„Elbódulva a rengeteg vadonban…” Hommage Dante Alighieri – Gárdonyi Géza
Akár kvízkérdés is lehetne – Melyik ismert világirodalmi alkotás indul ezekkel a sorokkal: „Javakoromban voltam, mikor egyszer / Az erdőn járva utat tévesztettem / S elbódulva a rengeteg vadonban / Sötét nagy fák közt találtam magam...”? S talán nem tévednénk nagyot, ha feltételeznénk, hogy többen is lennének, akik olvasásuk közben – kis keresgélés után – bátortalanul megkérdeznék: Dante? Isteni színjáték? Csak az zavarná őket, hogy az elbeszélő költemény – így annak első éneke is, a Pokol – nyelvünkön Babits Mihály közel százéves magyarításában kanonizálódott („Az emberélet útjának felén / Egy nagy sötétlő erdőbe jutottam…”), amire a feladatul kapott szövegrész emlékeztet is valamelyest, noha jócskán el is tér tőle. S még az is lehet, hogy – különösen a költemény idősebb olvasói egyikében-másikában a Pokol Babits előtti magyarítói közül esetleg még Szász Károly neve is felrémlik, de szinte bizonyosra vehető, hogy Gárdonyi Gézáé – akinek ez év októberében emlékezünk meg halála 100. évfordulójáról – senkinek nem jutna eszébe. Pedig 1806-tal kezdődően már előtte is nekiveselkedtek vagy féltucatnyian a Commediának (Dante művének eredeti címe ez), jelesül Döbrentei Gábor, Császár Ferenc, Bálinth Gyula, Arany János, Angyal (Engel) János, s a már említett Szász Károly, ahogy Babits mind közül legismertebb magyarításánál sem áll(t) meg a sor, s az folytatódik Weöres Sándor fordítástöredékével, továbbá Szabadi Sándorral, Baranyi Ferenccel, Simon Gyulával, egészen máig: Nádasdy Ádám 2016-os, rímtelen jambusú átültetéséig, fordításáig.
Az Egri csillagok, a Láthatatlan ember vagy az Isten rabjai írója még e jelentős regényei előtt, de már A lámpás után történt; úgymond kedvtelésből tekintett be 1896-ban – olaszul tanult épp – Dante Poklába, Szász Károly után tizenegy, ám Babits Mihály előtt tizenhat évvel. Vállalkozásának érdekessége – melyről bár később Babits is elismeréssel szólt, s melyért a Milánói Tudományos és Irodalmi Akadémia még ugyanabban az évben tiszteletbeli tagjául választotta őt –, hogy ahhoz Gauss Viktor nyersfordítását is használta, ám a nehezebben értelmezhető részeket erősen lerövidítette, vagy egyszerűen kihagyta. Vagyis népművelői, néptanítói ösztöne ez esetben (is) erősebbnek bizonyult tökéletességigényénél, s bevallottan „népszerű, ponyván árulható, olcsó kiadásnak szánta” munkáját, „amit mindenki megérthet”, mondván, hogy akik ennél többet igényelnek, azoknak ott van Szász Károly fordítása.
Mindezek mellett összefügg Gárdonyinak – alias Dante Gézának? – ez a vállalkozása egy másik tervével, amire a műhöz írt előszavában közvetlenül is utalt („a Pokol körképnek egy olcsón árulható Dante-fordításra volt szüksége”): Feszty Árpád „körképvállalata” mintájára, melynek 1894 tavaszától egy éven át egyébként a titkára volt – a Pokol megfestésére a következő évben maga is létrehozott egy vállalkozást, amely azonban – jóllehet 1896-ban egy erre a célra épített városligeti pavilonban gyorsan elő is állítottak társaival egy kritikusai szerint balul sikerült Dante-körképet – hamarosan kudarcba fulladt. Igaz, Gárdonyi „Menjen a pokolba!’’- szerű, a városban terjesztett reklámszövegei megtehették a hatásukat, hiszen körképüket már az első hónapban több mint százezren tekintették meg. Mégis lehet, e vállalkozásával Gárdonyi, mint életében előtte is, utána is annyiszor, „Az erdőn járva utat tévesztett” (mint az annak idején ugyancsak elhíresült Göre Gábor-könyveivel is), de lehet, épp a magyar irodalom és művelődés nagy hasznára, mert írónkat gyaníthatóan épp ezek a sorozatos „úttévesztései” vezették el későbbi örökérvényű műveihez, s a Babits-fordításabeli „igaz út” megleléséhez is…
(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)
A latin szó, a penna magyar írástudó körökben nem csupán (madár)szárnytollat jelentett, hanem íróeszközt is. A magyar nyelvújítás során az ezzel dolgozó literátorok közötti XVIII–XIX. századi torzsalkodásokat éppenséggel pennaháborúknak szokás nevezni. E küzdelmekben ugyan vér nem folyt, de a nyelvújítás nagy alakja, Kazinczy Ferenc a börtönben a vasajtó rozsdájából készített tintát, de némelyik levelét saját vérével írta, mert a tintától el volt tiltva, tolla sem volt mindig.
Megjelent egy óriási munka, Galgamácsai népmesék és mondák, négy kötetben csaknem 3500 oldalon. Egyetlen néprajzkutató egész életre szóló lenyűgöző teljesítménye. Ráadásul a szerzőnek van még egy kötetnyi anyaga… A közel négy évtizedes kutatómunka mindvégig támogatás nélkül folyt. A kötetek megjelentetésére az Agrárminisztérium két sikeres Hungarikum-pályázata adott lehetőséget.
Petőfi huszonhat és fél évében túlontúl sok dolog szerfelett különös. Az egyik közülük a nyelvhasználata. Kifejezési eszköztára a mindennapok természetes beszédét követi. Természetes gondolkodás, szókimondó kifejezés, keresetlen szavak. Montaigne szavai juthatnak eszünkbe:
„Kiváló írók kezében különös-szépen izzik a nyelv. Nem halmozzák az új, maguk készítette szavakat, hanem a saját szótárukat juttatják új árnyalatokra, óvatosan és sok leleménnyel.”
(Esszék, III. 5. – Bajcsa András fordítása.)
Ezt írja egy elemző:
A nagyvárosok alapvetően liberálisok.
Az én nyelvérzékem szerint: liberálisak lenne a helyes. A liberálisok a személyek, a liberálisak pedig egy tulajdonság (az értelmező kéziszótár szerint ezek a melléknévi jelentések: 1. (politikai értelemben) A liberalizmust valló, 2. (pejoratív értelemben) Túlságosan engedékeny.
Látvánnyal, zenével, mozgással, szöveggel elvarázsoló darab a Nemzetiben. Kezdjük a látvánnyal: egy alulról nézhető, eldőlt csarnok, néha tükrökkel, tükröződéssel megbolondítva, melynek fekvő, olykor kiemelkedő oszlopain játszódnak a jelenetek (Numen/For Use, díszlettervező közösség – Ivana Jonke). (Talán a karzatról látszik a legteljesebben.) Felfordult világ? Nem normális fizikai valóságában, a talpán állva szemlélhető, hanem eldőlve és alulról. Ahonnan minden más. Vagy éppen a csak az embert jellemző, és leginkább a művészet által tudatosított nézőpontváltást mutatja?
• A gyerekem nem akar húst enni. Mivel helyettesíthetném? – Kutyával! A kutyák szeretik a húst!
Ilyen tréfás szövegek kerülnek elém a közösségi médiában, nagy a hahota, mert érteni vélik ezeket a hibásan fogalmazott mondatokat, de azért bennük van a félreértés lehetősége is. A félreértés oka: a rejtőzködő, bujkáló alany. Kezdő példánkban az első tagmondat alanya az őz, azt gondolnánk (mivel nem jelenik meg újabb alany), hogy akkor a második tagmondaté is.
„Gömöri Kovács István sok mindent megverselt, évszakokról, ünnepekről, tanévnyitóról és tanévzáróról, természetről, unokáról egyaránt olvashatunk a kötetben. Ami a legszembetűnőbb, az a tartalom és a forma egységének a hiánya” – állapítja meg a 72 verset/versikét/tréfás keresztrejtvényt tartalmazó kötetről az Új Szó kritikusa, Csáky Károly, aki szerint Gömöri Kovács István valamennyi verséből érezzük az oktatónevelő szándékot.
Múlik… múlik a múltunk… Velünk is, persze, amit magunkkal viszünk el belőle. A múltról való tudásunkkal… azzal, amit egyedül mi tudhatunk róla… Mert mindenki másként látja és másként éli meg, mindenki más-más vonatkozását ismeri. S mi, akik időlegesen marad(hatt)unk még, nemcsak a távozók hiányával, hanem azzal a tudással is szegényebbek leszünk, amit életükben már nem volt módjuk átadni nekünk.