Cselényi László József Attila-díjas író, költő, műfordító 1938. március 15-én született Gömörpanyiton. 1956–1960 között a Komenský Egyetem magyar–szlovák szakán tanult Pozsonyban. 1960–1962 között a pozsonyi Hét szerkesztője volt. 1962–1965 között az Új Ifjúság szerkesztőjeként dolgozott. 1965–1966, valamint 1968–1970 között Párizsban az Institut des Professeurs de francaises á l’Étranger tanfolyamán vett részt. 1967–1978 között a pozsonyi Madách Könyvkiadó munkatársa volt. A szlovákiai magyar irodalom merészen kísérletező egyénisége. Korai lírája emlékeztet Juhász Ferenc dinamizmusára és képhalmozására, majd később analitikus riportverseket írt. A párizsi élményeinek hatására Gömört és Párizst egybefogó neoavantgárd, szabad asszociációs makroverskulturákat alkotott.
Vilcsek Béla ezekkel a mondatokkal kezdte köszöntőjét öt évvel ezelőtt: „Cselényi László a magyar, szűkebb értelemben: a szlovákiai magyar irodalom(történet) különleges és kivételes alakja. Különleges és kivételes alakja mind életútja, mind költői és írói munkássága, mind irodalmi tevékenységének fogadtatása szempontjából. Szemlélet- és alakításmódja alapvetően folytonosság és folyamatszerűség, illetve véglegesség és rögzítettség, ha tetszik, konstrukció és dekonstrukció kettősségére és egységére épül. Élményvilága és egyéni formavilága a hatvanas évek második felének párizsi strukturalizmusától eredeztethető.”
Csehy Zoltán tíz évvel ezelőtt, Cselényi 75. születésnapja alkalmából így nyilatkozott: „Aligha létezik a magyar irodalomban makacsabb, elszántabban kísérletező, ha tetszik monomániákusabb költő, mint Cselényi László. Évtizedek óta keres egy formát, keresi az elbeszélhetőség nyelven túli, hatványozottan zenei karakterű kifejezésformáit, próbálgatja a mítoszképzést és a nagy mítoszok leterhelhetőségét. A költői szöveg ismérveire, a költőiség klasszikus elvárási rendszereire fittyet hány, ugyanakkor az avantgárd gesztus, illetve a montázs és kollázstechnika eljárásaihoz szinte rögeszmésen ragaszkodik, hiszen pontosan érzékeli, hogy csakis a felbontásban, a részegységekben rejtezhet a megragadhatatlan lényeg, hiszen ha ott nincs, akkor vélhetőleg nincs is sehol, akkor a lét maga lényegtelen, s maga a szövegképzés veszti el energiáit.”
Fónod Zoltán „…cserepekből modern katedrálist” című tanulmányában így ír: „Cselényi László a cseh/szlovákiai magyar írásbeliség azon kevés alkotóinak egyike, akiknek életművét az egyetemes magyar irodalom értékrendje is számon tartja. A Fiatal szlovákiai magyar költők című antológia (ebben debütált alig húszévesen Cselényi is!) neki köszönhetően vált – megjelenését követően – a szlovákiai magyar irodalom egyik botránykövévé. Ebben a végtelen kísérletben a gondot legfeljebb az okozza, hogy a magyar irodalom színe-java nem magyar költőként, a magyar avantgárd kiválóságaként minősíti Cselényi László költészetét, hanem kisebbségiként, ahol már a »sajátosságukat is lenyúlták.”
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.