És hogyha tudom, hogy ennyire akarod, akkor mentem volna három nappal előbb vagy utána. Azt írod, nálad aludhatnék, de nem lehet.
Hiszen például hat óra után már nem eszem, és előtte vacsorára is csak gyümölcsöt, zöldséget. Hét-nyolc felé alváshoz készülődöm. Zuhanyozás (ha rossz napom volt, fürdés), fogmosás, pohár víz az éjjeliszekrényre. Arclemosóval letisztítom az arcom, hátha maradt még rajta valami kosz, smink. Éjszakai krémet nem használok, alvás közben hagyom pihenni a bőröm. Aludni is emiatt megyek korán. Az éjfél előtti alvás szépíti az arcbőrt.
Nem órákban, hanem alvásciklusokban gondolkodom, ami körülbelül kilencven perc. Öt-hat alvásciklust engedélyezek magamnak általában, pihenőnapokon hét-nyolcat.
Reggel magamtól ébredek, a telefon csak biztosíték. Kinyitom a szemem, felülök, iszom pár korty vizet, ezzel indítom el a keringésem, és elhúzom a függönyt, hogy besüssön a nap, ami felébreszt. Ablakot nyitok, amíg a szoba és az ágy szellőzik, kimegyek a fürdőszobába. A fogorvos barátnőm szerint a reggeli fogmosás a fontosabb, ilyenkor használok fogselymet és szájvizet is. Arcot, kezet mosok. Visszatérve C-vitamint veszek be, meg magnéziumot és D-vitamint. Becsukom az ablakot, az ágyra ülve összeírom a napi teendőket, átgondolom az időrendet, az időintervallumokat. Az arcomat újra arclemosóval tisztítom le. Egyrészt, mert alvás közben kerülhetett rá por, izzadság, másrészt alapszabály, hogy ez krém előtt mindig szükséges. Megvárom, míg az arcom megszárad, itt nem használok törülközőt, közben bevetem az ágyam, majd következik a krém. Hidratáló hatású, de sminkalapnak is kiváló.
Ezután választom ki a ruhámat. A hangulathoz, a napi feladatokhoz, a helyszínekhez kell passzolnia. Emellett álljon előnyösen, legyen az én stílusom és kényelmes is. A pizsamát levéve ellenőrzöm magam az állótükör előtt elhízás, testtartás és narancsbőr tekintetében. Utóbbira most nagyon figyelek, el kell tüntetni. Ezért járok futni, iszom rengeteg vizet, igyekszem kerülni a szénhidrátot. Parfüm vagy dezodor jön, aztán felöltözöm és megfésülködöm.
A reggelit nyugodt körülmények között szeretem elkészíteni és megenni is. Magas fehérjetartalmú ételek, sok zöldség és kevés, lassan felszívódó szénhidrát kerül a tányérra. A tejérzékenység miatt a fehérje elsősorban hús, tojás vagy tofu. Néha fehérjeport iszom, ez az egyetlen édes dolog reggel (de ebben sincs cukor), kivéve, hogyha pár szelet gyümölcs is kerül mellé. Kávézni nem szoktam, csak végszükség esetén. Teázni igen, hogyha van időm elkészíteni és meginni is – általában nem bögrével, hanem egy vagy fél kancsóval. Sminkelni indulás előtt marad idő.
Mindeközben nem kommunikálok senkivel.
És ezek után kezdődik az a nap, amelyiken rámosolygok az emberekre és hajlandó vagyok velük szóba állni.
Nem rúghatom fel csak úgy, miattad. Hiszen nálad nem ez a rend.
Pedig én figyelek rád. Sosem túrok bele a hajadba, bármennyire is jólesne, mert tudom, nem szereted. És tudom, a kedvenc ételed a zöldbableves meg a túrós csusza, hogy a fröccsöt vörösborból készíted, és nem iszol paradicsomlevet, mert hazugságnak tartod a létezését. Tudom, hogy a dicséret neked nem jelent semmit, de ha elkészítem a délutáni kávédat, akkor a tekinteted megmelegszik, és féloldalasan rám mosolyogsz, miközben a kezedbe adom. Hogy az emlékdobozodba legutóbb azért nem nézhettem bele, mert már benne voltak az emlékek Madridból, valójában nem egyedül voltál ott, mint ahogy állítottad. A strandpapucs a nappaliból sem az anyádé. Direkt hagytad ott, hogy rájöjjek, mi van, és ne neked kelljen elmondani? Ezért nem alszom nálad.
Hiába tudom, hogy a vallásról csak nagyon kevés emberrel beszélgetsz, mert válságban vagy, de velem igen, és régen tűzoltó szerettél volna lenni vagy katona. És szégyelled azt a két, épphogy összeérő anyajegyet a csuklódon, nem hiszed, de nekem tetszik.
Egyébként vettem azóta új zöld nadrágot, mert nem sikerült szépen megvarrni, a blúzt meg sem próbáltam, kidobtam egyből. Bár azt mondják, kár volt, bizonyíték lehetett volna. Remélem, te ki tudtad mosni a vért a lepedőből, komolyan, miért nem hitted el, hogy tényleg menstruálok, nálam ez nem csak kifogás, mint a többi nődnél.
Mindjárt felhívlak és elmondom ezeket, csak előbb kiszállok a kádból, már egy órája fekszem benne, lassan le kell engednem a kihűlt vizet. Megtörülközöm, pizsamát húzok, meg fogat mosok. Addig tudsz várni.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. augusztus 24-i számában.)
Hátamra kiterülve az ablak mellett hagyom, hogy az őszi napsugarak melegítsék a pocakomat. A napi harmadik szundimra készülök, csakhogy tervem meghiúsulni látszik. Nagy ricsaj, csapkodások, zörgések és ordibálás hangja csapja meg ismét fülecskéimet. Ez megy már egy jó ideje. Anya és apa megint veszekednek. Sőt, ölik egymást! Valamilyen „válást” emlegetnek, de hogy az mi a csoda lehet, arról halvány cica gőzöm sincs.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.
Amikor olvasok, hetedhét országban járok és a napsárga hajú herceg ment meg a sárkánytól.
Amikor olvasok, megakad a csutka a torkomon és üvegkoporsóban várom, hogy rám találjon a szerelem.
Amikor olvasok, a bíró lánya vagyok, fel is vagyok öltözve, meg nem is, hozok is ajándékot, meg nem is.
Állítólag több mint hatvan éve nem vett magához semmiféle táplálékot és vizet sem! Tesztelték, vizsgálták híres indiai szanatóriumokban és nemzetközi kongresszusokon. Világszenzáció és érthetetlenség. Úgy döntünk, meglátogatjuk mi is a már bőven a nyolcvanas éveiben járó idős embert. Rengeteg átszállás, tévelygés, lélekpróbáló gyalogtúra, mert arrafelé nincs tömegközlekedés, se műholdas térkép, csak poros falvak, forróság és tehenek.
Az utolsó fecske fejét a szárnya alá dugva gubbasztott a kalitkában. Satnya kis lény volt, sokkal kisebb, soványabb, mint ahogy a fecskékre emlékezett. Persze ő is elég satnya volt már, sokkal aszottabb, töpörödöttebb, de mindenekelőtt öregebb, mint amikor utoljára füsti fecskét látott.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.
Virág ott feküdt a hatalmas ágy közepén, törékenyen, mint egy kismadár, vagy mint egy apró nefelejcs, amelyből elszívta az életet adó nedvet a túl erős napfény és az emberi hanyagság. Egy pillanatra visszahőköltem, vissza is fordultam a folyosóra azt hiszem, mintha hangot hallanék, kellett pár pillanat, hogy helyrebillenjen a lelkem, mielőtt belépek. Nem ismertem rá.
Az értekezleteken egy nyugdíjas kolléga az iskolát gyárhoz hasonlította, ahol elsőben beteszik a nyersanyagot, és nyolcadikban kipottyan a végtermék. A párttitkár több Pajtás újság eladását kapacitálta, valamint hogy miért nem tömegek járnak velem kirándulni a hétvégeken. Amikor tanítottam, kívülről láttam magamat, akár egy filmben lennék, és csodálkoztam, hogy mit keresek itt tulajdonképpen.
Minden évben ezt várom legjobban: amikor újra összeáll a csapat, telepakoljuk az autót könyvekkel, promóciós anyagokkal, meg persze jókedvvel, és útra kelünk, megyünk. Nem az őszbe, vijjogva, sírva, kergetőzve, hanem a tavaszba, a nyárba (na jó, aztán végül az őszbe is), több száz, majd több ezer kilométert „felzabálva”, sokszor olyan városokba, kisebb-nagyobb településekre, ahol még sosem jártunk azelőtt.