Gál Tamás Jászai Mari-díjas színművész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, a Csavar Színház alapítója kapta a Magyarság Háza-díjat 2022- ben. Az ünnepélyes díjátadás december 18-án, advent negyedik vasárnapján volt a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
Gál Tamás vallja, hogy mindig jóleső érzéssel tölti el, ha elismerik a munkáját, még akkor is, ha nem a díjakért dolgozik az ember. „Azok közé a szerencsés művészek közé tartozom, akire nemcsak a közönség figyel, hanem a szakma is. Nagy megtiszteltetés a díj, de ezután sem szabad belesüppedni a fotelba, tovább kell dolgozni, tartozunk ezzel a közönségnek. Ezt a díjat a Csavar Színház tevékenységéért vehettem át, s bevallom, hogy amikor elvállaltam a Jókai Színház vezetését, féltettem a társulatot. Most már nem, mert bár kevesebbet játszik a Csavar Színház, de művészileg ki tudott teljesedni. Teljesen más egy alternatív színház, mint a profi kőszínház, de a kettő kiegészíti egymást az életemben.” Elmondta azt is, hogy ez a hivatás a rengeteg öröm mellett sok fájdalommal is jár. „Amilyen intenzíven adja az örömöt, például, amikor több száz ember csak nekem tapsol, vagy kapok egy díjat a Magyar Tudományos Akadémián, és csak nekem játszik egy zenekar, tíz művész, és gyönyörűen énekelnek, vagyis ez az este csak nekem szól. Éreztetve velem, hogy sokat érek, de másnap reggel újra a nullán kezdem a napot, mert ettől a díjtól nem lettem se több, se kevesebb. Jönnek az újabb megpróbáltatások, az állandó kérdőjelek, hogy jó-e az, amit csinálok, van-e olyan jó, lesze olyan jó, mit kell csinálnom, hogy jó, vagy jobb legyek, mint amilyen voltam. Ez egy örökös háború önmagammal.”
Gál Tamás örömmel újságolta, hogy pajtaszínházat épített Hetényben, s már próbálnak is benne, legutóbb a Polgármester című darabot, Gert Hofmann művét, tavasszal pedig a Fűje sarjad mezőknek című darabnak is ott lesz a bemutatója.
S hogy milyen volt a 2022-es év a Jókai Színház számára? Gál Tamás nem panaszkodik, de nem rejti véka alá, hogy a covid után most a háború okozta gazdasági válság és a kormányválság is negatívan érinti a színházakat. „Az államkassza is nagy nehézségekkel küzd, s ez mind kihatással van ránk. Viszont egyértelmű, hogy ha az egészségügyben vagy más egyéb szférában problémák vannak, akkor a kultúra sok jót nem várhat.” Tervezik a jövő évi előadásokat, vendégjátékokkal segítik egymást a színházak, jó kapcsolatot ápolnak a Soproni Petőfi Színházzal, a Miskolci Nemzeti Színházzal, vagy a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal. Az utóbbi színház előadásában a januári hónapban több alkalommal is lehetőség lesz a komáromi kőszínház falai között megnézni a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című vígjátékot.
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. januári számában)
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.
„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.
Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.
Michael Ende úgy tartja, a fantázia, az új világok teremtésének képessége az, ami megkülönbözteti az embert minden más élőlénytől. A mesterséges intelligenciák (AI) megjelenése után arra voltam kíváncsi, hogy mennyire rendelkeznek a chatbotok e kizárólag emberinek tartott attribútummal. Azt tapasztaltam, hogy egyikük sem tud saját világot létrehozni vagy saját kombináció mentén világok fúzióját megteremteni. Közben viszont furábbnál furább helyzetekbe kerültem, és kaptam halálos fenyegetést is.
A minap Tőzsér Árpád 2002-es naplóját olvasgattam (A kifordított ember című, 2013-as kötetében), melyben az azóta sajnálatos módon már rég abbamaradt somorjai disputáról – a szlovákiai magyar irodalomkritika és irodalom ezen reményteljesen indult fórumáról – ír. Pontosabban annak sorozatnyitó, 2002. december 14-i vitanapjáról, melynek Az élő szlovákiai magyar írásbeliség volt a címe és központi témája.
Andekdotázó nemzet vagyunk. A folkloristáknak nem volt nehéz dolguk anekdotákat gyűjteni. Jókai Mór elméleti írásokat is megjelentetett ezzel kapcsolatban, valamint anekdotagyűjteményt is kiadott. De utalhatunk Tóth Béla (A magyar anekdotakincs I–VI), Békés István (Új magyar anekdotakincs, Legújabb magyar anekdotakincs, A világ anekdotakincse) ez irányú munkásságára vagy éppen Bisztray Gyula Jókedvű magyar irodalom címmel összegyűjtött irodalmi anekdotáira.
Az anekdota szó eredeti (görög) jelentése: kiadatlan, vagyis megjegyzésre, megörökítésre nem méltó apró esemény. Ezzel szemben a mindennapokban, a folklórban és az irodalomban (a magyar irodalomban különösen) nagy szerepe van az anekdotának és társműfajainak: az adomának, élcnek (viccnek), trufának, tréfás hiedelemtörténetnek, falucsúfolónak, novellamesének, ostobaördög-mesének, memorátnak, viccnek, igaztörténetnek, népijóslás-történetnek.
Hogy miként lehet a leves is meg a tréfa is sajtalan, azt jól mutatja Móricz Zsigmond regényrészlete is: „[…] a háziasszony mentegetőzött, hogy duflumos szégyenbe került, egy az, hogy két órával elkésett az ebéddel, mert bizony tíz órára meg kellett volna lenni rendes szokás szerint úri háznál, másik szégyene pedig az főtelen s sajtalan hús, de az sietség miatt van s hogy a só elfogyott, mind az egész kősók, amiket Désről hoztak volt […]” (Tündérkert).