Az úgy vót, hogy az Úristen Székelyfőd közepibe ügyes kicsi oroszlánkölykeket akart teremteni, hogy a kedvenc népit legyen, ki megvédje a sárga veszedelemtől, a töröktől, a tatártól s főképpen a surgyelántól.
Szépen el es vót annak rendje s módja szerint tervezve minden, de a projektért felelős miniszter, ahogy az más munkahelyeken es sűrűn eléfordul, a főnököt nem erőst szerette. Megmakulykodta magát, s asszonta, még ha a Magasságost jól fel es hergeli, ő biza ide, erre a bűnkeserves helyre semmiféle oroszlánkölyket nem hoz. Különben es a setét, hideg erdőkbe nincs mit keressen egy ilyen ibóktalan macska, éhen veszne a sok ugri bugri nyúl, facsarintos eszű róka, filigrám mókus s girnyác gida között. Elévette a doszárokot, s addig-addig törte a fejit, míg ki nem fundálta, hogy’ legyen.
Látta, hogy az Északi-sarokra az Úr valami csemer, fehér szőrös állatot akar teremteni akkora mancsokkal, hallod-e, mint hat kulyak, s olyan csúf debella testtel pontoson, mint fesszegen a kómánéjé.
Hogy az égedelmét csillapítsa s az Úrnak jót béolvasson, még egyet csavart es a tervin. A fehér szőrt rusnya veresre béfestette, s gondolta, ez a székelyeknek pont jó lesz, az Északi-sarkon úgyes csak unatkozna a sok fóka s alaszkai vágottszemű között az az állat.
Mire a Fennvaló egyet fordult, a projekt meg es vót valósítva, s Székelyfődre bé vót telepítve a medve. De az Úr se vót rest, megteremtette boszszúból a kénköves poklot, s elkeresztelte a hitván minisztert Lucifernek.
A medvével mán nem vót, mit matasson, s melléje oroszlánkölykeket nem vihetett. Gondolt egyet az Úr magában, megteremtette a székely férfit, hogy a medvének es legyen ellensége.
A székely férfi az anyja mejjin tej helyett fenyővizet iszik, hogy legénkorába ne legyen látyiputyi, s ha a medve béduvad a kertbe, tudja a fülinél fogva az erdőbe visszahánni.
Ha a bajusz kiserken az ajakán, az anyjának mán semmi öröme sincs benne, állandóan csak feszedezik, eldángálja a pénzt, duvatlankodik, pontoson olyan ördögparatika, mint az apja kölyökkorában. Percelkednek, keresik a bajt, ahogy pityvarlik, mán azon gondolkoznak, hogy a medvével mikor kell viaskodni, s ha medve nincs olyan kedvibe, valamelyik komával egészen biztos, hogy összekocolódnak.
Ha megházasodnak, cseppet megszelídülnek, mett a székely férfi se az Úristentől, se a surgyellántól, se görgetegtől, se munkától nem fél, egyedül csak a feleségitől. Ha a székely fehérnép elkezd kelepelni, a medvék úgy megjednek, hogy Dobrudzsáig meg se állnak, a tavirucák fészkibe es meghúzzák magukat, csak a csirikolástól megmeneküljenek
Gyergyói székely szavak
ajak: áll
béduvad: beront
csemer: visszataszító, undok
csirikolás: magas hangon való kiabálás
debella: (túlzottan) nagy, testes
duvatlankodik: nem ismeri a mértéket
égedelem: bosszúság
eldángálja a pénzt: elveri a pénzt
feszedezik: adja a nagyot
filigrám: apró termetű és ügyes
girnyác: sovány
görgeteg: mennydörgés
ibóktalan: idétlen, formátlan
kelepel: folyamatosan, emelt hangon beszél
kulyak: ököl
látyiputyi: gyámoltalan, lagymatag
megmakulykodja magát: megmakacsolja magát
ördögparatika: démonszerű lény
összekocolódnak: összevesznek, egymásba belekötnek
percelkedik: indulatoskodik, idegeskedik
A surgyelán, surgyellán nem székely szó, Surgyelán a neve Tamási Áron román csendőrjének.
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. szeptemberi számában)
– Hú, Klári – fordult felém Margit nénje, és ragyogott az emlékezéstől az arca –, láttad volna apádat, amikor gyerekek voltunk. Azt mondta a tanító úr, édesapád olyan okos, hogy neki be kell járnia a városi iskolába. Úgyhogy gyalogolt mindennap hat kilométert, és csak úgy húzta le a nagy táska a vállát. Sajnáltam, de büszke is voltam rá nagyon. Aztán látod, édesapád tanár lett a főiskolán, a falunk büszkesége, megérte a fáradságot.
Sanyi, vedd csak fel a drágábbik öltönyödet, amit a múltkor vettünk a vízen járó tanfolyam utáni sajtótájékoztatóra! Nehogy szégyenben maradjunk a sok nagy költő meg író között! Vagy te olyan híres, mint ők, csak egyelőre senki nem tudja. Azután meg fogjál karon, és szép lassan sétáljunk el Juciék háza előtt! Ha majd faggat, hogy miért huzakodtunk ki, jól a képibe vágjuk, hogy megyünk dedikálni Pestre, a Könyvhétre. Meg fogja ütni a guta az irigységtől.
De másnap ott lesz megint. A kapud előtt áll majd, és téged vár. Mindent megtesz, hogy beszélhessen veled: üzenget a szomszédokkal, feltartja a barátaidat, és igen rossz szerelmesverseket hagy a postaládádban. Tartsd behúzva a függönyöket, és ha ki kell lépned a lakásból, tedd észrevétlenül, a hátsó ajtón át.
Talán elég a zűrzavaros huszadik századra gondolni, arra, hogy a különböző izmusok mártírjai, vezetői közül hányan lettek „szentek”. Mert paradox módon az áhítattal vegyes tisztelet néha olyanok köré fonódott, akik kifejezetten ellene voltak a vallásos tanoknak, rajongásnak. Mégis valami hasonló alakult ki körülöttük. Kultuszuk teremtődött, amit sok esetben tudatosan építettek. Mindaz beépült a hétköznapokba, ünneppé formálódott, és szívósan gyökeret vert a társadalomban.
Közben leépülünk. Bundás kutyakölyköt álmodtunk a kertbe, színes tulipánokat a ház elé és tejeskávé illatú, meztelen reggelt a teraszon. De nincs ráérős reggel, meztelenkedés pláne. Be se süt a nap a teraszra az öreg fenyő miatt. Talán csak ez a baj. Ha végre kivágnánk, lehet, hogy a napsugarakkal együtt visszacsalogatnánk az intimitást is. Kár, hogy a favágó részeges. Még rádöntené a fát a most beüzemelt elektromos kapura.
Egy álmodozó futballista, nagypapája és apja révén gyerekkora óta a 6:3-as meccs bűvöletében él, és az a titkos vágya, hogy a Wembley-ben egyszer ő is leutánozza Puskás visszahúzós cselét, ami után ugyanolyan hatalmas gólt lő a pipába, mint az egykori ikonikus labdarúgó.
A következő napokban újra és újra elképzeltem Mayát. És arra gondoltam, mennyire szerethette apát, ha ilyen körülmények között is megszülte a gyermekét. Anyára pedig haragudtam. Ha leköltözött volna apával, akkor nem történik meg mindez. Azon gondolkoztam, ismerek-e valakit arról a településről. És beugrott, hogy igen, egy volt tanítványom ott él. Írtam neki egy közösségi oldalon, találkozót kértem tőle, de nem mondtam meg, miért.
Szigetek vagyunk mi egy hatalmas tengeren. Jól sarjadó füvet növesztünk magunkon, lovak, tehenek és bárányok legelésznek rajtunk. Virágainkat méhek zsongják körbe, erdőink állatok otthona. Partjainkra halványszín homokot pergettünk az évek során, szabad perceinkben. Ha valaki csak úgy, találomra a térképre bökne, nagyon kicsi lenne annak az esélye, hogy ujjal épp miránk mutasson, bár a tudós földrajzi társaságok számon tartanak minket.