Csigalélek
Egerek költöztek a padlásra.
Az ördög angyalszárnyat vacsorál.
Harminc ezüstöt rejt a hal szája.
A kegyelem a bűnnek referál.
Ha elkárhozik a csigalélek,
üresen marad a csigaház, de
a lassúság lassan majd megéled.
A bölcsek indulnak napkeletre.
Az igazság rejtve mutatkozik,
fölfeslik a törvény szövedéke,
bizonytalan bizonyosság a hit,
szent tévedések lehetősége.
Felhőn kúszó rút csigalélek nyalja
az élet fájának gyönyörű
koronáját. Béke danája
rágja fogával az angyalszárnyak
fűszeres ízét. Halni tudókról
naplót írnak a végtelen álmok.
Vedlett kígyó bőrén harcol a minta
a tűzzel. Távolodom már, mint
az igazság, nincs bizonyosság.
Mindenen ott ül a látszat. Néma
a kertben a hajnal. Hal szájában
hallgat a harminc árva akármi.
Hajnalban a néma sötétség
fodrozódik a hidegben. Szűz
ragyogással telve az égbolt.
Csigalélek nem jó, énekli
az ördög, így veszi kezdetét
a játék. Halott angyal szárnyát
a tévedés kése levágja.
Elviselhetetlen a tavasz
ujjongása a szélben. Szavak
hiányába öltözik a név.
Fekete madarak hófehér
tollát veti a partra a tél.
nem lakik
ötödik töredék, pócsme-
gyer, huszonhárom január
huszonnyolc, szombat, jézus mond-
ja jó párszor, én vagyok a
jó pásztor, jános pedig mu-
tatja, íme isten bárá-
nya, munkaeszköz a testem,
amióta megtértem, ben-
nem lakik a lélek, a ha-
láltól nem félek, magdala-
i mária, naplójába
ezt írja, testálok protes-
tálok, harmadnap feltáma-
dok, zsoltárokat másolok
hatodik töredék, pócsme-
gyer, huszonhárom január
harmincegy, kedd, elbújok, de
megtalálnak, aztán majd úgy
csinálok, mintha szeretnék,
aztán majd úgy megszeretem
ezt a minthát, mintha úgy csi-
nálnék, mintha szeretném az
utánzást, másolatokat
készítek a valóságról,
összetévesztem a feltá-
madást a kertészettel, el-
bújok megint, de megint meg-
találnak, vérbe mártott test
hetedik töredék, pócsme-
gyer, huszonhárom február
három, péntek, elképzelem
mind a nyolcunk testét élet-
telenül, már nem hiszek ne-
ked, ha bé egyenlő cével,
cé pedig dével, akkor bé
egyenlő dével, de mi e-
gyenlő mivel, vajon lehet-
e azonos a dolog, ha
a név különbözik, hiszen
bé, cé és dé három külön-
böző, három egymással nem
egyenlő név, unatkozol
nyolcadik töredék, pócsme-
gyer, huszonhárom február
négy, szombat, magad előtt ülsz,
mondta nagymama, én ezt nem
értettem, hogyan ülhetnék
magammal szemben, tükör se
nincs előttem, igaza van
a tévedésnek, a szekrény
barna lakkját alakjanincs
arcaim lakják, nagymama
mögött nagymama, egy másik,
magad alatt rothadsz, a bőr,
a hús, az izmok, a köröm,
a csontok, én ezt nem értem
kilencedik töredék, pócs-
megyer, huszonhárom febru-
ár öt, vasárnap, a piros
pizsamás nő ruhája e-
lőkelő, vánkosba tölti
álmait, a piros pizsa-
más nő a verandán térdep-
lő árnyakhoz közelít, a
piros pizsamás nő homály-
ból terveket sző, meg kell fes-
teni valamit, a nő pi-
zsamás, piros ujjaival
a tilos dolgok között ve-
szít verssort a győzelemről
tizedik töredék, pócsme-
gyer, huszonhárom február
hat, hétfő, creatio ex
nihilo, soha nem tudtam
latinul, majdnem jó ember
vagyok, a kezdet előtti
csöndbe vegyül a tévedés
illata, kenyeret és bort
tesz az asztalra, angyalok
indulnak hajóval, lóval,
gyakorolni kell a versben
a hallgatást, egyedül hagy
a parton a hideggel, szél
fúj, a földdel párhuzamos
tizenegyedik töredék,
pócsmegyer, huszonhárom febru-
ár hét, kedd, a piros pizsa-
más nő férje éppen könyvet
olvas, a könyv éppen a hét
titkos görög bölcsről szól, vannak
benne képek is, az egyik
képen az alázat térdel,
a másik képen látható,
hogy lesz a szégyenből büszkeség,
a harmadik képen a nő
piros pizsamáját veti
le éppen, ha nem lennék nős, de
ezt éppen nem is gondolja
csak mellészereplő
nem tudok lenni jó, félek
a gonosztól, csuklom néha
még a csípős paprikától,
mert magamat ha faggatom,
időnként hosszan hallgatok,
a talpasóra oly konok,
mint lassan őrölő malom,
lenne még néhány mondatom,
a súgó néma vagy halott,
a saját életemben is
csak mellészereplő vagyok,
magamnak magány maradok,
a többi néma csendtitok
a békesség templomában
a háború istenének
márványból faragott szobra
áll, a talpasóra mélyén
az idő megáll, kisimul
a ránc a márványba vésett
arcon, hajnali szirmokba
öltözik a szentély, a múlt
megkeményíti a szelíd
arcvonásokat, harcolni
kell az örökké változó
idővel, a tökéletes
vágy valahogy megvalósul
a barátok harangoznak,
éjfélkor holdat kongatnak,
a barátok templomában
éhező barát húzza, ha
a szerzetes kérdőjellel
imádkozik, letérdelnek
a kérdőjelek, megbomlott
a szerzetes elméje, míg
a refektóriumban áll
a talpasórában a vágy,
nem gördül odébb az ima,
mert az idő tökéletlen,
mint az örökkévalóság
