Szondy-Adorján György: A közöny utóhangjai

2022. július 30., 14:28
Szőcs Miklós TUI: Élők könyve 4.

Tudjátok, kedves barátaim, bármennyire is elfogadó vagyok, meg türelmes mindenkivel és mindennel szemben, akárhogy igyekszem elérni a megértés legmagasabb fokát, most mégis, bátran kijelenthetem: a közöny ellensége vagyok, szólt Tárnoki Hanzi fehérre szorítva markát.

Ezért énekelsz hétköznapokon?, kérdezték a fiúk összekoccintva poharaikat.

Énekelek én ünnep- és vasárnapokon is, felelte Hanzi, és belekortyolt az italába ő is, ti szőrös mamlaszok, fűzte még hozzá, de azt már nem hallották a fiúk, akiknek alig pelyhedzett az álluk, míg Hanzi már öt éve borotválta a sajátját az apjától ellesett, még a XX. századból származtatható mozdulatokkal, melyeket balról jobbra indított egy széles hullámvonallal, majd alulról fölfelé átmetszette azt néhány keskenyebb sávval, és az így kapott fura mintázaton görnyedezve nevettek annak idején az apjával, olykor az anyja meg a szomszéd is csatlakozott, de neki már nem volt kivel nevetnie, kinek bepamacsolhatta volna az orrát, feje búbját, vállának csúcsait.

Otthon különféle tornagyakorlatokat végzett, egykezes mellsőfekvőtámaszokat, körbeforgó ugrálást Beethoven kilencedikjére, meg egyéb mozdulatsorokat, melyekről feltételezte, nem mindennapiak, és ha tanúi lennének, szőrmente ellenében simított késztetés fogná el azokat, hogy megnevezhetetlen irányokba mozduljanak el.

A polcokon úgy rendezte el a könyveit – és minden hónapban újraalkotta azt a rendet –, olyan mellbevágó furfanggal, hogy a címek szavai ötös-hatodfeles jambikus szonetté álltak össze (a téli hónapokban nibelungizált alexandrinra váltott), az oktávában ölelkező, a tercinákban meg sorjázó rímekkel, ahogy javallják azt a költészet leporolatlan segédanyagai. Ezek a versek kivétel nélkül egy álmodozó rózsa égbenyúló szerelméről szóltak (Eco regénye 12 példányban volt meg, Géczié szintén), és azt igyekezett Hanzi valamiképpen visszahajlítani a Föld felé, majd eltéphetetlenné sodorta annak szálait és átfűzte azokat a közelben élő nők és férfiak megdobbanó szívén, és bár ezeknek az embereknek külön-külön szinte mindenről megvolt a véleményük, mégis azon a nagy és közös szerelmen volt mindenki csüngeni kénytelen, amire Hanzi felfűzte őket, aztán többnyire az első tercina második és harmadik sorát a filozófia vakvágányain lődörgő gondolatokkal tarkította, mert jó, jó, gondolta magában, értem én, élünk, szaporodunk meg minden, de azért hadd lám, nézzünk kicsit körül.

Délelőttönként a város egyetlen, ám jól ellátott antikváriumában őgyelgett, tallózva a címek között, az eljövendő hónapok szonettjeihez. Meg aztán fura és ritka címek után is kutatott, melyek aligha számíthatnak bárki érdeklődésére, s melyeket ő sem kívánt elolvasni azelőtt. Nagyon olcsón sikerült megvásárolnia olyan könyveket, mint „A hármas út, avagy a szeretet fellángolása”, „Cár és muzsik egyazon feketén, egyazon fehéren – orosz sakkmesterek feladványai”, „A házi kedvencek nemesítésének stratégiai irányelvei – az otthon belakása és megosztása”, „Gombócok és szószok – hogyan jussunk el a férfiszívhez annak tönkretétele nélkül?”, meg ehhez hasonló ínyencségeket. Aztán ezeket az általában kifogástalan állapotban lévő kiadványokat fölállította a fal mellé és hosszasan nézte és nézte azokat, remélve, egyszer csak elkezdik érdekelni őt. Ezzel az egyszerűnek tűnő módszerrel kívánta végképp fölszámolni magában az érdektelenséget.

Épp egy ornitológiai szakkönyvet nézegetett, már-már érezve a sürgetést, hogy odarohanjon megsimogatni a lapjait, hisz május volt, a fák, a bokrok madárdal alatt roskadtak zölddé, mikor halk kopogás zavarta meg. Horváth Bella állt az ajtóban, egykori szerelme, rövid szoknyában, vajszín ingecskében.

Örülök, hogy látlak.

Én is. Honnan tudod, itt lakom?

Sok közös ismerősünk van.

Jól vagy? Azok után…

Talán. Azóta is annak az utóízén csüngesz? Gondoltam, sétálhatnánk egy kicsit. Megihatnánk egy kávét…

Délután?! Ne haragudj, Bella, de nagyon sok dolgom van, úgyhogy ha nincs semmi életbevágó, halaszthatatlan… Azok után…

Becsukta az ajtót és visszaült a madarakat osztályozó könyv elé. Kicsit émelygett még a lány túlzott sminkjétől. Mint a jégmadár a borítón, gondolta. Őszapó a hátlapon… Gyönyörű kiadvány!

Bella még álldogált egy ideig, aztán visszatért a sarkokra, ahonnét származott, vendégtől vendégig sorolva a közöny utóhangjait.