A szejkefürdői Mini Erdély Park szomszédságában, egy felújított épület négy termében kapott helyet a látogatóközpont. Fazakas Szabolcs, a Székelyföld Legendárium ötletgazdája szerint régóta szükség volt erre: „Orbán Balázst mint a legnagyobb székelyt szoktuk emlegetni, szobrokat emeltek a tiszteletére, iskolát, utcát neveztek el róla, a lengyelfalvi szülőházában emlékszobát rendeztek be, de külön múzeuma nem volt. Ezért ígéretet tettünk a csapatunkkal néhány évvel ezelőtt, hogy Orbán Balázsnak lesz egy méltó emlékháza. A szejkefürdői Orbán Balázs-sír zarándokhely, sokan ellátogatnak ide, akár iskoláscsoportok is, de nem mindenki ismeri behatóbban az életét. Amíg zajlottak a Mini Erdély Park építkezései, sok látogató érdeklődött, hogy mit lehet még tudni róla. Igény volt erre az emlékházra, és azért pontosan itt, mert ő virágoztatta fel annak idején a Szejkét”.
Páratlan összefogás
Fazakas Szabolcs elmondta, óriási csapatmunka eredménye a látogatóközpont megvalósulása. A kiállítás anyagát – a Székelyföldi Legendárium csapatával együtt dolgozva – Gidó Csaba és Kápolnási Zsolt történészek állították össze, de segítette őket a Kováts fényképészet, valamint a Haáz Rezső Múzeum munkatársai is. „Néhány éve a múzeummal közösen készítettünk Orbán Balázs keleti utazásairól egy kiállítást Szász Hunor történész vezetésével, az az anyag is bekerült ide. De kaptunk fotókat a leszármazottaktól, jószándékú emberektől, dokumentumokat erdélyi és magyarországi levéltáraktól, Balázs Árpádtól, valamint sokat segített Balázs Ádám budapesti történész is. A sírjánál található bronzplaketten van két évszám és közte egy vonalka. Mi ezt a vonalkát mutatjuk be a múzeumban, a 69 évet, de nem csak. Összefoglaljuk az életét, a látogatók megismerhetik a családját, de az elhunyta utáni történéseket is. Ismert, hogy négyszer temették újra, 1969. október 26-án avatták fel a negyedik és egyben utolsó sírhelyét a Szejkefürdőn.” Nem lehet arról sem megfeledkezni, hogy a kiállítás létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Hologram, animációk, párbajok
A kiállítótermeket végigjárva tematikus tagolásban követhető a „legnagyobb székely” életútja és munkássága. Az első teremben az életrajzát és az Orbán-család történetét mutatják be, látható itt a családfa, de vicces anekdotákat, pikáns történeteket is megismerhetünk. Egy érintőképernyőn korabeli lapokban megjelent karikatúrákat nézegethetünk.
A második terem a politikai pályafutását, korának politikai viszonyait ismerteti. Egy háromdimenziós hologram és animáció alkalmazásával Orbán Balázsnak az előadásában hallgathatjuk meg a magyar parlamentben elhangzott beszédét. Orbán Balázs hologramjához az animációkat a Legendárium rajzfilmstúdió csapata készítette – technikai újításként hanggal –, a mozgást Barabás Árpád színész, a hangot Fülöp Zoltán színész kölcsönözte hozzá. De ugyanitt a párbajozásairól is többet tudhatunk meg.
Az utazó, a néprajzos és a fényképész
A harmadik teremben Orbán Balázs keleti utazásait mutatják be, a gyerekeket rovás- és hieroglifa-nyomtató várja, és egy piramis belsejébe is beléphetünk. „Fiatalkorában elutazik a szüleivel Isztambulba, hogy a nagymama vagyonát szerezzék vissza, amelyet aztán elkoboz az iszlám egyház. Bejárja Görögországot, a Közel-Keletet. Ez nagy hatással volt rá, valószínűleg akkor alakul ki benne az, ismervén a görög és az egyiptomi mitológiát, hogy ugyanígy a székely legendavilágot is be lehet mutatni” – mondta Fazakas Szabolcs. Ebben a teremben mutatják be az európai utazásait is, a terem egyik fő látványossága egy korabeli fényképezőgép, amelyhez hasonlót használt Orbán Balázs is. De ugyanitt látható az élethű viaszszobra is.
A negyedik teremben Orbán Balázs fotográfusi tevékenységéről tudhatunk meg többet, egy korabeli – Victor Hugo-féle – előhívó kamrát és az akkori fényképelőhívó eljárást is bemutatnak. A kiállításon látható továbbá a Geofolk székelyruha-fotógyűjtemény, mellette Orbán Balázs hajdani népviseletfotói.
A teraszon található a korabeli Szejke makettje. „A 450 helyes üdülőközpontot 1876-ban építette ki, és itt meg lehet nézni, milyen volt a Szejke az ő korában. Minden érdekes pillanatot próbáltunk kiemelni az életéből. Szeretnénk, ha az idelátogatók kalandos életútját, óriási hatású munkásságát, és őt magát, az embert is megismernék” – hangsúlyozta az ötletgazda.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. novemberi számában)
Jól bele kell nézni a halál pofájába. Aztán el kell készítenünk maszkunkat (ha komolyan gondoljuk, nem jó a bolti, legfeljebb ha a felismerhetetlenségig átalakítjuk), amely egyszerre harci, állat- és halotti maszk, egyszerre néz mennybe és pokolba. Ebben a maszkban aztán mulatva, tombolva, kurjongatva, önfeledten szaporodva, farkasként az égre vonítva, teljes harci és életeksztázisban megöljük a halált. Ha megvolt, levesszük a maszkot, elégetjük, visszaváltozunk normális emberré, és húsvétig pihenünk, mert akkor megint másféle dolgunk akad.
A bál – főként az álarcosbál – az egyik leggyakoribb mesebeli vagy irodalmi szimbólum. A magyar irodalom talán legbájosabb báli napját Mikszáth Kálmán írta le A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényében, uzsonnától éjféli suppéig, korcsolyával, pletykáló hölgyekkel, idősödő gavallérokkal, kártyázó és konspiráló urakkal.
Hiába figyeltem évekig a takarásban, nem tudtam leleplezni, hogyan csinálja, de most, hogy nem láthatom többet, tudom, nagyon egyszerű a válasz. Börcsi ezzel az igazkönnyel született a földre. Küldetésként kapta és magával cipelte egész életén át. Gyűlt benne a sok lelki fájdalom, nehéz sorsának harcos küzdelmeiben folyamatosan termelődött és ha éppen meríteni kellett ebből a végtelen vízből, egyszerűen kicsordult a szeméből.
2013-ban jelent meg a Csíki Székely Krónikáról szóló tanulmányom a csíkszeredai Székelyföld folyóiratban, amelyben arra a következtetésre jutottam elsősorban filológiai érvek alapján, hogy azt nem hamisították 1796-ban, hanem kizárólag 1533-ban írhatták, mint ahogy maga is állítja. Azóta is foglalkozom e szöveggel – most két, abban előforduló tisztségnévvel kapcsolatban jövök új elemekkel.
"A kihantolás során a 12. holttest nadrágja hátsó zsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett jegyzetfüzetet. Ezt napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztítottuk: ez a jegyzőkönyv Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra.”
„Nagyon nem értek egyet azzal, hogy ha valakinek fontos a nemzeti hovatartozása, akkor megpróbálják negatívan megbélyegezni. Nem tetszik, de tudomásul kell vennünk és együtt kell élnünk ezekkel a hangokkal, amelyek akár ösztönzőek is lehetnek a józanul gondolkodó, a nemzetét féltő, értékeket mentő, hagyományokat megőrző ember számára” – mondja Bárdos Gyula. A felvidéki Csemadok országos elnökével a magyar kultúra sajátosságai mellett Esterházy Jánosról és a Beneš-dekrétumokról is beszélgettünk.
A magyar kultúra napja alkalmából fiatal írókat, költőket kerestünk meg az alábbi kérdéssel, kéréssel:
1. Melyik az az öt szó, amelyik először eszedbe jut, ha azt hallod, hogy magyar kultúra?
2. Kérlek, nevezz meg három olyan értéket a kultúránkból (lehet az műalkotás, étel, szokás, bármi), amelyet szeretnél, hogy ötven év múlva az akkori fiatalok is értékként ismerjenek!
A magyar kultúra alig várja, hogy eljöjjön a napja. Hiába van jelen a nap 24 órájában és az év 365 napján, ki kell várnia a sorát, hogy őt ünnepeljék. 1989 óta van a magyar kultúrának napja, ezért kicsit mintha az új magyar szabadság nyitóünnepsége is volna egyben. Voltaképpen ő kezdi az évet január 22-én, Himnuszunk letisztázásának évfordulóján – aztán jönnek a kistestvérek: magyar széppróza napja (február 18.), magyar költészet napja (április 11.), magyar dráma napja (szeptember 21.); végül, mintegy a híd túlsó pilléreként: a magyar nyelv napja (november 13.).
Az ember által alkotott műveket – nagyságukat, mélységüket – sohasem a szerint mérték, mely korban, vagy hol, a világ mely sarkában, szegletében íródtak. Értékük, időtállóságuk, sokszor csak évtizedek, évszázadok múltával mérhető. Mégis, amikor letűnt korok távolából vizsgálunk egy művet, annak irodalmi értékét, hajlamosak vagyunk arra, hogy a már általunk ismert valóságnak és tényeknek, a mű megírását felvezető vagy kísérő történéseknek olyan jelentőséget tulajdonítsunk, mely abban a korban, melyben játszódnak, még egyáltalán nem látszanak.