Kis falum egyetlen és legkedveltebb autószerelőjénél beszélgetünk az asszonykával, mikor megcsörren a munkálkodó mester telefonja. Látszik, hogy nagy baj van, mert a kezében lévő szerszámokat a motorháztetőre dobja, leteszi a telefont, és szól az asszonynak, hogy az összes létező seprűt vigye magával. Szó nélkül is értik egymást, beülnek az autóba a seprűkkel és elhúznak, én pedig ott maradok a kibelezett autómmal a széttárt kapu közt. Pár óra múlva visszajön az asszony, mondja, hogy nagyjából eloltották a temetőben keletkezett tüzet.
Mifelénk ha valaki meghal, egy ideig minden nap gyertyát kell gyújtani a sírjánál. Ilyen szomorú gyertyagyújtásból támadt a nagy tűz, igazi tisztítást végzett a sírok között, a nyári aszályban.
Látni akartam én is a falu jelenlegi legszomorúbb és legfontosabb eseményét, ezért megkértem az asszonykát, jöjjön vissza velem. A látkép eléggé eklektikus volt: háttérben leperzselt domboldalon sírok, előtte, a hidegház körül sörözve üldögélő, büszke férfiak. A szanaszét dobált seprűk, ásók, kapák és biciklik azt mutatták, hogy kemény munkát végeztek a tűzoltók.
Mire odaértünk, zajlott már az akció kiértékelése egy-egy üveg sör kortyolgatása mellett, melyeket a boltos hozott ki az esemény hírére. Ennyi férfi egy kupacban ritka dolog, régi emlékek elevenedtek fel: mikor a Pista háza égett, amikor a Lajosé, vagy amikor a boltosné csűrje. Akkora tűz viszont sose volt még, mint mikor a gáter. Persze csak azért, mert volt biztosítása. Annyira beleélték magukat a mesélésbe, hogy egy-egy atyafi beállt a kör közepébe, s úgy adta elő bősz hangon a történetét.
Egy idő után rájöttem, hogy a férfiak leginkább nekünk, a két fehérnépnek játszanak. Mert ahol megjelenik a nő, ott a férfiak már nem egymással kommunikálnak. Kész előadóművészet, színészi parádé és sírokon pózoló akrobatika volt, amit elműveltek érettünk, nem is beszélve a választékos, díszes, kimunkált csipkelődésekről és az erőtől duzzadó metakommunikációról.
Ilyen megtisztelve még soha sem éreztem magam férfitársaságban, mint e temetőben.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. novemberi számában)
Mikor először látogatott el Júliához, még olvadt a hó, gyönge rügy fakadt a fákon, száraz ágaik alighogy életre keltek. „Korán jöttél”, mondta a lány, és Hendelin logotét elszégyellte magát.
Hetekkel később, két hegy szelíden egymásba hajló gerincén jelölték meg újabb találkozásuk helyszínét. Hendelin magára öltött pár dolgot, amiről úgy vélte, férfiasabb színben tüntethetik fel őt.
Hátamra kiterülve az ablak mellett hagyom, hogy az őszi napsugarak melegítsék a pocakomat. A napi harmadik szundimra készülök, csakhogy tervem meghiúsulni látszik. Nagy ricsaj, csapkodások, zörgések és ordibálás hangja csapja meg ismét fülecskéimet. Ez megy már egy jó ideje. Anya és apa megint veszekednek. Sőt, ölik egymást! Valamilyen „válást” emlegetnek, de hogy az mi a csoda lehet, arról halvány cica gőzöm sincs.
Az ablakot már lehúztam, és az ajtót is kinyitottam, így sem mozdul a levegő. A bal vállam fáj a huzattól, két éve érzékeny. Miért nincs klíma? Előveszem a telefonom, megkeresem a neten, milyen vagonban utazom. Harmincéves, 1989-ben gyártották. Nem is gondoltam, hogy ilyen régi vasúti kocsik is üzemelnek még. Görgetem a vonatos híreket, a „Prémium osztályú és csendes fülkéket vezet be a MÁV” címnél felnevetek, és arra gondolok, biztos van egy másik MÁV, amivel eddig még nem utaztam.
Amikor olvasok, hetedhét országban járok és a napsárga hajú herceg ment meg a sárkánytól.
Amikor olvasok, megakad a csutka a torkomon és üvegkoporsóban várom, hogy rám találjon a szerelem.
Amikor olvasok, a bíró lánya vagyok, fel is vagyok öltözve, meg nem is, hozok is ajándékot, meg nem is.
Állítólag több mint hatvan éve nem vett magához semmiféle táplálékot és vizet sem! Tesztelték, vizsgálták híres indiai szanatóriumokban és nemzetközi kongresszusokon. Világszenzáció és érthetetlenség. Úgy döntünk, meglátogatjuk mi is a már bőven a nyolcvanas éveiben járó idős embert. Rengeteg átszállás, tévelygés, lélekpróbáló gyalogtúra, mert arrafelé nincs tömegközlekedés, se műholdas térkép, csak poros falvak, forróság és tehenek.
Az utolsó fecske fejét a szárnya alá dugva gubbasztott a kalitkában. Satnya kis lény volt, sokkal kisebb, soványabb, mint ahogy a fecskékre emlékezett. Persze ő is elég satnya volt már, sokkal aszottabb, töpörödöttebb, de mindenekelőtt öregebb, mint amikor utoljára füsti fecskét látott.
Állj, állj! Csak semmi riadalom. Én mentes vagyok a korai haláltól. Én rágtam a számat. Jó tanuló voltam, szőke, és csak azért is hosszúra hagyta az anyám a hajamat. Gyámügy nem nagyon volt akkor, mert a gyámság ki volt helyezve, össznépi volt. Mindenki ránézett mindenki gyerekére. S az a fifikus anyám azt is elhitette a világgal, hogy milyen törődő, ráérős szülő ő. Hogy van ideje a hajammal bajmolódni.
Virág ott feküdt a hatalmas ágy közepén, törékenyen, mint egy kismadár, vagy mint egy apró nefelejcs, amelyből elszívta az életet adó nedvet a túl erős napfény és az emberi hanyagság. Egy pillanatra visszahőköltem, vissza is fordultam a folyosóra azt hiszem, mintha hangot hallanék, kellett pár pillanat, hogy helyrebillenjen a lelkem, mielőtt belépek. Nem ismertem rá.
Az értekezleteken egy nyugdíjas kolléga az iskolát gyárhoz hasonlította, ahol elsőben beteszik a nyersanyagot, és nyolcadikban kipottyan a végtermék. A párttitkár több Pajtás újság eladását kapacitálta, valamint hogy miért nem tömegek járnak velem kirándulni a hétvégeken. Amikor tanítottam, kívülről láttam magamat, akár egy filmben lennék, és csodálkoztam, hogy mit keresek itt tulajdonképpen.