Tóth László: Duba Gyula Kossuth-díjához

2023. május 09., 09:28

Októberben lesz százöt éve, hogy véget ért az első világháború, megszűnt az Osztrák–Magyar Monarchia, és megkezdődött a történelmi Magyarország szétesésének, feldarabolásának másfél-két esztendős folyamata, amikor is területének és népességének jelentős részét a körülötte létrejövő új államokhoz csatolták. Ezen országrészek magyar lakosságának ezzel a közösségi és nemzeti létezés addig számukra teljesen új, ismeretlen formáit és tartományait: a kisebbségi lét részükről korábban nem tapasztalt valóságát és szorítóit kellett megismerniük. Így volt ez az egykori felső-magyarországi területek szinte egyik napról a másikra csehszlovákiaivá/szlovákiaivá átminősült (átminősített) lakói esetében is. Mely néptöredék azután teljesen természetes s törvényszerű módon teremtette meg magának – egyebek mellett – szellemi létezése különböző formáit, így többek között irodalmát is. A külső kényszerek hatására így létrejött (cseh)szlovákiai magyar irodalom Fábry Zoltán mellett egyik legismertebb, Magyarországon és annak határain túl is méltán számon tartott képviselője ma – Tőzsér Árpád, valamint a néhány éve elhunyt Dobos László, Gál Sándor és Grendel Lajos mellett – az idén 93. évébe lépett Duba Gyula, akinek élete végighúzódik a 20. század nagy részén (illetve szülei, családja sorsát nézve teljes egészében át is fogja azt), s egyre hosszabbodó szakaszával jócskán belenyúlik immár a 21. századba is.

Írónk személyén, sorsán, illetve pályáján és gazdag életművén keresztül akár az elmúlt század s ezredfordulónk legfontosabb eseményeit, jellemzőit, terheléspróbáit, valamint a kisebbségi élet létezésformáit is összegezhetjük.

Duba Gyula sorsa, írói életműve az elmúlt évszázad nagy társadalmi-történelmi átrendeződéseit is híven dokumentálja. Mindenekelőtt a klasszikus paraszti világ és kultúra visszaszorulását, majd megszűntét; a második világháború éveinek s az azt követő esztendők történelmi, politikai-ideológiai fordulatait; a csehszlovákiai magyarság üldöztetésére, jogfosztottságára, törvényen kívüliségére s a likvidálására, Csehországba és Magyarországra való áttelepítésére hozott intézkedések okozta szenvedéseket; a sztálinista, illetve kommunista diktatúra léleknyomorító, sok esetben gerincsorvasztó évtizedeit; a vasfüggönyön inneni létezés levegőtlenségét; egy új, főleg faluról a városba került, paraszti-népi származású, elsőgenerációs kisebbségi magyar értelmiség urbanizálódását, ezen belül pozsonyi tér- és honfoglalását; polgárosodásának nem minden zökkenők nélküli folyamatát; a szlovák fővárosnak egyúttal a (cseh)szlovákiai magyar szellemi-kulturális élet központjává válását; az 1960-as évek csehszlovák reformkísérleteinek optimizmusát, majd elbukását; az 1970-es évek politikai „konszolidációjának” destrukcióját; a csehszlovákiai magyar irodalomnak és kultúrának a főbb magyarországi fejlődési irányokhoz és szintekhez való, szűkre szabott lehetőségeihez képest is több területre érvényes felzárkózását hozó 1980-as évek nemzetiségi erőpróbáit; az 1989–1990-es társadalmi-politikai fordulat eufóriáját s az azt követő, rövid időn belüli kiábrándulásokat és csalódásokat; az ország, a gazdaság és a társadalom újbóli kapitalizálódásával járó traumákat; a digitális korszakba való áttérés új s tudatformáló, illetve tudatromboló formáit; a korábbi érték- és erkölcsi struktúrák és normák megrendülését és újrarendeződését; s ezekkel párhuzamosan Pozsony „magyar bástyakénti” megszűnését; a globalizáció hagyományos nemzeti és kulturális közösségeket veszélyeztető jelenségeit stb. Ezek egyúttal a most, nemzeti ünnepünkön Kossuth-díjjal jutalmazott Duba Gyula életművének is meghatározó témáit, támpontjait, motívumait, vizsgálandó – és dokumentálandó – területeit adják.

Írónk ugyanis nemcsak a második világháború utáni (cseh)szlovákiai magyar irodalom egyik meghatározó személyisége, hanem általában a kortárs magyar irodalom, epika egyik jelentős alkotója. Pályáját humoristaként, katartikus irodalmi paródiák szerzőjeként kezdte az 1950-es évek második felében. Intellektusának állandó készenléte és vibrálása, nyitottsága és fogékonysága a világ új és újabb dolgaira, jelenségeire, s nem utolsósorban az írói oeuvre-jának egészét meghatározó rendszerező hajlama, kritikai szemlélete, mindvégig jellemző maradt rá. Csak így volt lehetséges, hogy szinte mindenhez hozzá tudta tenni a maga személyiségét, és mindenről a személyes érintettség őszinteségével nyilatkozott, ami eddig látóterébe, illetve a tolla alá került. Ez a magyarázata annak is, hogy humoreszkjei, szatírái révén az összmagyar humorisztikus és szatirikus irodalom második világháború utáni jelesei közé tartozik, s irodalmi paródiái is a műfaj legjavát képviselik.

Ha novelláit nézzük, azok közül is jó néhány – kezdve az Őznyomontól, illetve a Valaki kopogott az ablakon-tól vagy A harmadik helyezettől egyik-másik legújabbig (mondjuk a Joyce-szal Ontario tartományban című, nagy lélegzetű, műfajszintetizáló elbeszélésesszéig) – az 1945 utáni magyar novella antológiadarabja lehetne (még akkor is, ha azok a magyar[országi] irodalmi élet és kritika különböző anomáliái folytán többnyire figyelmen kívül is maradnak). Regényei, a Szabadesés, a Macska fél az üvegtől, a Sólyomvadászat, illetve a Téli áradás egyfelől, az Ívnak a csukák, az Örvénylő idő, az Aszály és az Álmodtak tengert másfelől – a (felvidéki) magyar paraszt-, illetve értelmiségi sors változatos eszközöket mozgósított lenyomatai, a szlovákiai magyar önismeret és önbecsülés kapaszkodói. S azok irodalmi kritikái és esszéi is, melyek a szlovákiai magyar léttapasztalatokat vetik össze az általános emberi léttapasztalatokkal, és állítják filozófiai összefüggések közé. Szülőfalujáról, Hontfüzesgyarmatról írt írói szociográfiája az 1970-es évek elejéről, a Vajúdó parasztvilág a műfaj legjobb hagyományait folytatta és teremtette újjá, melynek szintén ott a helye a magyar irodalmi szociográfiának a 20. század második felében született csúcsteljesítményei között. Összegezve: Duba Gyula immár csaknem hét és fél évtizedes írói működése alatt számos emberi (nemcsak kisebbségi) tapasztalatnak és létélménynek tudott – összmagyar viszonylatban is – hiteles és mérvadó (nem egyszer egyik első) megfogalmazója lenni (mint amilyen teszem azt a faluról városra került elsőgenerációs értelmiségi lelki válsága, az osztályelhagyás és osztályváltás: a polgárrá válás kínjai és görcsei, konfliktusai, a klasszikus paraszti létforma felbomlása, a lelket-szellemet megnyomorító létezett szocializmus morális valósága, válsága stb.). Munkássága, életműve így olyan érték, melyet – azon túl, hogy pótolhatatlan szerepet tölt be a szlovákiai magyarság önazonosságának építésében, erősítésében – számottevő hely illet meg a 20. század magyar irodalmi panteonjában is. És ezt ismerték el most részéről a Kossuth-díj adományozói, mellyel az egész szlovákiai magyar irodalmat is újabb kitüntető elismerés érte.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2023. áprilisi számában)