Szilágyi Ferenc Hubart: Ébredj, magyar!

2020. december 17., 19:52
Vajna László K.: Jelen és múlt (olaj, vászon, 70 × 60 cm, 2020)

Rögét de sok garázda had tiporta,

habár vigyázta szikla, várfalak –

Kárpát-hazánk, Te nagy, családi porta,

vigasztalan szívembe zártalak.

 

Turáni népem hosszú útra kelve

új honra lelt a vadcsapáson át,

Pannóniánk meg ékes Erdőelve

őrizni vágyta végre lábnyomát.

 

A nagy folyók, a ringó szőke róna,

a hegyvidék, a zúgó rengeteg

álmát hiába védte hű patróna,

vadásztak rá irigy tekintetek.

 

Az árva népnek Isten volt a vára,

hát áldozatra adta önmagát,

midőn pogány sereg tört otthonára,

a gáton állva, bár szakadt a gát.

 

A végeinkről egyre-másra jöttek

megúszni kínokat, zsivány halált

az otthonukból már elüldözöttek,

s e földön bárki új hazát talált.

 

Ki büszke volt magára, nemzetére,

az fényt hozott, szerelmet és hitet;

a jó magyarral egybeforrt a vére,

de volt, ki néki csapdát készített.

 

A honfi – jó vitéz – kiállt a síkra

álmodva szent, közös, szabad hazát,

s mily „hála” száll ma hős halottainkra:

viseljük Versailles csúfos válaszát!

 

Veszítve háborút aláz a béke,

a régi jó határ bedőlt palánk.

Ez már a múlt! Gyalázatának vége,

habár új tőkecápa les ma ránk!

 

Ébredj, magyar, Kárpát-medence szerte,

letargiádból mára épp elég!

Elvész a nép, a gyenge, sorsa verte,

szülessen itt egy boldog nemzedék!

 

Pokolra mind, akik ma vermet ásnak!

Talpára állhat újra nemzetünk,

a munka nyújt esélyt a változásnak:

Lehet, mert kell! Mi győztesek leszünk!

 

(Trianon 100)