Bánfai Zsolt: Versek

2020. augusztus 29., 14:06
Nemes András Csaba: Anya (szén, kréta)
Tavaszi szél

 

ha vizet áraszt…

hártyaszerű a lúdbőr

és omlik a part alattam –

állok a napon, az égen, a holdon, egy csillagon

itt állok egyedül egy maréknyi tavaszban

és a madarak alázatát tanulom

átaludtam volna csupán?

vagy lekéste szárnyam a csatlakozást –

szél támad, egy üres kő kondul, feljajdul;

éles árnyakon lép a lábam,

közel az áradás –

a fák tövében, mint vonat a sínen, hullámzik,

és hullámzik, és érik sápadtan

az elragadtatás

 

Fésülködős

 

fekete korsók

egy fehér szekrényen

mögöttük drapp falszakasz

tükörből látlak

és látom ahogy fekete hajadat

fehér tükörben

drapp halcsont fésűvel

egy fekete tóban

mint fehér korsókat

úsztatod a drapp

falszakasz előtt

hol fekete éj ül

csak fehér melleid

világítanak

 

Családi fénykép

 

apám meszelt ballonkabát

hófehér árny a morfogenetikus mezőben

felhő vagy léggömb lett, angyal talán –

marék hamvadó lepke tánca

anyám egy csokor szigorú-kék zsálya

egyszer kővé változtatott, aztán az egekbe emelt

bőrömön porlik most is mosolygása,

mikor kérges arcát kezemben elültetem –

te meg ott ülsz fenn egy fotelben

öledben rét zöldül, szemedben számtalan a tó,

hisz az örök vizek lánya vagy –

felfűzött bolygók keringnek csuklódon

nyakadban prémek, kövek, selyem és kenderkötél –

hajnalt pirít hajadra a parti szél

 

Elhívás

 

Két farkas küzd bennem.

Szivárvány olvad, magzatvíz kavarog.

Téli éjbe horgolt földeken

menetelnek öklendezve, hófehéren

a fagyott arcú angyalok.

 

Sziklás hasát görgeti a táj, pedig

csúszna-mászna a porban boldogan.

Két farkas küzd most bennem –

rongyos bocskorban tér itt imára,

kinek felettük hatalma van.

 

Megérkezés

(Pilinszky János emlékére)

 

Te is ezt szeretted volna –

 

hazajutni végre,

ahogy deltájával ömlik

tengerbe a folyó.

 

Tájékozódni –

a sűrű árvaságban,

mint vonulásuk útjain

tűnődő madaraid –

 

Némán szemlélődni;

egy borostyános udvar

alázatával.

 

(Karantének)