Szentmártoni János: A táncdalénekesek útra kelnek

2020. július 25., 08:49
Orion Duna (AT-505) televízió képernyőjén Sárosi Katalin táncdalénekesnő (1971) – Forrás: Fortepan / Adományozó: Nagy Gyula

Az ember azt hinné, akkor záródik le végleg a gyerekkor, amikor a szülei meghalnak. Csak mostanság kezdek gyanakodni arra, hogy valójában akkor, amikor a szülei kedvencei is ki-kilépegetnek az élők sorából, s egyre többjük után sötétül el pár másodpercre a televízió képernyője. A gyerekkor sztárjai, akik beénekelték a zimankós téli estéket olajkályha-lobogású szűk szobákban, s akiknek dalaira a kerti mulatságokon úgy pördültek a kirúzsozott többgyerekes anyukák szoknyái, mintha még mindig az első bálon ropnák a tulajdonosaik, s a pálinkaleheletű, kopaszodó apukák is úgy figuráztak ezekre a slágerekre, s úgy duruzsolták őket csalódott asszonyaik fülébe, mintha most akarnának bevágódni és elrabolni választottjuk szívét.

„Ez a dal az a dal, ami bárhova futsz, utolér” – recsegtettem még sokáig én is egy régi bakelitet értetlenül pislogó lányoknak igyekezvén imponálni. S bár unokabátyám és kisebbik nővérem révén idővel én is rockrajongóvá váltam, mint minden kiskamasz annak idején, hosszú hajat is növesztettem, amit kertkocsmák koncertjein ráztam műanyag söröspoharat szorongatva – de ezeket a szépelgő örökzöldeket sem tudta kilúgozni belőlem semmilyen fordulat, csalódás, tragédia. Talán mert amikor meghallom őket, anyám szeme jut eszembe róluk, a folyton ábrándozó, messzibe révedő tekintet, amit nagy sóhajok láthatatlan felhői repítenek ismeretlen távolokba. Vagy rongylábú, mackónadrágos apám, ahogy a farzsebéből kikandikáló fésűt figyelem, mikor landol a lugas fűcsomói közt a tánc hevében egyre megmosolyogtatóbb bakugrások miatt.

A táncdalénekesek útra kelnek, s egy korszak zárul le velük, amelynek a végét még én is elcsíphettem. Dudorásszák közben, fütyörészik slágereiket a szemközti dombról megnyíló fényes kis úton, s én a teraszomról figyelem keserűn, mint füstölög el a gyerekkorom, mintha csak rőzsét égetnének lent a völgyben. A dalok azért itt maradnak a fülemben, dúdolgatom őket én is, még a lányom is táncol velem rájuk, ha olykor egy-egy éjszakába nyúló családi bulin előkerülnek. Mert előkerülnek. Addig-addig poharazgatunk ebéd után, hogy a bugi talpra ugraszt mindnyájunkat nővéreimtől a legapróbb csemetékig, s úgy ropjuk itt a dombok alján, mint szüleink annak idején külvárosi művelődési házak termeiben vagy a régi ház udvarán, amelynek kapuját ma már idegen kutya őrzi.

 

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. július 25-i számában.)

Legfrissebb hírek
Legnézettebb
2021. november 28., 08:33