Kolev András: Versek

2020. július 23., 21:33
Botár László: Kitekintés (akril, vászon, 80 × 80 cm)

Tudatosulás

Dalos madárka száll az almafára,

színek fakadnak szürke vásznakon.

Az álmos rétre foltot fest a pára,

a Fölsemsírtak csendje fáj nagyon.

 

Egy félmosolyt a bodzaillat dajkál,

az udvaron rút felhőárny fut át.

A részeg őrnagy ferdén áll a falnál,

a kék szobában asszony vált ruhát.

 

Múló gyönyör, s partján egy másik létnek

szorong a lélek, bűnöket tagad.

Halk suttogás, titkot vigyázó léptek…

Vigasztalódsz s feloldozod magad.

 

Georg Trakl emlékére

 

Összezárva

Nagy csönd ölel, magamnak én jutottam;

boncolgatom, miképpen és miért.

Tükrömből arcom bámul rém unottan,

nem sejthetem, mindebből mennyit ért.

 

Az ablakomból minden választ látok,

falam kopott, engem sem rejteget.

Így lesz mi áldás egy csapásra átok:

rám dönt az éj egy felsebzett eget.

 

Időm elég, várok, nyugodtnak látszom,

de álmosít, ha nincs mit mondanom.

A lámpafénynek meghagyom, hogy játsszon:

színezze szépre képzelt holnapom.

 

Május

A sűrű bokron sárga lángok égnek,

a lombok zöldje itt-ott elpirul.

Halk szellők hozzák illatát a szépnek,

a nyűtt karót friss hajtás lengi túl.

 

A mézvirágra dolgos méhek járnak,

a harsány fűben szirmok alszanak.

A sufniajtón álma vész a zárnak,

fölé hajolnak sürgető szavak.

 

A macska sem rest, szökken, árnyat kerget,

a lábtörlőn a tacskó elhever.

Asszonyka öntöz szomjas konyhakertet,

bólint a nemrég ültetett eper.

 

Sietve ölt magára tiszta inget,

szaladna már a szomszéd lány után,

az út felé boldog legény tekintget,

s csokrot szorongat félszegen, sután.

 

Az alkonyég megint esőt ígérget,

ásít a csend az álmos ház körül.

Dolgába ásott gondot és miértet,

az ember él, pihenni tér, örül.

 

(Karantének)