Oláh Norbert: Kilátás a Népszínház 28. tetjéről No. 3. (papír, ceruza, akvarell, filctoll, 2018)
Senkik szigete
Amióta a hatéves M. és édesanyja felköltözött a fővárosba, minden héten egyszer elsétálnak a Margit-szigetre. Az utóbbi időben M. a padon fekvő közép- és időskorú emberekre lett figyelmes, de tudta, hogy errefelé nem szabad érdeklődni kilétükről. Minden sétával egyre több emberarc árulkodott a Titokról. M. egy nap úgy döntött, hogy bátorkodik megkérdezni édesanyjától, kik ezek az emberek. – Senkik, szívem. M. tovább kíváncsiskodott: – De anya, hol laknak ezek a senkik? – Itt – mutatott körbe az anya. – De hát, anya, akkor ez az ő szigetük! És mi sose kérdeztük meg, hogy sétálhatunk-e itt.
A nagy Kék
Kis Pál már egy éve dolgozott a budapesti Szatyorboltban, ahol egzotikus fűszereket árult. A kisbolt félórányi sétára volt otthonától. Pál ezt az utat mindig gyalog tette meg. Eszét sem tudja már, mikor ült buszra vagy villamosra. Nyomasztotta az emberek közelsége, de a bennrekedt szagokat gyűlölte a legjobban. Egy szerda reggel elaludt. Sosem fordult elő vele még ilyesmi. Csupán tíz perce volt beérni a boltba. Tudta, ha egy percet is késik, kirúgják. Meglátta az első buszt, és ahogy felszállt, Jónásra hasonlított, elnyelte a nagy Kékség.
A vadászat
Ildi fiatalabb korában szerette a nőiségéből fakadó szenvedélyes kalandokat. Gyakran járt ki a Deák téri szórakozóhelyekre ismerkedni. Most harmincöt éves, egy újságosbódéban dolgozik, szabadideje alig akad, és a múltra is ritkán gondol. Hétfőn a rádió a Kispál Etetés című dalát játszotta. Ildi elmélázott a dalt hallgatva: az Akváriumban tombolt az alternatív rock, az alkoholtól bűzlő fiatalok kétpercenként gyártották a cigarettacsikkeket. Látta magát szőkített fürtjeivel, ahogy kacéran odadörgölőzött az őt kaján mosollyal méregető férfiakhoz. Minden vágya volt, hogy levadásszák, szétszedjék és elvigyék… Könnyes szemmel tátogta ő is az énekessel, de van, aki a testből kipiszkálja a lelket.
Dakó Géza mestersége
Dakó Géza évek óta sorozatgyilkosnak készült. Ennek apropóján költözött fel Budapestre, hogy kitanulja a mesterséget. A négyeshatos útvonalán egy nevesincs gyrosos mellett egy Pál Csaba nevezetű öregember elvállalta, hogy kiképezi őt, ha cserébe tesz egy szívességet. A vén kujon már évek óta az utcán élt, belefáradt a szélsőséges oldalak vetélkedéseibe. Géza gyorsan tanult, először rovarokkal gyakorolt, majd elkóborolt négylábúakkal. Itt az idő, mondta Dakó Géza, kell egy ember. A tanítómester a megbeszélt szívességet hozta szóba. A tanuló szabadkozni kezdett, de lebénult, amikor kiderült, tanítója saját életét szánta Géza első áldozatának.
Álmában halottal
Cecil néni tavaly nyáron veszítette el élete szerelmét. Férje egy építkezésen dolgozott, ahol egy gerenda okozta halálát. A magányos asszony hónapok óta először álmodott a férfival. Nem volt semmi álomszerű a történetben, lementek a Duna-partra, kavicsokat dobáltak a vízbe, a pesti oldalról csodálták a budai részt. Cecil olyannyira boldog volt, hogy elfelejtette, a férje halott. Csupán akkor kapott észbe, amikor a férfi egy fotóba akarta sűríteni az élményeket. Szomorú ráeszmélés ébresztette fel az özvegyet, ilyenkor még képeket is hiába készít az ember, sosem marad nyoma, hogy álmában egy halottal, kézen fogva járta be a várost.
Bakancsban
L. Péter évek óta egy kopott barna bakanccsal járta a budapesti utcákat. Valamikor a 2010-es években vette – ekkor még egy számítástechnikai kiskereskedelem aligazgatója volt. Három nap sűrű történései apropóján Péter élete a fordulatok fordulóját is kifordította: csalásra hivatkozva kirúgták a cégtől, elveszítette feleségét és házát. Szó mi szó: utcára került. 2010. szeptember 5-én a barna bakancsával, egy kis apróval a zsebében több tucat utca lakosává vált. Azóta szakállt növesztett és száraz kenyéren él. Mindig megvetette az újságírókat, akik oldalakat gépeltek róla, a fotósokat, akik a sajnálatuk gyanánt még kattintottak néhány fényképet a címoldalra. Hosszas tanakodás után döntött úgy, hogy belepréseli magát barna bakancsába, ahol örökre eltűnhet a kíváncsiskodók elől.
