyekeztem megtartani a böjtöt. Volt, amikor nagyon szigorúan, volt, amikor nagyon engedékenyen, de mindig megtartottam. Arra is rájöttem, hogy minél szigorúbban végzem, annál gazdagabb, annál erőteljesebb a pozitív eredmény. Ha csak tessék-lássék, sok kiskapuval végzem, a jó eredmény is elmarad. Nem szoktam reklámozni, hogy böjtölök. Ha kérdezik, elmondom, de nem ezzel kezdek egy beszélgetést. Úgy próbálok élni, hogy más ne is lássa, mit teszek. A fontos ebben (is) a hitelesség, hogy legalább most, s legalább magunknak ne hazudjunk. Továbbá a böjt egy reset, egy visszaállás. Az év során ránk telepítődik egy sor program, esemény, viselkedés, trauma, stressz, attitűd és egyebek. Ezek olyanok, mint a háj, rátapadnak az életünkre. A böjt ilyen szempontból a szervek és izmok kitapogatása a háj mögött, illetve persze a háj lefaragása (mind a testről, mind az életről). A sok ránk telepedett „programot” a böjt rendjén szépen letöröljük, s ezáltal az életünket rendező „processzor” munkáját megkönnyítjük. Kitisztul, hogy mi, miért fontos, hogy mit kellene tenni, hogyan kellene élni. S ha ezt az ember nem felejti el a böjt után, akkor sokáig kifejti a hatását. Ennek ellenére sokszor nem sikerül megőrizni a böjtből semmit. Pár hét alatt az összes rossz szokásom újraaktivizálódik, visszahájasodom. Máskor marad egy visszfénye. Néhány gondolat, pár tiszta habitus. Rögzül néhány pozitív mintázat. Bárhogy is legyen, minden böjt végén azon gondolkodom, hogy milyen vagány lenne így élni, ilyen tudatosan, szépen odafigyelve mindenre. De hát gyarló vagyok: nem tudok ellenállni sokáig a sziréneknek. Elsősorban a húsvét előtti nagyböjtöt tartom. Van, amikor az év másik szakaszában is böjtölgetek, meg mostanában elkezdtem ezt az időszakos koplalást. Ez is nagyon izgalmas, ami túlmutat megint a puszta ételtelenségtől. Ha az ember odafigyel a testére, akkor hallja a lelkét is. A lemondás fényesebbé teszi a dolgokat. Jobban értékelünk egy almát is, édesebb lesz a víz íze, s fontossá válik egy sor olyasmi, ami máskor magától értetődőnek tűnik.

Leczo Bence: A böjt lényege az önmegtartóztatás, de ez nagyon csalóka. Főleg olyasmiről mondunk le, amiről a (lelki) egészségünk miatt amúgy is le kellene. Ilyen a cigaretta, a szesz vagy a hús elhagyása egy időre. A nagyböjtöt és az adventet szoktam megtartani böjti időszakként, az pedig változik, hogy éppen miről mondok le. Régóta nem iszom alkoholt és nem eszem húst ilyenkor. Tavaly ráadásként csak munka miatt használtam számítógépet vagy telefont, és nem hallgattam világi zenét – csak ortodox kórusműveket. Nagyon szeretek főzni, és egészen csodálatos, amikor nem a South Parkot nézem vagy podcastet hallgatok közben, hanem az Agni Parthene szól. Egy alkohol- és húsmentes negyven napnak csak előnyei vannak, nem is lemondás igazából, hanem megtisztulás, ezért éreztem úgy, hogy kell valami, aminek a hiánya tényleg fáj: ez pedig az, hogy negyven napig nem nézek filmeket, nem játszom videójátékokkal, hanem igyekszem a Bibliát forgatni, és eleve többet olvasni, mint egyébként. Persze így végiggondolva ez is csak a lelki békét szolgálja – nehéz lenne olyan koloncot találni a XXI. században, amiről lemondva nem lesz jobb az ember közérzete. 

Csender Levente: Húszas éveim vége jutott először eszembe, halottak napján. Úgy éreztem, hogy aznap nem kell magamhoz vennem semmit, csak imádkozni, beszélgetni az elhunytakkal. Túl sokan voltak már akkor, s arra gondoltam, hogy az irántuk való tiszteletből az a nap nem a testé, hanem a léleké lesz. A testemmel nem foglalkoztam abban a huszonnégy órában, csak a lelkemmel. Ez olyan jólesett, hogy karácsony előtt is tartottam egy negyvennapos böjtöt. Nem vonultam el a világtól, csak nem ettem húst. Aztán már nem volt kérdés, hogy húsvét előtt is negyven napra lemondok a húsról. Később aztán az alkoholról, cigarettáról, mikor éppen miről volt a legnagyobb áldozat megtartóztatni magam. Ilyenkor az ember elkezd figyelni befelé, odafigyel az étkezésre, mit eszik, mit iszik, elkezdi kontrollálni a test kívánságait. Elkezd ura lenni önmagának. Ha úgy tetszik, tesz néhány lépést önmaga legyőzése felé. A böjt végére már lemegy pár kiló, futás közben nagyon hálásak a térdeim ezért a pár hétért. Nem vagyok annyira szigorú magamhoz, mint egy esszénus, de valamit mindig elhagyok húshagyókedden. Ilyenkor az ember, a karácsonyi, újévi disznóvágások után, nem is vágyik annyira a nagy csülkökre. Arra is rájöttem, hogy ha az emésztés nem vonja el az energiámat, több marad a lelki és szellemi életemre.  Javul a közérzetem, ez kihat a fizikumomra is, könnyebben veszem fel a futócipőt, a futás kitisztít, átmossa a gondolataimat, feltölt energiával, s ezzel elindul egy felfelé tartó spirál.
Mi a húsvétival kezdünk. Most a feleségemmel közösen lemondunk az édességről (én még hozzáveszem a húst). Kisbabánk van. Együtt éltük át a terhességet, együtt ettük a nagy jégkrémeket, együtt gyarapodtunk, csak egy kicsit átvert, mert ő kiszült tíz kilót, én meg ott állok a tükör előtt szép kereken, úgyhogy most eljött az idő, hogy kissé visszafogjam a fogyasztásomat. Fontos, hogy ne hagyjuk ki a lelki részt, az imát, a bűnbánatot a húsvétra készülődésből, mert akkor egy sima tavaszi méregtelenítés lesz belőle. Az is hasznos, csak abból hiányzik valami, márpedig a böjt jóval több egy öncélú fogyókúránál.

Heinczinger Mika: Gyerekkoromban, amikor a nagyböjt ideje közeledett, édesanyám mindig megkérdezte: „Idén, miről fogsz lemondani?” Aztán jött a válasz, hogy az édességről… Természetesen minden pénteken, akkor is és most is böjtös ételek kerültek az asztalra, erre édesanyám és nagyszüleim is odafigyeltek. Ahogy teltek az évek, egyre kevésbé lett az életem része a böjtölés, mert mint minden ellen, a böjtölés ellen is lázadt az ember. Mivel hétévente lecserélődnek a sejtek az ember testében, így meglehet, hogy ezért vannak ilyen időközönként olyan elhatározásaink, amik fontosak lehetnek, kihatnak az életünkre. Így volt ez nálam a böjttel. Az édességről való lemondás már nem jelent akkora kihívást, s talán nem is az a cél.  A böjti időszakok segíthetnek abban, hogy bizonyos viselkedési sémáktól mentesítsük magunkat egy időre. Legyünk türelmesebbek, ne legyünk annyira szabadszájúak, ne ítélkezzünk egyből, több időt töltsünk gyermekeinkkel, és ne a telefont nyomkodjuk szabadidőnkben, ne igyunk annyi alkoholt, ne dohányozzunk. Ha eddig eljut az ember, és észreveszi, hogy türelmetlen, szabadszájú stb., az már esélyt ad arra, hogy talán a böjti időszak után is jobban odafigyel ezen rossz szokásaira.  Ha egyik dolgunkban előrehaladunk, akkor kezdhetjük a többit is megjavítani, így a böjtnek igazából sosincs vége. Kisebb-nagyobb pihenőkkel, de az életünk egy nagy böjti időszak.