Fecske Csaba: Versek

2021. március 07., 08:52
Vorzsák Gyula: Portré (42 × 30 cm)

Búcsú a IV/1-től 

juharfa néz be az ablakon nem engem

néz már nem itt lakom az asztalnál idegen

ül a feketerigó – hűtlen madár – neki

fütyül a negyedik emelet mint a hegy

magas elaludt – meghalt – bennem a sas

 

túl soknak bizonyult a hatvanhárom

lépcső zihált a tüdő hörgött a légcső és

egyáltalán és általában megmakacsolta

magát a lábam itt laktam több mint negyven

évig fölérhettem volna akár az égig

 

ma már a földszint is megteszi botorkálok

lenn a porban s kérdem magamtól ami

volt hol van egy öregember már nem

máshova a múltba vágyik és örül ha eljut

a bevetett ágyig jó így neki vízszintesen

 

nem csábítod el gyönyörű szirén te sem

aszalódik a test akár a szilva egyre egyre

lelke már alig fér el benne hamarabb jut

szegény az égbe mint a negyedik em

                                                                 el

                                                                    et

                                                                        re

                                                          

 

Míg bele nem halnak

hol van az Éden amit Isten ígért és

hol van az Isten aki ígérte elhull a virág

eliramlik a szarvas előled hol van a lomb

méltatlankodik a rigó reszket a kertben

a rózsa hiszen az ősz már itt araszolgat

a kertek alatt leveti szirmait mint lány a

ruháját s elveszett szüzességét – hajnali

harmat – könnyezi meg bezzeg ilyenkor hol van

a tavalyi hó dobban a szív az a dolga

otthon-e házad és a hazád ahol élni lehet

az nem lehet hogy nincs hova hazamenned

messze az ég elkápráztatnak csillagai távoli fénye

az időnek és melegedsz az éjszaka parazsánál

a szépség lassú tüze ez ébred a Bükk idekéklik

amint lehull pára-ruhája és rázendítenek éhes kismadarai

s mint akiket a hit megigézett miséznek míg bele nem halnak

 

(Karantének)