Tóth Eszter Zsófia: Bübü

2022. január 25., 08:27
Sárkány Győző: Változat I. (papír, vegyes technika, 40 × 40 cm, 1992)

Elegáns, hajlott hátú, idős asszony állt egy gyönyörű kabátban a Felszabadulás téri buszmegállóban.

– Gyere arrébb, kislányom – mondta anyám, és nézte az idős, szép arcú nőt, mint aki megkövült.

Nem értettem, mi történt. Éppen nem ugrándoztam, mert anya azt nem szerette.

– Tönkremegy a szép lakkcipőd, kislányom – mondta olyankor anya mindig.

– Anya, miért jöjjek arrébb? – kérdeztem.

– Csendesebben, kislányom – mondta ő. És húzott el, minél messzebb az idős nőtől, majd annyit mondott:

– Ő a Bübü. Majd ha nagyobb leszel, elmesélem, ki ő.

Bübü, Bübü – ízlelgettem a szavakat. Aznap délután már nem tudtam a csillogó kirakatokra és a török mogyorós drazséra sem figyelni. Ez volt ugyanis a kedvenc programunk anyával szombat délután. Felültünk a buszra, beutaztunk a Belvárosba, néztük a kirakatokat, majd édességet vásároltunk az Édességboltban. Imádtam ezeket a délutánokat. Anyával felöltöztünk szépen ilyenkor, és úgy éreztem, nagylány vagyok. Nyolcéves voltam. Aztán otthon már nem bírtam tovább, és megkérdeztem:

– Anya, ki volt az a néni? Ha ismered, miért nem köszöntél neki?

– Mondtam már, a Bübü – válaszolt mérgesen anyám. – Hagyjál most ezzel.

Tudtam, apához kell fordulnom. Amit anya nem mesél el, azt ő el fogja mondani.

– Apa, ki a Bübü? – kérdeztem őt, amikor legközelebb cukrászdába mentünk.

– Te meg honnan tudsz róla, kislányom? – csodálkozott apa.

– Anyával láttuk, de nem mentünk oda hozzá.

– Hát, ezen nem csodálkozom – folytatta apa. – Ez egy érdekes történet. Tudod, nagyapád fiatalon megözvegyült. Nem nősült újra, minden elismerésem ezért az övé. Felnevelte anyádat és a testvéreit, diplomát adott a kezükbe. Nem vitt mostohát a házhoz. De amikor hatvanéves lett, a gyerekei már felnőttek, nagyapádat is utolérte a szerelem. Ő a Bübü. Képzeld, annyira szerette a nagypapát, hogy a születésnapjára saját kezével darálta a mogyorót, abból csinálta a mogyorókrémet a süteménybe, mert az volt nagypapa kedvence.

– És akkor miért nem találkozunk mi vele? – kérdeztem én. – Sütne nekünk is tortát, mogyorósat. A te anyukád úgyis messze lakik, apa.

– Hát azt nem lehet, kislányom – apa szomorúan nézett. – Anya haragszik rá.

– Miért? – nem értettem.

– Anya azt szerette volna, ha a nagypapának a nagymama halála után semmilyen párkapcsolata nem lesz már.

Sokat álmodoztam aztán Bübü néniről. És a mogyorótortáról. Nem láttam őt soha többé.

– És azt tudod, mi volt a nagyapa temetésén? – kérdezte csaknem negyven évvel később az unokatesóm.

Épp nagyapa sírkövénél álltunk a már majdnem felnőtt fiammal.

– Mire gondolsz? – kérdeztem én.

– Eljött Bübü. És mindenki összezárt, anyád, a nővére, mint fekete varjak a vetésnél. Csak az én anyám ment oda hozzá. Megsajnálta. Ő támogatta. Ha belegondolunk, élete utolsó éveiben ő szerette a legjobban nagyapát.

 

(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)