Mintha végérvényesen útba igazítaná az olvasót Bodor Ádám legutóbbi művének címe: Sehol. Válasz a recepcióban sokat vitatott kérdésre: pontosan hol is lokalizálható a szövegvilágok tere, ahol az emberek a mindennapi abszurd legkülönbözőbb formáiban élnek, főznek, dolgoznak, beszélgetnek, de legtöbbször hallgatnak egymás mellett. Békés együttélés ez, ahol még a kívülről érkező idegenek is félszavakból megértik egymást, s a szokatlan dolgok olyan magától értetődően történnek meg velük, mint az olvasóval a fiktív kalandozás. Mi magunk is, miként a művek gyakori szereplői, egyszerű gyümölcsgyűjtögető idegenként érkezünk meg ebbe a sokféle jelzővel illetett, abszurd világba, s várjuk a bebocsáttatást a szövegrezervátumokba.
Egyre közelebb kerülhetünk a szerzőhöz. Hol egy interjúban találkozunk vele, hol egy nagyszabású, emlékezetes dokumentumfilmben, látjuk a Garda-tó partján Camparit iszogatva, a Matternhorn alatt bumfordi mormotákat figyelve, a Madarasi-Hargitán télidőben, a Gyimesekben, elcsíphetjük tekintetünkkel Budapesten. Ha elolvassuk a vele készült interjúkat, érdemes elidőznünk a róla készült portréknál is. Tartása a mindenkori emberé, pillantása példázat. Jóllehet figurái gyakran feltűnnek – nemcsak az olvasmányélményeken alapuló emlékeinkben, de a hétköznapjainkban is, hiszen felfedezhetünk még bodori karaktereket, sorsokat és (most már újra) élethelyzeteket is. A felismerés élménye pedig mindig visszavezet abba a sajátos világba, amit ő alkotott meg. Itt minden (igaz, a lélek nyugalmával viselt) szenvedés mellett is érezni lehet még a tárnicsgyökér fanyar illatát, a tárkony illatát s mintha megtapasztalnánk, milyen is egy hágó, miért lehet elragadtatott állapot például a bolyongás, az erdő szemrevételezése. Az élet legnagyszerűbb pillanatait sűríti egybe a Sinistra körzetből ismert mondat: „Az erdőt szeretem nagyon, a fát és a bokrot.”
Az ilyen igazságok mellett eltörpül az idegen érkezése, a tanú és a tanúskodás motívuma, hacsak nem fordítjuk mindezt a szerző javára, hiszen kívülállása, távolságtartása már a kezdetekben megkülönbözteti a pályatársaktól. Észreveszi újonnan elérkezett idejét a különböző körzeteknek, bezártságnak, szokatlan működési mechanizmusoknak, a rendszernek. Műveiben is rendre bezárják a kocsmát, megszűnik minden olyan hely, ahol az emberek korábban elbeszélgethettek, az emberek lokális zártság foglyai lesznek, többen betegek, mellőzöttek, kirekesztettek. Az érsek látogatásában „a település kocsonyás csendje” remeg a levegőben, máshol megvillan a sítalpak ezüstszalagja és végigcikázik az érintetlen havas tájon. Madarak, vadócok uralják a Verhovina madarait, idegen tapasztalat, lefokozó folyamatok veszik át az irányítást. De az is lehet, hogy ő ez az idegen is, a kívülről érkező, aki fogékony a különleges fenomének iránt, vagy éppen az „egyszerű, hétköznapi kis históriák” iránt, mert ebben fel tudja mutatni az emberi lényeget.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.