2020. szeptember 12., 08:45
Nem is tudom, hol érdemes kezdenem: még kiskölyökként hallottam ezt a nótát, sok mással együtt, valamiért mégis különösen megfogott, pedig mi közöm is lehetett hétnyolc évesen a betyárokhoz? Az, hogy egy kölyökkori emlék miért is válik fontossá, sok spekulációt megenged, de olykor mégis megmagyarázhatatlan. Volt egy időszak azután, amikor egyre kevesebbszer hallottam magyar nótát, így hosszú évtizedekre elcsendesedett bennem ez a szöveg és ez a dallam is, mígnem egyszer, nem is olyan régen, valamiért eszembe jutott. Aztán lázasan keresgélni kezdtem – hisz akkoriban még internet sem volt –, és láss csodát, belebotlok régi és újabb hangfelvételekbe, s ami az igazi meglepetés, hogy ez bizony egy Czóbel Minka-vers. Egy nagy vers ráadásul. Nem kisebbítve ezzel persze a dalszövegszerzők munkásságát, mégiscsak felkapja a fejét az ember: ez a név ismerős, még ha nem is túl gyakran találkozunk vele, annyi csak dereng, hogy a huszadik század eleji költők között kell keresgélnünk ezt a nevet, valahol Reviczky, Justh Zsigmond és Ady környékén.
Czóbel Minka 1855 és 1947 között élt, majdnem kilencvenkét évesen halt meg, nagybirtokos család gyermeke. Pályája nemcsak időben metszi Ady és a nyugatosok életét, hanem életútban, érdeklődésben és irodalmi ízlésben is. Talán ő fordított először magyarra Verlaineverseket, de fordított magyarról németre és angolra is, Madách Tragédiáját és Petőfi verseit. A századelőn az elsők között ő merészelt szabadverseket írni, ahogy ő maga is nevezte: rhytmicus prózát. Nagy műveltségű, több nyelven beszélő és verselő költőnk volt, akivel méltatlanul bánt az irodalomszakma és az utókor is.
„Czóbel Minka pedig túlélte kortársait, túlélte utódait, túlélte utódainak utódait, és vénséges vénen úgy múlt el, hogy szinte már senki sem tudott arról a hajdani lobogó leányról, aki magyarul, franciául, angolul, németül verselt, magyar klasszikusokat fordított nyugati nyelvekre, nyugati moderneket fordított magyarra, először szólalt meg magyarul a franciás dekadencia hangján, szinte előzmények nélkül elkezdett magyar szabadverseket írni. Helye a klasszikusaink között volna – és már életében ismeretlenné öregedett. A mi nagyon igazságtalan kritikánk és igazságot nehezen tevő irodalomtörténetünk is kevés jelentékeny költővel volt oly méltánytalan, mint Czóbel Minkával” – olvashatjuk róla a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán. Gazdag, izgalmas és érdekes életmű maradt utána, számomra különösen érdekesek az 1914-ben megjelent versei – ekkor már Ady Új versei után vagyunk –, de az ezt megelőző időszak szövegei között is találunk igazi műremekeket, mint például a szóban forgó betyárnótát is.
Czóbel Minka | Száz szál gyertyát!
Ámde mégis ajtó nyílik, lassan belép rajtaŐszült ember, meglátszik, hogy régi betyár fajta.A csaplárné meg nagyot néz, hogy még egyszer hallja:Száz szál gyertyát, száz itce bort ide az asztalra!
A Száz szál gyertyát című brillírje, mint kiderül, 1903-ban jelent meg először, és mivel szerzőnket a dekadensek közé szokás sorolni, e szöveg nem e tekintetben meglepő. A letűnő világ gyönyörű balladája viszont mégsem zsánerkép, hanem egy mély empátiával átélt élethelyzet, és minden dekadenciája ellenére valamiféle előremutató optimizmust hordoz. Talán nótaként is épp ezért tudott annyira népszerűvé válni: a fokosát forgató ősz betyár ünnepi vacsorája jövőt ígér, annak a társadalmi rétegnek – sőt, rétegeknek – az újra feltámadását, amelynek történelmi hivatásában a szerző hinni tud. Ez az ígéret állandó: hiszen amíg éneklik, hallgatják ezt a szöveget, addig megvan a maga éltető közönsége, vagyis még létezik az az értékvilág, amelyért Czóbel Minka kiállt, és amely az 1848-as szabadságtörekvésekkel is összefüggésbe hozható.
A betyárvilággal egy történelmi korszak is búcsúzik, de szellemisége és törekvései újraélhetők maradnak, sugallva, hogy a legyőzöttség és minden történelmi kudarc múló állapot. A dal zeneszerzője egyébként Fráter Loránd, aki a szerző kortársaként katonaként is részt vett a századforduló magyar társadalmának életében.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. szeptember 12-i számában.)
