Arc
a vonások kivehetetlenek
a magány tátogó harcsaszájában
horror és szépség
azt hisszük a víz végtelen
a megtisztulás alfája csupán
testünket óvó elem
a vég felé úszás pillanataiban
időmérő nélkül
sápadtan kelünk reggel
a hús még alszik
a csend
repedező fal
félelmeink napozó legyek
arc villan a tükörben
idegen vonás
én vagyok?
te vagy?
vagy valaki más
múzsám, te szépszárnyú lepke,
hímporod a képernyőt belepte
az ég beborult fölötted,
mint olvadt ólom
folynak az esőcseppek
álmaid savas esője
nyomot hagy
gyümölcsön, virágon,
a döbbenet megköti lábam
mint a szikkadó beton,
menj, ne nézz vissza,
nézd átszellemülve
a vidám délibábot
jelez táskádban az okostelefon:
üzenet érkezett.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. június 20-i számában.)