Az Ady Endre-emlékmúzeumot 1955. május 26-án avatták fel Nagyváradon, abban a városban, amelyhez ezer szál fűzte a költőt. Négyévnyi újságírói tevékenysége meghatározónak bizonyult a személyisége későbbi alakulására nézve. „Nagyvárad s a Nagyváradi Napló volt életemnek s energiámnak tetője” – fogalmazott egy 1912. október 3-án kelt levelében.
A költőt őszinte és hosszan tartó barátságok kötötték Váradhoz. Itt ismerte meg múzsáját, Lédát, és itt vált vitathatatlan vezéregyéniségévé A Holnap nevű innovatív irodalmi mozgalomnak. Várad mindig élen járt a költőóriás örökségének ápolásában. Közvetlenül Ady halála után, 1919 februárjában itt alakult meg az első Ady-társaság, amelynek célkitűzései között szerepelt a költő iratainak és relikviáinak az összegyűjtése és megőrzése. De vajon milyen titkokat rejthetnek Várad kikövezett utcái? Erre a kérdésre kerestük a választ.
– Ady Endre 1877. november 22-én látta meg a napvilágot Érdmindszenten, elszegényedett nemesi családban – kezdte meg előadását a nagyváradi emlékmúzeum egykori igazgatója. – Tanulmányait az érdmindszenti református elemi iskolákban kezdte, ahol Katona Károly pártfogásában tanulta az írás, számolás, valamint az olvasás fortélyait. Szülei idővel gimnáziumba szánták, így 1888-ban megkezdte tanulmányait a nagykárolyi piarista gimnáziumban, amely – mint feljegyzéseiből kiderült – diákéveinek legszörnyűbb periódusa volt. Költői attitűdje már ezen időszakban felsejlett, de irodalmi és szerelmi sikerei 1892 után érték a zilahi református kollégiumban eltöltött évei alatt.
De hogyan került Ady Endre a gazdag kulturális élettel bíró Nagyvárad forgatagába, s milyen hatással volt életére az itt töltött időszak? A 19. század végén Nagyvárad a párizsi városok dinamikáját is meghazudtolva a kulturális élet középpontjává vált. A fiatalok városának is nevezték ekkor, olyan városnak, amelyben változást akaró, forradalmár emberek laktak – mondta Imre Zoltán. Ady Endre debreceni, valamint a budapesti egyetemek sikertelenségének érzetével érkezett meg Nagyváradra 1899-ben. Nagyvárad távol esett az akkori kor cenzúráján, így a parlamenttől és a kormányzástól távol kezdhette meg újságírói karrierjét a költő. Elsőként a Szabadság című újságnál, később pedig a Nagyváradi Naplónál dolgozott. Ekkor ismerkedett meg múzsájával, Lédával, aki már első találkozásuk pillanatában, az EMKE kávéház falai közt levette Adyt a lábáról.
A költőnek köszönhetően olyan hangvételű irodalmi alakulás jött létre, amely nemcsak forradalmat indikált a nyelvészetben és az irodalomban, de az új fogalmak megteremtésével utat mutatott a budapesti kultúrának és a Nyugatnak is. Ady Endrét – mint mondta a kultúraantropológus – életében nagyon sokan támadták liberális gondolkodása miatt. A szabad gondolkodást, amely a művészetek világában ugródeszkaként szolgált, Párizsban sajátította el, s generált olyan világlátást neki, amely meghatározó rotorja lett a 20. század modern szellemiségének.
A költő halálának napján komor hangulat uralkodott Nagyváradon. A fekete zászló lobogása mellett szoborállításról, valamint az emlékére létrehozott társaság híréről lehetett hallani az utcákon. Tabéry Géza írónak köszönhetően ekkor jött létre az első Ady-társaság is, amely a költő kultuszát, valamint szellemiségének nagyságát volt hivatott tovább vinni. Ma már számos emlékmúzeum őrzi a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjének relikviáját. A budapesti Ady Endre-emlékmúzeumban olyan Ady–Csinszka tárgyi hagyatékokkal ismerkedhetnek meg testközelből a látogatók, mint Ady Endre bőröndje, cigarettatartója, mellénye, valamint a költő ágya és íróasztala. Betekintést nyerhetünk a pár életébe, megtekinthetjük a huszadik századi budapesti belvárosi ház modernitását, valamint válogatott leveleibe is beleolvashatunk.
Zemplén vármegye egykori székhelye, Sátoraljaújhely lett a magyar nyelv városa. Ezt jelentette be Szamosvölgyi Péter polgármester a magyar nyelv napjához kapcsolódó rendezvényen a magyar nyelv színpadán, a Nemzeti Színházban, 2023. november 11-én. És bemutatta a kiegészített településnévtáblát, amely hamarosan kikerül a város határára. Ne csodálkozzanak tehát, ha arra járnak – egyébként felújított, villamosított vasúti pályán és folyamatosan javuló (Miskolctól Szerencsig négysávúsított) úton.
Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei közt működő Digitális Irodalmi Akadémia, közismertebb nevén: DIA. Az immár nagymúltú projekt egyik lényeges hozadéka, hogy teljesen ingyenesen nyújt hozzáférést a magyar irodalom jelentős műveihez, minőségi, ellenőrzött forrásnak számító szövegbázisát évről évről bővítve szolgálja világszerte a magyar olvasókat. Az évfordulós ünnepségen hangzott el Demeter Szilárd főigazgató köszöntőbeszéde.
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan meg van mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna.
Kétszáz éve született, egy esztendőben Petőfi Sándorral. Azokban a mozgalmas márciusi forradalmi napokban ott volt az élbolyban, és később is kitartott a forradalom mellett. Előbb Egressy Gábor délvidéki kormánybiztos mellett volt írnok, majd a szegedi önkéntes nemzetőr-zászlóaljban számvevő hadnagy lett, a forradalom végnapjaiban Perczel Mór főhadnaggyá nevezte ki.
„Túl korai még ez a kötet, túl hirtelen és váratlanul kellett ennek a pályának lezárulnia” – meséli Balázs Imre József, a Szőcs Géza: Összegyűjtött versek című – most megjelent – kötet szerkesztője. A könyv a három éve elhunyt költőre, Szőcs Gézára emlékezik, aki idén töltötte volna be hetvenedik életévét.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a három évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza költő 70. születésnapját, ahol a Szőcs Géza 70 című emlékalbum bemutatója apropóján látható volt az Írókorzó című portréfilmsorozat Szőcs Gézáról szóló epizódja, és megnyitották a Szőcs Géza arcai című kamarakiállítást és bemutatták a Fekete Sas Kiadó gondozásában megjelent A kolozsvári sétatér című hangoskönyvet, valamint a Helikon kiadó által megjelentetett Összegyűjtött versek című könyvet is.
Hogy ki volt Szőcs Géza, azt tudjuk. Tudjuk? Nem tudjuk. Sok Szőcs Géza létezett, mindenkinek volt egy Gézája. Géza maga is többféleképpen jelent meg, mikor hogy hozta kedve. Ha éppen úgy, akkor magyarként, máskor kínaiként, vagy delfinként, vagy hattyúként, aki indiánként tért vissza Amerikából, jött, mert segítenie kellett Segesvárnál Bem apónak, és így tovább a véges-végtelenségig.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy mi, akik utána itt maradtunk, mennyire vagyunk felkészültek, hogy hozzányúljunk ehhez az örökséghez? Ha leosztva is, ha töredékeire bontva is képesek vagyunk-e folytatni a munkát? Van-e bennünk elég hit, tudás, elszántság és különösen képesség a tiszta gondolkodásra, az önzetlenségre, amellyel személyes és közösségi problémáinkban dönteni tudunk és van-e megfelelő érzékenységünk a szépre, a jóra, ami hitelessé tesz bennünket mindeközben?
Az értelmező és az értelmezett ugyanazt a toldalékot kapja, két megoldás is van, tehát vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasznak a felújítási tervei, vagy a Kopolyai út második ütemének, a belterületi szakasz felújításának a tervei. De a mostani megoldás nem jó.
Valamikor a kiscserfei hegyen, ahol apám szőleje volt, a szomszéd parasztember hívott: „Gyere velem, gyerök, a másik högyre, van ám ott sok mukucs meg pöle!” Átszekereztünk hát Förhénc hegyre, ahol sajnos mukucsok nem mutatkoztak, viszont a korabeli dalból mókusnak ismertem azokat.