Andrásfalvy Bertalan tudományos és közéleti ténykedése éppen azért rendkívüli, mert közel tudja hozni azokat a témákat, amelyek egyrészt érdeklődésének középpontjában állnak, ugyanakkor a mi életünket is valamiképpen meghatározzák, a (társadalmi) emlékezetünk vagy éppen a jelenünk részei. Ilyenek a falusi paraszt kultúra világával kapcsolatos néprajzi írásai vagy azok a tudományos, mégis emberközeli témák, amelyek életművében a népi gazdálkodás, népköltészet, néptánc révén népművészetté állnak össze. Andrásfalvy Bertalan egész életútján vallotta, hogy a népi kultúra nem luxus – a művészet létszükséglet. A kultúra nemcsak a magyar nemzet számára ad lehetőséget arra, hogy „ne pusztuljunk ki”, hanem az egész világa érvényes válaszokat tud adni, hiszen „az ember emberi kapcsolatok nélkül beteggé lesz”. A kultúra a kapcsolódások tere. Saját kutatói életútjával kapcsolatosan pedig úgy fogalmazott: „Én olyan hadvezér vagyok, aki majdnem minden csatát elvesztett”, de igazán lényeges az, hogy végig azzal tudott foglalkozni, amivel szeretett volna. Most is feltétel nélkül hisz abban, hogy a néprajztudomány a jövőnk kulcsa.
Az Andrásfalvy Bertalan 90. születésnapja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében megrendezett könyvbemutatón és sajtótájékoztatón erre a művészeti értelemben is megragadható vonásra összpontosítottak a szervezők a Magyar Versmondók Egyesülete képviseletében. A néprajztudós virtuális jelenlétében folytatott beszélgetés tárgya a most megjelenő Mátyás és a török basa című, negyvenöt mesét tartalmazó mesegyűjtemény volt. Ezek a szövegek mindeddig a szakmában is teljesen ismeretlenek voltak, ami Tóth Gábor szociológus, néprajzkutató, a kötet szerkesztője szerint Andrsáfalvy Bertalan szerénységére vall. A nyilvánosság előtt mindeddig ismeretlen összeállítás kiadását a Nemzeti Kulturális Alap és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatta. Az eseményen Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, a NépmesePontok ötletgazdája, Lutter Imre Radnóti- és Bánffy-díjas előadóművész, drámapedagógus, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a kötet menedzsere, Tóth Gábor beszélgettek, Huzella Péter Kossuth-díjas előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének örökös tagja pedig zenei elemekkel tette ünnepélyessé a születésnap alkalmából szervezett eseményt.
Az összegyűjtött mesék keletkezéstörténetéről tudjuk, hogy Andrásfalvy Bertalan hetven éve gyűjtötte a szövegeket, több esetben hangfelvételt is készített a kutatóutak során; a bemutatón ilyen archív felvételeket is meghallgathattak a résztvevők. A kutatóutak elsődleges célja az volt, hogy filmeket készítettek táncosokról, ő pedig esténként felkereste a helyi mesemondókat és feljegyezte az elhangzott történeteket, amelyek jellegükből adódóan nemcsak a gyereket szólítják meg, több közülük a felnőtt korosztálynak is érdekes lehet. A kutatónak a történetek és a történetmesélés mozzanata, a gyűjtés is meghatározó élményt nyújtott. Mivel tudta, hogy „ez egy nagy szakma” és nem volt mesekutató, nagyon örült a kötet szakmai támogatóinak és Tóth Gábor szerkesztői munkájának.
A Mátyás és a török basa című gyűjtemény sokoldalú kiadvány, érdekessége a fenti tényezők mellett az is, hogy az egyes művek hanganyaga online platformon elérhető a vers.hu weboldalon. A gyűjtés és a gyűjtött anyag értékszerkezetéről szólva Rétvári Bence a mesék mögött álló népi kultúra hatását idézte fel, ami nemcsak gyerekkorban lehet meghatározó, hanem felnőtt korban ugyanígy, mivel „a kultúrának akkor van értelme, ha tényleg át tudjuk élni”. A mai életünket erőteljesen meghatározó piaci logika a kultúra időtálló értékei helyett a fogyasztás jelenvalóságát hangsúlyozza. Ezzel szemben a kultúra által képviselt örök értékekben kell hinnünk: „Nekünk azonban az a fontos, ami magával tud ragadni és a részévé tudunk válni”, mondta. Ilyen a népi kultúránk, amely jelen volt a szüleink és nagyszüleink életében, és meghatározónak kell lennie ma is. A népi kultúra értékeit közvetítik a népmesék; hangsúlyosan jelennek meg bennük olyan értékkategóriák, amelyeket Andrásfaly Bertalan egész életében képviselt, így a szorgalom és a becsületesség.
Én úgy mondom, ahogy a Pap Sanyi meséte. Ő a katonaságná, mer bërukkótatták, nem szerette, hogy szerbű komandóztak. Oszt akkó ēdöntötte magába, hogy mëgszökik. Nem tudom, hun vót katona, de azt tudom, hogy hídon köllött átmënni. És mikó mënt, mikó ēdöntötte, hogy mëgszökik, rögtön ēdobta a sapkát mëg az opaszácsot[1] is. És mikó a hídon mënt át, rögtön ēfogták, és vitték bë a kaszárnyába, és ugyë ottand vojni szúd ra[2] adták. Katonai bíróságra. Mikó őtet hallgatták ki a bíróságon, kérdezték, mé akart ēszökni, mëg hova.
„Az 1973-as esztendő valóssággal a magyar költészet évének tekinthető”[1] – olvashatjuk az ötven évvel ezelőtt megjelent Magyar Hírlap hasábjain. 1973-ban, ahogyan idén is, három nagyszerű magyar költő születésnapjának kerek évfordulóit ünnepelhetjük. Ünnepeljük is, méltón emlékezve a kétszáz éve született Madách Imrére, aki az 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című drámai költeményével ma is érvényes, az élet értelmével és az ember feladatával kapcsolatos kérdéseket feszeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?