Szilágyi Ferenc Hubart: Rendhagyó ajándék – versek

Rendhagyó ajándék

Felhők bősz habja közt
színarany holdcsónak,
megvenném, hej, pedig
nem tűnik olcsónak.

Te olyat érdemelsz,
s patyolat vitorlát,
hasonlót más asszony
idelent mikor lát?

Rendhagyó ajándék,
bámulnák oly sokan;
repíts fel a mennybe,
lehozom boldogan!

Sárkánybosszú

Nevemet nem őrzi márvány,
nemes ércből cifra kereszt,
nincs, aki egy papírsárkány
üdvéért szent könnyet ereszt.

Leányt soha nem raboltam,
de a város blabla szele
porba tiport megcsúfoltan
Szent György gyászos napja fele.

Nem voltam se vad, se szatír,
a bajt főleg nem kerestem,
törött nád és szakadt papír
lett most mégis gyönge testem.

Tán új élet virradhat rám,
s édes bosszú fénye rezeg
kivont szablyám széles lapján,
merthogy én is lovag leszek!

Jövök táltos szelek hátán,
reszkethetnek a zsiványok,
ha megkötött szüzek láttán
sárkányhévvel tüzet hányok.

Móres

Báránybőrbe bújt a farkas,
most nyájasan béget,
a kutyáknak tanítana
szelíd tisztességet.
Mert szerinte abban rejlik
az üdvösség titka,
a susnyásban persze privát
puli-sulit nyitna.

Elkezdődik a tanítás,
de komondor módra:
Tanító úr, máskor vigyázz
báránybőr zakódra!

Barázdába hullni

Áradnak a vizek, omlanak a hegyek;
a gonosz csápjai, ha mélybe rántanak,
árván, fegyvertelen, mondd, mégis mit tegyek?

Ahol az elmúlás csontos keze nyüstöl,
magára omlatag göröngyöt ránt a mag,
úgy óvja a csirát fagytól, lávafüsttől.

Hasonló a jámbor igazember sorsa,
kibabrálna vele végzet, balítélet,
s nem marad belőle csak a fásult torzsa.

Hogyan kell por helyett barázdába hullni,
ahol a nemző vágy mindig újraéled?
A friss, örök magtól azt kell megtanulni!

Szieszta

Ihlethiány? – örök téma,
hallhatatlan, aki néma.
Hol ellenszél fékez, hol gát,
az idő is végzi dolgát.

Kutya ugat, birka béget,
firkász irkál hülyeséget;
elmélázva tintakoszon,
olykor én sem unatkozom!

Hallgatnak az okos kövek,
agyukra ment a sok szöveg.
Dalol a nesztelen beszéd,
élvezd a csend költészetét!