– Milyen volt a Thália Színház számára a 2022-es év?
– A terv szerint haladtunk, az első félév gyötrelmes volt. Tudvalévő, hogy márciusban oldották fel a pandémia okán ránk rótt szankciókat, és mire rendesen elkezdtek volna az emberek színházba járni, jött a nyár, és csak a második félévben kezdtek szép számban visszatérni a nézők. Mi a 2022/2023-as évadban két színházi produkció helyett csak egyet abszolváltunk, és bemutattuk még a pandémia idejéből magunkkal hurcolt Karantén című előadást is. Erre a megemelkedett rezsiköltségek miatt kényszerültünk, mert láttuk előre, milyen hatalmas léptékben növekszik a kiadásunk. Nem tudtuk, mi vár ránk, így egy darabbal eleve kevesebbet terveztünk be. Az egyik legtöbbet játszott Shakespeare vígjáték, a Szentivánéji álom nagyszerűen sikerült Matusek Attila rendezésében a második félévben, majd az év végén tartottunk egy háromhetes leállást, hogy mérsékeljük a kiadásainkat az energiafogyasztás terén. A nézők érdeklődése biztató volt, bár soha nem érte még el a pandémia előtti szintet. Sajnos közrejátszik ebben a háború, az energiaköltségek, a háztartási kiadások növekedése. Most kezdtünk el próbálni egy új darabot, és nemcsak kíváncsian, de bizakodva is várjuk a folytatást.
– A 2023-as évtől mit vártok?
– Nagyon remélem, hogy a kitűzött terveinket meg tudjuk valósítani. Most kellett volna próbálnunk egy közös koprodukciót a Jókai Színházzal, de a gazdasági helyzetre való tekintettel erről lemondtunk. A bérletes nézőinknek felajánlunk helyette egy vendégjátékot, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásában. A nézők így nem érzik a csökkenést, csak éppen nem mi állítjuk színpadra a darabot. Vár ránk az Angyal álma című zenés darab Ábrahám Pál életéről, aki nagyon híres operett- és filmzeneszerző volt. Az ő életéről szól majd a darab, beleszőjük az operetteknek a részleteit is, a dalait, valamint a hátterét annak, hogy hogyan alakult az élete. Tervezünk egy négyszemélyes Broadway-musicalt, és az Ájlávjú – I love you zárja majd az évadot, amelyben mindenképpen olyan irányt választottunk, hogy visszahúzzuk a nézőket a színházba. Olyan darabokat kínálunk nekik, amelyekkel könnyebben kimozdíthatóak a bezártságból.
– Hogyan látjátok, a mostani nehéz helyzetben sikerül a túlélés?
– A mostani helyzet nagyon rányomja a bélyegét a színházakra is, hiszen a huszonvalahány ezres rezsiköltség helyett már most a kilencvenezres tételnél tartunk éves szinten. Minden eszközzel azon vagyunk, hogy a kiadásokat mérsékelni tudjuk, vagyis próbálunk felszínen maradni, kifizetni a számlákat és megkeresni a nézői igényeket. A téli időszakban a művelődési házak is bezártak, vagy minimális üzemmódba váltottak, így nem fogadják a színházak ajánlatait. Magyarországon sem jó a helyzet, márciusig a színházak nagy része bezárt, vagy csak a saját produkcióikat játsszák, szintén minimálisan. Ebben az időszakban szoktunk mi is Budapesten megjelenni valamelyik darabunkkal, most ez is elmarad. Tervezünk előadásokat, kölcsönös fellépéseket, csak ehhez a magyarországi színházaknak előbb nyitniuk kell.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. februári számában)
Alexandru Belc (1980–) román rendező Metronom című első nagyjátékfilmjét az idei frankofón filmhéten mutatták be, amely 2022-ben a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában elnyerte a rendezői díjat az Un certain regard (Egy sajátos nézőpont) kategóriában. Ezenkívül a jeruzsálemi filmfesztiválon a legjobb nemzetközi filmnek járó Nechama Rivlin-díjat is bezsebelte.
A létezés botránya és a csöcskontent – ezzel a címmel szerettem volna indítani. Kicsit a hárompéterek irányába tolni a köszöntőt, megszólalni Esterházy hangján, Péter köszönti Pétert (Nádast) és Pétert (Hajnóczyt), és nem mellékesen fölhívni a figyelmet arra, hogy léteznek még törődést igénylő Péterek, mondjuk, Dobai, szóval munka lenne még.
2022. december 30-án elhunyt Duray Miklós. Ez a hír sokunkat megrázott, hiszen Miklós élete és tevékenysége mélyen beleivódott a szlovákiai magyar valóságba, s függetlenül attól, hogy valaki szerette és tisztelte – vagy ellenkezőleg: nem szerette és nyughatatlan intrikusnak tartotta őt, minden olyan magyar személyiséget, aki számít valamit bárhol a világon, ahol magyarok élnek, megérintett. Duray Miklóst számon kellett tartani, élete, megnyilvánulásai sok vonatkozásban igazodási pontot jelentettek még azoknak is, akik megosztó személyiségnek tartották őt.
A lélek kutatói jobban meg tudnák magyarázni, hogy az álhírek miért érdekesebbek a valódi híreknél. Ám az álhírek iránti emberi vonzalomról maga a szókincs is árulkodik, és nyelvileg is vizsgálható. Egy anekdota szerint a magyar nyelv ötven szót ismer a mellébeszélésre, száz szót a verekedésre, 120 szót a járás-kelésre, 332 szót a buta, háromezer szót a részeg emberre. Nem szükséges utánaszámolni, mert ilyen pontos listát lehetetlen összeállítani. Vagyis már ez a lista is hazugság. Kevésbé durván: tódítás.
A latin szó, a penna magyar írástudó körökben nem csupán (madár)szárnytollat jelentett, hanem íróeszközt is. A magyar nyelvújítás során az ezzel dolgozó literátorok közötti XVIII–XIX. századi torzsalkodásokat éppenséggel pennaháborúknak szokás nevezni. E küzdelmekben ugyan vér nem folyt, de a nyelvújítás nagy alakja, Kazinczy Ferenc a börtönben a vasajtó rozsdájából készített tintát, de némelyik levelét saját vérével írta, mert a tintától el volt tiltva, tolla sem volt mindig.
Megjelent egy óriási munka, Galgamácsai népmesék és mondák, négy kötetben csaknem 3500 oldalon. Egyetlen néprajzkutató egész életre szóló lenyűgöző teljesítménye. Ráadásul a szerzőnek van még egy kötetnyi anyaga… A közel négy évtizedes kutatómunka mindvégig támogatás nélkül folyt. A kötetek megjelentetésére az Agrárminisztérium két sikeres Hungarikum-pályázata adott lehetőséget.
Petőfi huszonhat és fél évében túlontúl sok dolog szerfelett különös. Az egyik közülük a nyelvhasználata. Kifejezési eszköztára a mindennapok természetes beszédét követi. Természetes gondolkodás, szókimondó kifejezés, keresetlen szavak. Montaigne szavai juthatnak eszünkbe:
„Kiváló írók kezében különös-szépen izzik a nyelv. Nem halmozzák az új, maguk készítette szavakat, hanem a saját szótárukat juttatják új árnyalatokra, óvatosan és sok leleménnyel.”
(Esszék, III. 5. – Bajcsa András fordítása.)
Ezt írja egy elemző:
A nagyvárosok alapvetően liberálisok.
Az én nyelvérzékem szerint: liberálisak lenne a helyes. A liberálisok a személyek, a liberálisak pedig egy tulajdonság (az értelmező kéziszótár szerint ezek a melléknévi jelentések: 1. (politikai értelemben) A liberalizmust valló, 2. (pejoratív értelemben) Túlságosan engedékeny.
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?