Ahogyan halványultak az utca színei s felvillantak az estét jelző lámpák, azon gondolkodtam, vajon milyen címet adhatnék nem mindennapi tudósításomnak. Hiszen mégiscsak az első Női irodalmi páholy előadása ez, amely hiánypótló tematikájával az év sorozataként is megállja a helyét a magyar irodalmi szférában. Borgos Anna és Szilágyi Judit kötete jutott az eszembe. Nőírók és írónők – Irodalmi és női szerepek a Nyugatban. Egy kötet, amely szintén hiánypótló tematikájával, valamint a benne rejlő tartalommal vált méltán híressé az irodalomtörténeti percepcióban. A kötet tíz, a Nyugatban gyakorta publikáló női írót, költőt mutat be, akik munkásságuk mellett motivikus alakjukkal is gazdagították az irodalmi szférát. A kötet olyan levelezéseket, illetve fényképeket is közöl, amelyek eddig ismeretlenül hevertek az asztalfiókokban. A kötetben különös hangsúlyt kapnak a házasságok, szerkesztő–szerkesztett viszonnyal járó, a nemi identitás kérdéskörébe tartozó problémakörök, valamint a különféle befogadástörténetek s kritikák is megjelennek a lapok közt.
A 21. században kétségtelenül sokakat foglalkoztatott téma a nemi szerep s az ezzel kapcsolatos kérdéskörök megvitatása. Az előadás első perceiben Rácz András, a Könyvkultúra Magazin főszerkesztője köszöntötte a hallgatóságot, aki bevezetőjében kiemelten érintette a női szerepminták helyzetét az irodalomban. Kétségtelen, hogy a negatív percepciók korszakát éljük, ahol a nők társadalmi helyzetére reflektáló kötetek a megítélés vékony jegén táncolnak. Nem tartom magam feministának, ahogyan azt Lőrincz P. Gabriella sem tette soha, annak ellenére sem, hogy köteteit erősen a női szólamok itatják át.
Hogy mit nevezünk feminizmusnak, az szerintem definíciótól, világlátástól és a társadalmi szerepvállalásunktól is függ. Definíciótól, hiszen számtalan – olykor kis, máskor pedig nagy mértékben – eltérő definiálásokat alkotott társadalmunk rendszere az elmúlt évek alatt. Világlátástól, hiszen szerzett tapasztalásunk, élményeink merőben megváltoztathatják a világba vetett hitünket, filozófiánkat vagy ha úgy tetszik: a mindennapi életünket erősen alakító szabályrendszert. És végül, de nem utolsósorban meghatározhatja társadalmi szerepvállalásunk is. Azt hiszem, nem tudok nem Háy János Mamikám című kötetére hagyatkozni, amikor a társadalmi szerepvállalás kifejezést alkalmazom. Bár nem célom megítélni a kötetet, valamint az azt körülvevő percepciótörténetet, azt azonban fontos hangsúlyoznom, hogy a szerző kötetének kritikus megítélése során a női szerepmintázat s annak problematikus megvalósítására került a legnagyobb hangsúly. S vajon a 21. században mennyire tekinthető hitelesnek a hányatott sorsú női narráció megformálása egy középosztálybeli, fehér férfi tollából? Egyáltalán szem előtt kell-e tartanunk a nemi identitás mellett a társadalomban betöltött szerepeket is, amennyiben az irodalmat az esztétika által közelítjük meg?
Ezen kérdésekre is kereste a választ az est során Döme Barbara, Lőrincz P. Gabriella, valamint Kégl Ildikó. Ez az este rávilágított arra, hogy fontos foglalkoznunk korunk nőírói és írónői által betöltött társadalmi szerepekkel. Az első Női irodalmi páholy estje nem a felmerülő kérdések megválaszolásra törekedett. Sokkal inkább utat mutatott hallgatóinak arra, hogy elgondolkodjanak a megvitatni kívánt kérdéseken, és ha mással nem is, önmagukkal számot vetve megválaszolják a legfontosabb kérdést: vajon háttérben vannak-e a kortárs női írók napjainkban?
Örömmel láttam, hogy Tóth Ákos irodalomtudós és Tandori-kutató a közelmúltban elhunyt Tandori Dezső és Tandori Ágnes PIM-ben őrzött hagyatékából egy eddig publikálatlan Tandori-verset közölt (A veréb-hajnalcsillag), és nem is akármilyet. Az általa közzétett vers gyerekversnek íródott, és Tandori egy lap gyerekrovatába küldte el, ahol aztán valamilyen ok folytán mégsem publikálták, így egészen eddig a fiókban lapult. A vers egyébként Tóth Ákos szerint ’91-ben íródott.
Korábban a fagylaltot a fagylaltozóban, legföljebb a gombócdában, Mozartot a zeneműboltban, Ali babát meg a negyven rablót a könyvesboltban vásároltuk meg, a Hupikék törpikéket pedig a tévében néztük. S most az egész fantáziavilág beköltözött a fagylaldába.
1934. október 9-én Vladimir Georgiev Csernozemszki, egy bolgár–macedón származású terrorista Marseille-ben lelőtte I. Sándor jugoszláv királyt és Louis Barthou francia külügyminisztert. A király a merénylet során azonnal életét vesztette, míg a külügyminiszter megsebesült, és sérüléseibe néhány óra múlva halt bele. A merényletet a macedón ORIM és a horvát usztasamozgalmak szövetkezésével alakult Tett Propagandája elnevezésű csoport kötelékébe tartozó terroristák szervezték meg.
Leányfalun, 2022. április 3-án ünnepélyes keretek között átadták a Ravasz László-emlékházat, Egyházi Gyűjteményt és Rendezvényközpont épületét és megújított kertjét. Az emlékházban rendezett Ravasz-kiállítással párhuzamosan, a felújított Klein-villa mellé, a közel hatszázmilliós állami támogatásból épült háromszintes rendezvényközpont a leányfalui Katona Puszta Sándor pap költőnek, Kölley Györgynek, a gulágra száműzött katolikus papnak és a két világháború idején ápolói és embermentői munkát végzett Filadelfia Diakonissza Egylet közösségének
„Szabadka egy nagy falu”, „Európa legnagyobb falva” – ezt már gyerekkoromban is hallottam, és nem értettem egyet vele, nekem Szabadka egyenlő volt a város fogalmával. Legutóbb hasonlót egy egyetemet végzett barátomtól hallottam, aki azt mondta, hogy Szabadkán van egy kis tanult réteg, ez az elit, a többi meg mind paraszt.
Itt, a Helyőrség.ma oldalon olvastam egy szép novellát Ványai Fehér Józseftől, melynek címe: Tésztás szívű, kicsi fiúk. Nyelvileg furcsa ez a tésztás szívű szószerkezet, igyekeztem magyarázatot keresni rá. De előbb lássuk a novellából a pontos idézetet:
• Szúnyogh szülei levelet írtak fiuknak, amelynek tartalma nem maradhatott titokban, Piroska hangosan felolvasta szilencium kezdetén. A megszólítás máig fülemben cseng: „Te tésztás szívű, kicsi fiú!”
Varga Melinda legújabb verseskötetét fogom most a kezemben. Más mint a többi, de a szenvedély ugyanolyan erős. Versei a már megszokott, merészen erotikus lírai sorokkal átszőve hatnak az olvasóra. E sorok mögött azonban más is rejlik: tizenkét kagyló pontos leírása ez, amelyben a női test halhatatlansága, valamint a csillagjegyek által meghatározott sorsok kerülnek figyelmünk középpontjába. Most a Tizenkét kagylóról, a női identitástudatról, a csillagjegyek erejéről, valamint a mitologikus világról kérdeztük a költőt.
A Pesti Divatlap 1845. évi hatodik számában egy különös írás jelent meg Nyesy Demeter táblabíró néven. Az írói álnév alatt nagy valószínűséggel az éppen akkor Eperjesen tartózkodó Petőfi Sándor gyanítható, aki egy derék hazafias táblabíró álarcában, a titulushoz illő, kellőképpen cikornyás stílusában bírálta a nemzetietlenség különböző megnyilvánulásait.
Ugyanígy motoszkál bennem a kisördög, amikor azt látom kiírva: Itt csöngessen! Ilyenkor olyan csintalan ötletem támad, hogy be fogok csöngetni. Kijön a lakó, és megkérdezi, hogy kit keresek. Én bizony senkit, de ide volt írva, hogy „itt csöngessen”, tehát én csak végrehajtottam egy felszólítást.
Ernst Cassirer német filozófus egyszer úgy fogalmazott, hogy az ember nem más, mint szimbólumkészítő állat. Nyelvhasználatunkon keresztül szimbólumokat, azaz jeleket alkotunk, amelyek segítségével gondolatokat cserélünk, és információt adunk át egymásnak, egyszóval kommunikálunk.