Vozári Dezső: Versek

2020. szeptember 26., 11:54
Kaufmann Izidor: A bankár (olaj, fatábla, 34 × 29 cm, 1921) – Forrás: Wikimedia Commons

Szlovenszkó
Győry Dezsőnek

(Egy londoni bankár átutazik Kassán)

Tán épp az étkezőben ültél abban
a pillanatban, hogy az expressz víg
iramban elrohant itt és egy kappan
sült illata szállott az egekig.

Kappan, vörösbor, kompót, úrimódi,
estére selyemágy vár és öröm.
E városban élt, énekelt Tinódi,
ma én üvöltök. Ne zavard köröm.

Sírok s fájok magamnak: Belzebúb,
mely szél hoz erre? Mely bolond szeszély?
Unalmas lett a Piccadilly-Club?
Párizs? Velence? Nápoly? Genf? Beszélj!

Hej, büszke úr! Reményen és zupán
él itt az ember, élem sorsomat;
nekem hazám, tenéked táj csupán,
hol egyszer átrohant a gyorsvonat.

Az utolsó konflis

„Elmúlik minden” – szólt a költő –
„a dics, a dal, a rang, a bér.”
Egy régi konflis áll a sarkon
és éhes lova enni kér.

Szerény és csendes, mert mihaszna.
Lebírta őt az emberész,
az elmúlás sír vak szemében.
Sofőr, pilóta, tengerész

motorja zúg a messzi tájon,
traktortól hangos a határ,
a technika most orgiázik,
villanyra jár már a batár.

Dédapja még csatákban hordott
erős hátán vad marconát,
és gázolt vérbe, gázolt jajba,
és gázolt minden harcon át.

Elmúlik minden és az életének
testet és lelket megaláz,
ő csak vén háziorvost vontat
az őszben, ha a náthaláz

kohójában sülünk vörösre,
s gyötör alázat és gyalázat.
Az volt a sorsa, hogy legyőzze
és virslibe töltse a század.

 

(Megjelent a felvidéki Előretolt Helyőrség 2020. augusztusi számában.)

Juhász Dósa János | Varázslat nélkül – Vozári Dezső
Vozári Dezsőre még azt a nem túl hízelgő jelzőt is ráakasztották, hogy nem is tipikus szlovmagyar költő. Holott talán ő írta az egyik legszebb verset szülőföldjéről (Szlovenszkó), amelyet sorstársának, Győry Dezsőnek ajánlott.