ott maradó
ez a dög, amit Baudelaire is megírt,
szét tud darabolni. nyilván másképp
mindenütt. embertelennek tűnik,
ha azt mondom, hogy az ott maradó
tárgyak, miket nem hoztam magammal
nagyon fontosak, és ez eddig fel
se tűnt. igazából három csoport:
könyvek, ruhák, és egyéb. eddig a
vákuum kitartotta őket, és most
is csak a gondolat birizgál, hogy
vajon én mennyiben maradtam ott,
mely részeimet dobozolták be,
és a vákuum elmúltával hogyan
kell majd újra üdvözölni őket?
éjszaka
merőleges, alvadt idő.
van valami, amire nem mondod, hogy ember.
veszélyes, nagy semmiség.
ezrek lélegzetét tartja benn az utca.
tégláin az „át” megáll.
van valami, ami teljesen bizonytalan.
csikorgatni kezdi az alsó fogsorod, az ínyedet
zsibbadásra fogja, ahogy a szabályosan megkötő
éjszakába lépsz.
csapcsöpögés, kútvízi zaj, hörgő tüdődben hosszú
lélegzeted, mint egy szemét a szellőző csövében.
van valami, ami olyanná teszi a lakástextilüzletben
fetrengő, hengeres vásznakat…
…ami alighogy összezúzza kívülről a csöndet…
…majdnem betör minden ablakot, életre kelt cipőt,
gyógyszeres dobozt, fémárukat, vegyárukat.
nélkülünk fog kezet.
nélkülünk az éjszaka jár.
bárcsak ne is válaszolna.
bárcsak szó se lenne.
ne formálna ujjakat, bizonytalan, csatakkal borult
képét pedig tartsa kinn.
ne szólj neki.
még azt mondanád, milyen napja volt?
azt mondanád, hogy vagyunk ma?
azt mondanád milyen helyes, virágot hozott.
azt mondaná, két lánya van.
azt mondaná, el sem megyek.
megoldás
kimúlt patákon leng a
világ a halott lovat
már megették nem sírt nem
beszélt mikor
megsütötték parázson
médium red
harapdálták
és mikor a csontig
értek szépen
kiszárogatták
az angyalok ezt a nagy
állatot és
kilógatták
az ablakba
a mennyek ablakába
száraz patáira
rákötötték a világ
sarkait ezt négy
lovon is megcsinálták
jóllakottan
üdvözülnek:
ezt nektek lovasok
(Karantének)