A krónika szerint a (fő)rabonbán választott tisztségviselő, aki egyházi és világi téren egyaránt vezeti a székelyeket:
„Árpád idejéig egy rabanbán főigazgató vezér alatt valának, kit egyezett akaratból választottak. Avégre, hogy a külső nemzetek ellen hadi vezérek légyen, hogy a schithák Nabou Fileimjétől az Anakhoharimtól megtalált szerecsendió kelyhe pohár által, mely változtatva, de most is megvagyon, egyházi és polgári törvényeket szolgáltasson ki, a közönség végezéseit kihirdesse, azoknak általhágóit megbüntesse s ezek az ő lakhelyében előtte ketté vágattassanak.”
Robonban a máramarosi románoknál
Azok, akik a Csíki Székely Krónikát hamisítványnak tartják, az abban előforduló rabonbán méltóságnevet is kitalációnak veszik, mivel a rabonbán méltóságnév sehol máshol nem fordul elő. De vajon így van-e? 1940-ben a máramarosi Alexandru Filipaşcu történész (1902–1952) írja a Romoniță Robonban című balladáról a következőket: „a régi hercegek, vezetők (duci) emléke robonban néven maradt meg a máramarosi legendákban. Ezekben ma is hosszú énekekben dicsérik Romoniţă Robonban vitézt”. [1]
A romoniţă szó jelentése ’kamilla’, a robonban pedig a románban nem jelent semmit. Filipaşcu szövegéből kiderül, a monda akkor, 1940-ben nagyon is él, amit minden további nélkül tényként fogadhatunk el, hisz a szerző csak tudja, mit hallott gyermekkorában. 1944-ben Ion Țuțuianu (akiről nem sikerült megtudnom semmit) szintén szövegközlés nélkül beszél azon máramarosi mondákról, melyek szerint „ezt a földet a sárkányoktól és óriásoktól hódították el a régi vlah robombánok, akiket a tündérek segítettek. A robombánok nevei is fennmaradtak. (…) A robombánok korszakát, akiket a máramarosi hagyomány Roman Robomban és Romaniţă Robomban néven őrzött meg, a teutonok kora követte.”[2]
A monda egy változata 1985-ben lát nyomdafestéket, miután 1950-ben gyűjtötte az akkor 40 éves Ion Smicală nevű adatközlőtől az egyik legmegbízhatóbb máramarosi néprajzos, Petre Lenghel-Izanu (1908–1979). A Roza Rozalina (Rozavlea község legendája) címmel megjelentetett szöveg szerint óriások lakják be Máramarost, de közeledik idejüknek a vége. Roza Rozalina, az óriáslány szerelmes lesz Toader Rombonbanba, a kisemberbe. Férjül veszi, ő kisebb lesz, Rombonban pedig nagyobb, e különös pár leszármazottjai Rozavlea falu lakói. [3]
2005-ben jelenik meg a Memoria Ethnologica folyóiratban egy újabb gyűjtés, a Cingălău vára (Cetatea Cingălăului), ebben Rozalia, az óriáslány a karddal, lóháton megjelenő, Romoniță Robonban (Romomban, Romonban), a kisemberek vezetője férje lesz. A főhős így mutatkozik be a lánynak: „Io-s Romombanu Robonban, Romoniță Romonban” („Én Robonbán romombán vagyok, Romoniță Romonbán”). [5] A mondát Pamfi l Bilțiu közli Titus Bilțiu-Dăncuș néprajzos (1902–1981) hagyatékából. Egy 2018- ban megjelent tanulmány viszont a gyűjtést Ion Bilțiu-Dăncuș (1892–1952) máramarosi román néprajzosnak, erősen nacionalista politikusnak tulajdonítja, Titus testvérének. [6]
Ion vagy Titus Bilțiu-Dăncușnak anynyira megtetszett a történet, hogy abból írt egy kiseposzt is saját név alatt, amelyben a mondát beilleszti a román kontinuitáselméletbe, a főhőst pedig a dákok és a rómaiak leszármazottjának teszi meg:
„Én vagyok Torda Robonbán,
népem a római és dák!
Rómából jöttem korábban
Trajánusz bátyámmal” [7]
Becsületére legyen mondva, a szerző mindvégig világossá teszi, hogy a kiseposzt ő írta, és nem eredeti népköltészettel van dolgunk. A szöveg csak 2004-ben jelent meg nyomtatásban.
Ion Bilțiu-Dăncuș kéziratban maradt hagyatékában található egy Romomban și Robonban, epopee a Neamului Românesc în 12 cânturi című eposz is, [8] amely mai napig nem jelent meg nyomtatásban, és nem is láttam.
Semmi kapcsolat a székelyekkel
Nyilván a kérdés az, hogy valóban népi eredetű-e a robonban, robomban stb. hagyomány, vagy pedig felülről, netán éppen a Csíki Székely Krónikából szivárgott be a máramarosi román folklórba.
Alexandru Filipașcu szerint 1940-ben közszájon forog Romoniță Robonban mondája, viszont, figyelem, nem a dákokra és rómaiakra utaló, a kontinuitás eszméjét illusztráló, a Bilțiu-Dăncuș testvérek valamelyike által írt műeposz. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy előbb volt a monda, és utólag jött annak irodalmi, 2004-ben kiadott feldolgozása. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy a két világháború közti, erősen nacionalista időkben pontosan azt a variánst ne kapták volna fel, amely a román nemzeti narratívát erősíti. Nem, szerencsére a műeposz az asztalfiókban maradt, így nem keveredett az eredeti formával. A gyűjtés idején, a két világháború között hathatott-e a Csíki Székely Krónika a robonban-mondákra? Semmiképp, mivel az akkori magyarellenes légkörben kizártnak tartom, hogy a székely vagy magyar mitológia bármely elemét átvették volna.
Korábban, a 19. században a Csíki Székely Krónika megtermékenyíthette-e a máramarosi román folklórt? Nehezen tudom elképzelni, de tegyük fel, hogy igen. Akkor viszont a krónikának más elemét is fel kellene fedeznünk a mondában. Ám semmi ilyen nincs, csupán annyi a közös a székely krónikában és a román mondában, hogy a rabonbán egy vezető. Úgy gondolom, ez alapján ki lehet jelenteni: egyik a másiktól teljesen független alkotás.
Mivel két független forrás szól róluk: a rabonbánok léteztek.
Gyula méltóságnév
A krónika leírja azt is, hogy a főrabonbán alatt állottak a hat nemzetség nagy rabonbánjai, kik hadi és polgári főnökök, és a hat gyula, kik a nemzetségek bírái voltak.
Azért érdekes számunkra e gyula méltóságnév, mert a magyar forrásokban a Gyula csak személynévként jelenik meg, tisztségnévként nem, mint ahogy a B. Szabó János, Sudár Balázs szerzőpáros megállapítja: „a honfoglalás korában és az Árpád-korban jól beágyazott névről van szó, amely azonban mindig személynévként kerül elénk.” Ugyanakkor „az egyetlen kivételt A birodalom kormányzásáról című munka jelenti a 10. század közepén, amelyben az szerepel, hogy a gyula (gilasz) méltóság- és nem személynév… Ez az adat azonban – több évszázadnyi kutatás után – pillanatnyilag még mindig önmagában áll.”[9]
Nono, elég lenne megválni attól az előítélettől, hogy a Csíki Székely Krónika hamisítvány, és máris lenne egy második adatunk is a gyula méltóságnévre. Kötve hiszem ugyanis, hogy pontosan A birodalom kormányzásáról szóló bizánci munka ezen részét koppantották volna le a székelyek akár 1533-ban, mikor írták, akár a 18. században, amikor hamisították azt…
1 Alexandru Filipaşcu: Istoria Maramureşului. Bucureşti, 1940, 27: „Amintirea vechilor duci au păstrat-o legendele maramureşene sub numele de Robonbani. Dintre aceştia se preamăreşte şi azi în cântece lungi vitezul Romoniţă Robonban, care pare să fie identic cu Ramung Konig der Wallachen din Niebelungenlied”
2 Ion Țuțuianu: Maramureșul. Calendarul Românilor de Pretutindeni. București, 1944, 197-206: „Basmele maranureşene spun, acest pământ ar fi fost cucerit dela smei şi uriaşi, de către vechii robombani 1) valahi ajutați de zânele Ba s’au păstrat şi nume de robombani (…) După epoca robombanilor, dintre cari tradiţia maramureşană a păstrat cu numele pe Roman Robomban şi pe fi ul său Romaniţă Robomban, a urmat epoca cavalerilor teutoni
3 Petre Lenghel-Izanu: Poezii si povești populare din Maramureș, Editura Minerva, 1985, 692.
4 Ugyan a közlő nagybetűvel írja a Romombanu Robonban mindkét tagját, ám értelme szerint csak az egyik lehet név, a másik egyéb kell legyen, például tisztségnév – ezt fordítottam úgy, hogy „Én Robonbán romombán vagyok”.
5 Memoria Ethnologica, V. (2005), 14/15 (ianuarie-iunie), 1513-1515.
6 Mihai Dăncuș: Ion Bilțiu-Dăncuș 1892-1952. In: 100 de ani de la marea unire. 100 de personalități maramureșene care au fãcut istorie. Coordonator: Teodor Ardelean. Baia Mare, 2018, pp. 165-174, 174.
7 Titus Bilțiu-Dăncuș: Cetatea Cingalăului. Memoria Ethnologica, IV. (2004), 11/13 (iulie-decembrie), 1187- 1209: „Eu sunt Turda Robonban, / din neam de dac si roman! / Din Roma venii mai an / Chiar cu bădița Traian”.
8 Mihai Dăncuș… 174.
9 B. SzabóJános, Sudár Balázs: Kende és gyula? A magyar kettős fejedelemség teóriájától a forrásokig. Századok, 153. évf. (2019), 5, pp. 927-964, 954-955.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. januári számában)
Hiába figyeltem évekig a takarásban, nem tudtam leleplezni, hogyan csinálja, de most, hogy nem láthatom többet, tudom, nagyon egyszerű a válasz. Börcsi ezzel az igazkönnyel született a földre. Küldetésként kapta és magával cipelte egész életén át. Gyűlt benne a sok lelki fájdalom, nehéz sorsának harcos küzdelmeiben folyamatosan termelődött és ha éppen meríteni kellett ebből a végtelen vízből, egyszerűen kicsordult a szeméből.
"A kihantolás során a 12. holttest nadrágja hátsó zsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett jegyzetfüzetet. Ezt napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztítottuk: ez a jegyzőkönyv Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra.”
„Nagyon nem értek egyet azzal, hogy ha valakinek fontos a nemzeti hovatartozása, akkor megpróbálják negatívan megbélyegezni. Nem tetszik, de tudomásul kell vennünk és együtt kell élnünk ezekkel a hangokkal, amelyek akár ösztönzőek is lehetnek a józanul gondolkodó, a nemzetét féltő, értékeket mentő, hagyományokat megőrző ember számára” – mondja Bárdos Gyula. A felvidéki Csemadok országos elnökével a magyar kultúra sajátosságai mellett Esterházy Jánosról és a Beneš-dekrétumokról is beszélgettünk.
A magyar kultúra napja alkalmából fiatal írókat, költőket kerestünk meg az alábbi kérdéssel, kéréssel:
1. Melyik az az öt szó, amelyik először eszedbe jut, ha azt hallod, hogy magyar kultúra?
2. Kérlek, nevezz meg három olyan értéket a kultúránkból (lehet az műalkotás, étel, szokás, bármi), amelyet szeretnél, hogy ötven év múlva az akkori fiatalok is értékként ismerjenek!
A magyar kultúra alig várja, hogy eljöjjön a napja. Hiába van jelen a nap 24 órájában és az év 365 napján, ki kell várnia a sorát, hogy őt ünnepeljék. 1989 óta van a magyar kultúrának napja, ezért kicsit mintha az új magyar szabadság nyitóünnepsége is volna egyben. Voltaképpen ő kezdi az évet január 22-én, Himnuszunk letisztázásának évfordulóján – aztán jönnek a kistestvérek: magyar széppróza napja (február 18.), magyar költészet napja (április 11.), magyar dráma napja (szeptember 21.); végül, mintegy a híd túlsó pilléreként: a magyar nyelv napja (november 13.).
Az ember által alkotott műveket – nagyságukat, mélységüket – sohasem a szerint mérték, mely korban, vagy hol, a világ mely sarkában, szegletében íródtak. Értékük, időtállóságuk, sokszor csak évtizedek, évszázadok múltával mérhető. Mégis, amikor letűnt korok távolából vizsgálunk egy művet, annak irodalmi értékét, hajlamosak vagyunk arra, hogy a már általunk ismert valóságnak és tényeknek, a mű megírását felvezető vagy kísérő történéseknek olyan jelentőséget tulajdonítsunk, mely abban a korban, melyben játszódnak, még egyáltalán nem látszanak.
Mégis, talán ennél is szerencsésebb helyzetben van az, aki most szeretné olvasni vagy újraolvasni a Mészöly-életművet, hiszen az utóbbi években-évtizedekben megkezdődött a „rehabiliztációja”, jóvátétele a Rákosi- és Kádár-korszakban tapasztalt kiszorításnak, elnyomásnak (az életmű színházi részét például ellehetetlenítette az akkori kultúrpolitika). Most a primér szövegek mellett hasznos tudományos munkák, konferenciák és emlékkonferenciák, kiadványok, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeumban található Mészöly-hagyaték alapján is alaposabban tájékozódhatunk.
Ignácz Rózsa író, színművésznő és Makkai János országgyűlési képviselő fia 1956-ban, alig 21 éves korában hagyta el Magyarországot, és korábban emigrált édesapja után Amerikába ment. A Harvardon és a Yale-en szerzett tudással felvértezve elismert amerikai nyelvész lett, édesanyja magyarországi könyvcsomagjainak is köszönhetően pedig széles látókörű, magyar költő, műfordító. 2015-ben tért haza végérvényesen szülővárosába. Mint mondta: „Annyiszor elszakadtam a hazától, hogy a végén már sosem szakadtam el tőle.”
Nehéz megfogni az ökokritika definícióját. Egy 2006-os, a Nyitott Műhelyben zajlott beszélgetést kell segítségül hívnunk. Az ott elhangzottak szerint Devescovi Balázs, az ELTE adjunktusának definíciója alapján ahogyan a feminista irodalomtudomány a nemet, az ökokritika a természet helyét nézi a nyelvben. A beszélgetés másik résztvevője, Horgas Judit, a Liget folyóirat szerkesztője erre akkor úgy reagált, hogy ez meglehetősen szűk meghatározás, és az irodalmi szövegeket élőlényekként kell kezelni. Édesapám szavaival élve ott vagyunk, ahol a part szakad.