Partmann Tibor: Lufi

2021. október 17., 08:07

Balla Ákos Zwara alkotása

Egy fűzfa közelében álltunk. Ahogy láttam szinte földet érő csüggedését, nem tudtam eldönteni, hogy ki a szomorúbb.

Csak néztük a távolodó lufit. Tulajdonképpen szép volt, ahogy az őszi napfény körbecsiklandozta a magasban pirosan bukfencező gyerekjátékot, de a látványt mégis zorddá tette a távolodás konok ténye.

Ő sírt, hisz testközelből ez volt az első igazi kapcsolata a megmásíthatatlan elszakadással. Én inkább csak merengtem. Tehetetlenek voltunk. És még hányszor leszünk azok a jövőben!

– Miért repült el? – kérdezte könnyes szemeivel a szeptemberi végtelent fürkészve.

Mégis mit mondhattam volna erre? Hogy „nem fogtad eléggé biztos kézzel”, vagy hogy „nem vigyáztál rá eléggé”, hibáztassam őt? Soha. Végül egy más megközelítésű válasz mellett döntöttem, hisz kellő óvatossággal szabad viszonyulni a gyermeki lélek hétköznapi tragédiáihoz.

– Szabadságra vágyott.

Ez a válasz meglephette, mert szokásával ellentétben nem terelte a beszélgetésünket a hiszti sehová sem vezető, de annál embert próbálóbb, szikár medrébe.

– De hát nem zártam be – felelte összehúzva a szemöldökét, láttam, hogy most teljes gyermeki tudatával erre a pár percesnek ígérkező beszélgetésre koncentrál.

– Nem, nem zártad be, de fogtad a madzagot – jött tőlem egy kevésbé okos válasz.

– Nem szerette, ha fogom?

– Ez nem erről szól. Aki repülésre született, az egyszer bizony elrepül.

– Nem szeretett engem?

– Biztos szeretett, de ha te is szeretsz valakit, akkor engedni kell, hogy megélje önmagát – örültem, hogy ő még nem érzékeli a közhelyeket, mert akkor kaptam volna egy lefitymáló fintort, az biztos. Most még belefér, még nem lépett elő az első számú kritikusommá. – Tudod – folytattam –, a szeretet és a birtoklás nem ugyanaz, bár nagyon könnyű összekeverni a kettőt. Néha még mi, felnőttek is összekeverjük, aztán győzzük kibogozni a bonyodalmakat meg a saját érzéseinket, és ez utóbbi az, ami igazán össze tud gabalyodni. De erre szerintem majd térjünk vissza tíz év múlva.

Részemről befejezettnek tekintettem a témát, gondolatban megveregettem a saját vállam. Még arra is gondoltam, hogy veszünk egy másik lufit, hátha az hűségesebb lesz, vagy közösen figyelünk rá jobban, nehogy az is a szabadságot válassza a pillanatnyi gyermeki boldogság rovására. De ebből is látszik, hogy öt év nem volt elég ahhoz, hogy minden naivitásom levetkőzzem a szülővé válás rögös útjain.

– Menjünk utána – csillant fel a remény a szemében.

– De hát mi nem tudunk repülni – makacskodtam, és láttam az elkomorult tekintetében, hogy ebbe a problémába nem gondolt bele.

– Akkor kövessük itt lent, hátha leszáll megpihenni.

– Nem fog, mert nem egy madár. De még csak nem is egy repülő. Sodorja a szél a világban, a fuvallatok ide-oda taszigálják, amíg le nem ereszt. Akkor valahol majd leereszkedik. És mi nem lehetünk ott, de ne félj, az elengedéssel te mindent megtettél, amit egy ember megtehet. Mindent. A lufit befogadja a föld, a természet, beilleszkedik a flórába és a faunába, megtalálva végső nyughelyét. Nem bomlik le, úgy, ahogy a te emlékezetedben sem fog soha.

– Egy kicsit értem, apa – mondta most már nyugodt, kiegyensúlyozott hangon.

Már nem sírt, nem hisztizett. Csak én könnyeztem, és szorítottam azt a képzeletbeli zsinórt.

Tóth Eszter Zsófia

A szarvasagancs

2023. április 19., szerda

– Tudod, Klárikám, ez magyar föld volt. Itt élt édesanyád kisbabakorától egészen addig, amíg ki nem telepítették őket. Csak 50 kilót hozhattak magunkkal. Még szerencse, hogy Zsófi mama betuszkolta a csomagba anya babáját és a szarvasagancsot. Pedig falhoz állította őt a szlovák csendőr, de ő ragaszkodott hozzá, hogy elhozza ezeket a tárgyakat.

Juhász Kristóf

Asszonyok délelőtt

2023. április 15., szombat

Júlia és Flóra a konyhában hallgatta, milyen unalmasan rotyog a leves. Néha meg kellett kavarni, ez is unalmas, de a végén azért finom. Elvált, újraházasodott, gyermekes asszonyok voltak, az egyik gyereknek hasmenése volt, a másiknak szorulása, de már ezt is megbeszélték. Próbáltak zenét hallgatni, de Júlia nem volt elégedett Flóra lejátszójának minőségével, szóvá is tette

Gerzsenyi Gabriella

Az első

2023. április 08., szombat

A kíváncsiság, az öröm és az izgalom elegye kavargott benne. Az ablakban állt. Egyik kezével kontyából kiszabaduló hajtincseit simogatta, füle mögé gyűrte, majd újra kihúzta őket. Másik kezével a függönyön játszott, ujjával követte annak mintáját, körberajzolta egyik irányba, aztán a másikba. Közben a szemét nem vette le az utcáról, a házuk kapujáról.

Zalán Tibor

A zenélésről

2023. április 03., hétfő

Alapvetően tehetségtelen voltam, de nem voltak rossz szándékaim a hegedűvel. Egy idő után abba kellett hagynom a hegedülést, ez éveket jelent, és alig pár lecke haladást a kottafüzetben. Egy ideig harmonikáztam, de ahhoz is tök tehetségtelennek bizonyultam. Érdekes módon, ott is előkerült a fényes vaslapocska, úgy látszik, az abonyi zeneiskola tanárainak legfőbb módszertani eszköze a vaslapocska volt a hatvanas években. Nem ragozom, végül a dobnál kötöttem ki.

Nádasi Krisztina

Piszkozat

2023. április 01., szombat

– Kosztolányi mikor jön?

A kérdés elegánsan szlalomozott a cukrászda zajai közt, széklábak csikordultak a kőburkolaton, vendégek susogtak, a kávégép őrölte a babszemeket, sistergett a forró gőz.

Balogh Ildikó

Ha én szeretlek, jaj neked...

2023. március 29., szerda

Ha egy ötvenes nő szeret egy férfit, nem akarja megváltoztatni, de meghallgatja érveit s ő is érvel. Egyszer.

Ha egy ötvenes nő szeret egy férfit, aki elhívja egy Kordakoncertre, csak annyit kérdez tőle felhúzott szemöldökkel: miii? Ebből a férfi rögtön helyesbít, hogy Cohen, és a nő boldogan rábólint.

Gáspár Ferenc

A jó napokról

2023. március 25., szombat

A mentősök nekilökték a vállát az ajtófélfának.

– Szűk ez az ajtó – mondta a nagyobbik.

– Azért csak kiférünk – jegyezte meg a másik.

A Lipótra vitték, mert stroke-ot kapott. Régebben agyvérzésnek hívták. Ma meg: stroke.

Én meg szórtam az ezreseket. Nem mintha sok lett volna belőlük. És egy idő után meg is mondta az egyik nővér:

– Ne adjon már nekünk pénzt. Úgyis megteszünk mindent.

Gerzsenyi Gabriella

Viszketőpor

2023. március 18., szombat

Soha nem értettem, és nem tudtam elfogadni, miért vannak notórius késők. Trixi barátnőm az egyetemi évek alatt mindig mindenhonnan elkésett. Meg volt beszélve, hogy találkozunk a téren, az épület (ami akkori szóhasználatunkban mindenkor az ELTE Jogi Karának impozáns épületét jelentette) előtt, már mindenki ott volt, ő nem. Aztán húsz-huszonöt perc késéssel megérkezett, könnyedén és vidáman. És nem izzadt. A homloka se, a bajusza se.

Sántha Attila

A pálinkafőzésen túl kell lenni

2023. március 15., szerda

De az egyáltalán nem akar elcsitulni, a főzés napjának közeledtével már-már hurrikánná változik, az asszony ki nem fogy a részegdisznózásból. Csoda-e, hogy ezek után az ember alig várja, hogy elmehessen, csak essünk túl a pálinkafőzésen, legyen már egyszer vége. Ezt nem akarják az asszonyok soha megérteni: a férfiak nem azért mennek pálinkafőzni, mert szeretik, hanem azért, hogy legyenek túl rajta. S ne hallják az asszony száját.

Juhász Kristóf

A hegye

2023. március 11., szombat

Tél volt, és a lefagyasztott gulyás a végét járta. Szerettem ezt a gulyást, mert Sándor testvér adta a hegyről, egy hete ettem, és még mindig finom volt. Volt benne zöldség, meg hús, ami a télen az életben maradáshoz és nagyjából munkaképes kedélyhez kell.

Partmann Tibor művei

Legfrissebb hírek

2023. május 29., 09:58

Mirnics Zsuzsa
Égiháború

2023. május 29., 09:49

Dénes György
Nyárest a pelsőci völgyben és más versek

2023. május 29., 09:46

Juhász Dósa János
A plakátköltészettől a végső árnyékig

2023. május 28., 09:23

Jóna Dávid
Benne maradtam – versek

2023. május 28., 09:21

Acsai Roland
Felvételi és más versek

2023. május 28., 09:09

Molnár Vilmos
Egymondatos történetek

Legnézettebb

2023. május 28., 10:09

Molnár Vilmos
Egymondatos történetek

Helyőrség