Álmomban hallom, lugasok rejtekén
madár zengi buja dalát,
zene a szó, mi ajkadon kél,
mi sosem szól már újra talán.
Szemed ott járt a csillagok között,
lám most keserűen a földre néz,
hol koporsód gyászára öltözött
a késő csillagos éj.
Szívem, szívem – sóhajtom éberen,
de az álom emléke még melletted tart,
s a rút valóságot így feledem,
hogy egyszer mégis a földé leszel majd.
Drávucz Zsolt fordítása
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2020. júniusi számában)