Sinkó Adrienn: Versek

Ötvenhatosok

Szeretnénk hinni, hogy ők mások voltak.
Hogy nem maradt utánuk
félig kiivott bögre,
mosatlan alsónemű,
kimondatlan szó,
nem hagytak a táskájukban
zsírpapírba gyűrt morzsákat,
újságkivágást színésznőkről,
fecnire firkált postacímet.
És nem volt anyjuk sem.
Pedig ő vasalta zsebkendőjük,
hogy később az utcakőről
szedje össze véresen.

Szeretnénk hinni, hogy régen voltak.
Hogy arcuk múzeum-falakon felsejlő, fakó jelenés,
nevük emlékműveken didergő betűsor.
Pedig a tolószékből napba néző bácsi
még ellát addig az őszig.
És a néni a pultnál 56 deka
húsnál hosszan időzik.

Szeretnénk hinni, hogy hősnek születtek.
Hogy nem féltek haláltól, fájdalomtól,
s konok, forró fejjel rohantak vesztükbe.
Pedig csak elmondták a véleményüket,
elkísérték a barátjukat,
vagy ajtót nyitottak neki.

Szeretnénk hinni, hogy mások voltak.
Pedig nem.
Olyanok voltak, mint te.
Vagy én.

Hazatérők
(a szentléránti temetőben)

Hársfagyökereknek dőlnek
rég simított, mohás kövek.
Széltől fakadt levélkönnyek
száraz bánatként pörögnek

rájuk. Névtelen harcoknak
zászlói, korhadt keresztek:
krónikásuk sem maradt, hogy
lobogtak és letétettek.

Gyűlnek az ismerős holtak
és az ismeretlen élők,
friss halmokra feledkeznek
a ritkábban hazatérők.

Gyufa-sercenésnyi árnyék,
a márványra viasz cseppen,
lét és nem-lét összeolvad
a krizantém-fehér csendben.

Morzsák a tortapapírról
1980-as bajtársaimnak

Nézd: hogy kapaszkodunk riadtan egymásba.
Ünnepeket gyártunk, mert idén pont negyven
vagy éppen huszonöt éve már… Szép indok.
Ridikül mélyére süllyesztett maszkokban
hagyunk mindent, ami észszerű, óvatos.
Összeizzadt vállak körtáncában szítjuk
az életigenlést, mert úgy volt jó, ahogy.
Igazolást adunk szónak, mulasztásnak,
harsogunk ma már üresen kongó refrént,
hogy csituljon bennünk a halálfélelem.
Megadjuk az elmaradt öleléseket,
tétel-mondatokat idézünk egymástól,
erősödnek a piák és a poénok,
gyengül a gyeplő szorítása kezünkben.
Egy potya-cigivel felköhögjük sárga
buszok füstjébe fojtott indulatainkat.
Kézen fogjuk tizennégy éves önmagunk,
s ígérjük, megpróbáljuk végre szeretni,
ne várja örökké másoktól ugyanezt.

(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. október 24-i számában.)