Agyag szobrocska
Kezeid közé veszel,
Élettelen agyagba lelket lehelsz.
Testem formázod,
torzóm torzul,
fejem fordul,
kezem készül,
arcom szépül.
Kész vagy.
Tényleg ilyennek akartál?
140 fokos kemencébe dobsz,
szemeim előtt láng lobog.
Éget a tűz és a kérdés.
Kiégtem.
Kész vagyok.
Talpamba szignód vésed,
úgy érzem ez a kapcsolatunk vége.
Polcra raksz, a többi agyag szobrocskád mellé,
Én a pulpitusról Neked szegezem a kérdést:
Tényleg ilyennek akartál?
Megszárad a kérdőjel ajkamon,
ahogy a többi agyag szobrocskád mellém halmozod.
Meztelen csigák
A fű a térdemig ért az udvaron,
meztelen csigák csámcsogtak a reggeli harmaton.
Volt terv egy új házra ott hátul, volt is rá alkalom,
de az ötlet magányosan maradt a parlagon.
Sokszor futottam Lotti kutyánk után a kertbe a sövényen,
utána lábamat meztelen csiga borította, tömérdek.
Fóbia
Félelem
Szorongás
Azt hiszem ott kezdődött minden,
az öreg diófa alatt, a telepi játszótéren, és a sóder „homokozónkban”,
melyet az építkezésre hagytak ott, kavicsos ígéretekkel.
Abból a lakásból, a Zombori 11/a-ból mentem először egyedül iskolába,
és a sok egyedüli úton megerősödött a lábam.
Hazafelé néha gyomromban különös gombócot éreztem,
a lépcsőház ajtóban a törött cserepeket látva, sokszor lefékeztem.
Lehetett volna a szomszéd összetört álma,
de én mindig tudtam, hogy nálunk van megint lárma.
Anya, apa veszekedik, nővérem a szobában,
és én Lotti kutyánkkal mentem az utcára.
Talán olvasni is ekkor szerettem meg,
a könyvtár jobban várt, mint az otthon „melege”.
A könyvek elfeledtették az ordibálást,
anyukám kezében a kést,
apukámon a vágást.
Nem volt kulcsom,
iskolából hazaérvén sokáig ültem a lépcsőn,
anya, apa a kocsmából jött meg, későn.
Megtanultam az út az itatóba vezet először, nem haza,
és torkomhoz cigaretta füst tapadt.
Ott bicikliztem először, a Köfémen, a mellettünk lévő zsákutcában,
és onnan kerültünk először az utcára.
Anya a munkásszállóra vitt engem, és a nővérem,
apukám a garázsban aludt télen.
Nagymama pénzt adott, hogy visszamehessünk a lakásba,
apa máshogy fektette be az összeget, a hasába.
Végül elköltöztünk.
Aztán megint.
Később apukámmal ketten,
és pár év múltán egyedül kötöttem ki Pesten.
Egyszer egy kedves barátnőmmel Balatonalmádiban sétáltunk a sínek mellett,
az élet egyenes, vas párhumazot ejtett.
Siettünk a kollégiumba, szigorú volt a kimenő,
az erdőn át gyorsabb volt, nem volt fölösleges kitérő.
A sáros, nyirkos földet meztelen csigák borították,
nyálkás csíkot hagyva életem emlékeit torzították.
Nem akartam arra menni, rettegtem,
A barátnőm az arckifejezésem vizslatta,
de nem sejtette.
Azt hiszem ott értettem meg mindent,
abban a pár nm2-es szobában,
a kötelező tanulószobákon,
a poloska lakta ágyon.
Anyukám azóta óvónő, Fülén lakik,
láttam, ahogy kicsikről gondoskodik, nevel, tanít.
Apukám életművész,
gondolataiban néha elvész.
Egyszer nővéremmel beszélgettem mindenről,
többek között a gyerekkori évekről.
Undortól, önsajnálattól fröcsögött a nyálam,
és a nővérem annyit mondott, hála.
Azt is mondta, hogy hiába a történtek,
a szeretet, amit kaptunk, az tömérdek.
Azt hiszem, akkor értettem meg igazán mi a hála,
és már nem fog el félelem meztelen csigákat látva.
Nyugalom
Nyelek torkomat köszörülve
Untalan betölti az üres szobát a köhögés.
Gégém fáj, kimondatlan szavak súlya nyomja.
Altatom téveszmém, kérdezvén, voltam e valaha boldogabb.
Lágyan simítom testem rezgéseit,
Oltalom alatt állnak a rések rezonanciái.
Magam vagyok veled, tudom, sose voltam boldogabb.
(Karantének)
Előretolt Helyőrség | Karantének – Pályázat
Az Előretolt Helyőrség szerkesztősége a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával nyílt pályázatot hirdet írók, költők számára. A szerkesztők által közlésre elfogadott pályaműveket a lehető leghamarabb kifizetjük, így segítve a magyar szerzőket. A felhívás 2020. május 31-ig érvényes.
