Sántha Attila: Az élet olyan, mint egy jó becsúszó szerelés

2021. november 27., 08:50
Könczey Elemér: Rossz pálya

Nem kell lebecsülni egy mesterség hatását életünkre, ha jól eltaláljuk, legbelsőbb lényünket fejezi ki. Rejtő Jenőnek vannak olyan alakjai, akik mindent szakmájukon keresztül látnak, például Mr. Bradford, A szőke ciklon úriszabója így summázza létfilozófiáját: „Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan.” A tizennégy karátos autó kivénhedt oroszlánja, Wendriner úr szerint „nincs szebb, mint öreg artistának lenni. Ismertem Olmützben egy »Halálkerék« nevű Glatsch Ödönt, aki két mankóval és három selyempincsivel bejárt a Rathaus Kellerbe, mert lezuhant a trapézról. És boldog volt, pedig nap mint nap veszekedett vele a felesége...”

A minap elmentem a Kivénhedt Focisták Találkozójára, melyen több generáció tagjai jelentek meg, a nyolcvanévesektől a kora negyvenesekig. Mindenki elmondta, mikor és mit játszott a csapatban (nem egyébért, de nem biztos, hogy egymást felismernénk), és most mivel foglalkozik. Az egyik a hetvenes évek elején volt csatár, és most harangozóskodik. A másik a hetvenes évek végén volt hátvéd, és éppen kapuskodik. És így tovább, van, aki tanárkodik, egy másik szabóskodik, a következő egyszerűen bellérkedik (csencsel), munkáskodik vagy nyugdíjaskodik. Merthogy egy focista mindig is focista marad, minden egyéb, amivel élete során foglalkoznia kell, csak olyan kontárkodás, amivel a pénzét szerzi meg.

Mire rám került a sor, egy kissé meg is szégyelltem, hogy bizony nekem nagyon tetszik a mesterségem. Ezért mondom, nyolcvanas évek közepe, jobbhátvéd, és jelenleg íróskodom. Szerencsére rám is pontosan olyan részvéttel néztek, mint arra, aki a boltban eladóskodik. Igen, bólogattak, nehéz az élet, mire nem kényszeríti az embert. Én pedig hálás voltam, mert a focista mindig is focista marad, bárhová vetné a sors.

 

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)