Sántha Attila: A gourmand kultúrafogyasztó

2021. április 15., 09:09
Ördög Noémi: Royal Ascot II. (olaj vásznon, 90 × 110 cm, 2018)

Olvasom, hogy két kritikus arról beszélget, egy bizonyos szerzőnek a mondatait ízlelgetve kell olvasni, valahogy úgy, mint ahogy a gourmand-ok esznek a francia éttermekben. És hogy ez milyen jó, mert e kifinomultság folytán úgy érzi magát az olvasó, mintha hájjal kenegetnék. No, nem pontosan így mondták, de a lényege ez volt.
Erről nekem a kommunizmus utolsó éveiben az üres élelmiszerboltokban fel-feltünedező szlogen jut eszembe: „Elvtársak! Nem azért eszünk, hogy éljünk, hanem azért élünk, hogy együnk.” Azaz fordítva, na, akkor éppen nem volt étel, és csak ma jutottunk el oda, hogy az evés az élet értelme lett. Valami ilyesmit érzek az irodalomban is, amikor műértőn kóstolgatjuk a mondatokat, és élvezzük, hogy micsoda zsonglőrködést hajtott végre a szerző, láttátok-e, az a jelző a tételezett alany után, az az alliteráció, az igen! Képesek vagyunk egy ilyen élvezet érdekében megszállottan turkálni a könyveket, mint vásárló a Kauflandot, hátha találunk valami fincsit és izgit, akár van rá szükségünk, akár nincsen.
Közben pedig megfeledkezünk arról, hogy mindennek, amit csinálunk, valami céllal kellene rendelkeznie. Ha dolgozunk, ne a munkáért tegyük, hanem azért, hogy éljünk. Ha olvasunk, akkor pedig az olvasmányunk lehetőleg segítsen élni. Mutassa, merre menjek, amikor két út közt választanom kell, segítsen, ha valami fáj, ha úgy érzem, kibírhatatlan az élet, ha éppen meghalok. Az irodalom mondjon el nekem egy történetet, mint apa a gyermekének, és az legyen egész, még ha töredezett is. Vagy csak egyszerűen szeressen engem, mint anyám.
Nagy a gyanúm, hogy a két kritikus, aki ül a francia étteremben, és süteményként fogyasztja a mondatokat, valamit nagyon eltévesztett. Mert hogy jobb nem lesz az életük, az egyszer biztos, legfeljebb azt mondhatják el, ettek sok-sok finom tortát.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. áprilisi számában)