Gerzsenyi Gabriella: Viszketőpor

2023. március 18., 09:48
Tarkó János: Fajták (kollázs, 35 × 50 cm)

Amióta az eszemet tudom, gyűlölök késni. Legyen szó hivatalos időpontról, orvosi vizsgálatról, baráti találkáról, hogy a vonat vagy repülőtér indulásáról ne is beszéljünk, inkább bőséges ráhagyással indulok. Így remélem elkerülni, hogy sietnem kelljen. A sietséget tudniillik a késésnél is ádázabbul gyűlölöm. Amikor valamilyen járművön ülve, gépkocsimmal dugóban elakadva átkozom a sorsot, még hagyján lenne, mert ez esetben a sietségnek nem feltétlenül van külső szemlélő által is könnyen észlelhető testi tünete. Hanem amikor gyalogosan kell sietni! Szedem a lábam, kezdek kimelegedni, homlokom és a hajam találkozásánál gyöngyözik először a verejték, aztán csordogál tovább, tetszőleges tájaimon. A sietség okozta izzadság alattomos módon sokkal tovább tart, mint maga a sietség.

Már régen megérkeztem, leültem, lecsillapodtam, amikor a rohadék izzadságcseppek még mindig bugyognak elő a bőröm alól, kergetőznek, jobb esetben csak a hátamon. A hátamat jótékonyan eltakarja a ruha – kivéve, ha olyan ostoba voltam, hogy az izzadságot láttatni engedő színből vagy anyagból választottam öltözéket –, ami nyilvánvalóan később büdös lesz, viszont a büdösség szerencsére csak jóval az izzadtság után jelentkezik, amikor is rég jelen nem lévővé váltam, esetleg csak a hozzám térben és érzelmileg közel álló családtagjaim szenvednek majd tőle, de ők kibírják, mert szeretnek. Rosszabb esetben viszont látszik a homlokomon és a felső ajkamon is – amit bajusznak is nevezhetnénk, ám egy nő esetében ez mégiscsak túlzás lenne; igaz, emlékszem, egyik szomszéd néninknek oly erős és vastag szálak nőttek az orra fölött, hogy az aztán egy közepesen komoly férfibajusznak is beillett volna, mondjuk úgy, hogy ifjúsági bajusznak.

Soha nem értettem, és nem tudtam elfogadni, miért vannak notórius késők. Trixi barátnőm az egyetemi évek alatt mindig mindenhonnan elkésett. Meg volt beszélve, hogy találkozunk a téren, az épület (ami akkori szóhasználatunkban mindenkor az ELTE Jogi Karának impozáns épületét jelentette) előtt, már mindenki ott volt, ő nem. Aztán húsz-huszonöt perc késéssel megérkezett, könnyedén és vidáman. És nem izzadt. A homloka se, a bajusza se. A hátát nem ellenőriztem, de utólag is fogadni mernék, hogy az se. Tudniillik ő nem sietett. Egy fikarcnyit sem zavarta, hogy sokat késik, és sokan várnak rá.

Egyszer aztán ki akartunk vele babrálni, és az egymás között megbeszélt időpontnál neki fél órával korábbit adtunk meg. Nem vált be, így is elkésett. Meghoztuk hát az egyetlen racionális, noha kétségkívül kissé fájdalmas döntést: nem várunk rá többet. Aki bújt, aki nem, a csapat indul. Emberbaráti szeretetből azért megtettük, hogy a téren ácsorgó telefonfülkében bánatosan lógó telefonkönyvbe beleírtuk, hová mentünk aznap. A századik oldalra. Amikor már túl sok lett a bejegyzés a századik oldalon, és fennállt a veszélye, hogy notórius barátnőnk nem fogja tudni, melyik is volt az aznapi, áttértünk a százegyedik oldalra.

A telefonkönyvbe írás jól bejáratott rendszerében némi zűrzavar akkor keletkezett, amikor a századik (vagy százegyedik) oldalra feljegyzett helyről tovább akaródzott állnunk, és Trixi még mindig nem futott be. Meghagytuk hát a pincérnek, hová mentünk, ha valaki keresne minket. Nevet nem adtunk meg, feltételezve, hogy aznap este őnáluk csak és kizárólag minket fognak keresni, ha egyáltalán. Sajnos a második vendéglátóipari egységben sem melengettük túl sokáig a székeket, és így járt a harmadik is. Végül Trixike valahol a Falk Miksa utcában bukkant ránk, becsületére legyen mondva, kitartó nyomkövetés után.

A notórius késők másik fajtájánál a notórius késés notórius feltűnési vággyal párosul. Súlyosabb eset, mint a szimpla notórius későé. Míg ugyanis a késő egyszerűen hanyagságból, lazaságból, figyelmetlenségből késik, addig a feltűnésre vágyó szántszándékkal úgy alakítja megkésett érkezését, hogy az egy hősszerelmesnek az opera színpadán való belépőjével vetekedjen. Szuszog, liheg, nagy sietséget mímelve, igyekszik, hogy úgy tűnjön, mintha a lehető legkisebb feltűnést akarná kelteni, miközben éppen ezzel vonja magára a figyelmet. A gyerekeire pisszeg és a fogai között kipréselt félmondatokkal fegyelmezi őket. Rosszul leplezett pillantásokat lövell szét a jelenlévők között, felmérve, ki látja, amikor, megadva magát a ténynek, hogy már csak a legelső sorban van hely, végre ülőhelyzetbe ereszkedik.

Ezt követően még táskájának a szék háttámláján, karfáján, esetleg a szék alatt a földön való elhelyezésével bajlódik, záróakkordként pedig a ruházatát igazgatja, a szoknyája (nadrágja) ráncait simítgatja, nyakából kitekeri a kis selyemsálat – ha nagyobb sálja volt, attól, a kabátja ujjába gyűrve, szerencsés esetben már az érkezés korábbi fázisában megszabadult –, kihajtja a blúza gallérját, elegyengeti a karpereceit. E művelet végeztével eszébe jut, hogy a mobiltelefonját még nem némította le, úgyhogy ölbe veszi a táskáját, hosszasan kotorászik benne a telefont előkerítendő, majd megismétli a táskaelhelyezés és ruhaigazgatás imént részletezett aktusát. Anikó ez a típus. Szakmai rendezvények szorgos látogatója. Sajnos még nem volt soha alkalmam megkérdezni, mivel lehetne enyhíteni feltűnési és késlekedési viszketegségén. Netalán viszketőporral való kezeléssel. Hogy aztán a kezelés befejeztével élvezhesse ő maga csakúgy, mint a többi jelenlévő, a nyugalom áldott pillanatait.

Legfrissebb hírek
2024. április 21., 09:11
2024. április 20., 10:01
2024. április 20., 09:53
Legnézettebb
2024. április 20., 09:53