Zsille Gábor: Pécsi versek

Sovány líra

Aki egy teljes hónapot Pécsett tölt,
annak illik összehoznia egy-két
hangulatverset a belvárosról
a Széchenyi térrel, a dzsámival,
a karácsonyi vásáron vasárnap
forralt bort kortyolgató tömeggel
és a Palatinus szálló turistáival.
Egy pécsi versben valaminek
történnie kell a Zsolnay-kútnál,
vagy a Csontváry Múzeum előtt,
az ókeresztény sírkamráknál.
Ehhez képest kevéssé lírai,
hogy húsz nap után annyit írhatok:
egy külvárosi multi boltnál, ahová
kerékpárral bevásárolni járok,
a szelektív hulladékgyűjtőnél
esténként sejtelmesek a fények,
mikor csörömpölve kidobok egy-egy
üres borospalackot, pesztóstégelyt,
és a parkoló, az áruház sötét
parkolója is csöndes, otthonos –
nosztalgikus utánérzés lehet,
de még nem sikerült megfejtenem,
kiskorom melyik helyszínére hajaz.

Mecseki Itóka

Mecseki Itóka,
nem ittam mióta…
Huszonhárom éve!

Most már ismét gyártják,
s lám, egy reklámkártyát
– nem beszélek félre –,

reklámkártyát látok,
s rajta, mint egy átok,
a kedélyes szöveg:

Ha nem iszol ilyet,
a tested megijed,
és sok kórság követ.

Ugyanis e likőr
– belőle inni kő’ –
gyógyhatású ital:

egyetlen kortyától
a baj marad távol,
s a bacilus kihal.

Az összetevőit
sorolom elő itt,
úgy bizony, miért ne,

uraim, azonban
maradjon titokban
a gyártás mikéntje.

Nos, kell e nedűbe
a mecseki dűne
tizenöt növénye:

például kamilla,
méghozzá egy milla
friss szirom töményen,

szintén kell encián
– hogyha laksz Hencidán,
csak itókát rendelj –,

kell aztán még kövér,
fehér gyömbérgyökér,
mint nőre a pendely,

továbbá boróka
illatos bogyója
– afféle kabala –,

s zölddió-kivonat:
még ilyen finomat
ittál-e valaha?

Több szót már ne hintsek,
e sokféle kincsnek
bölcsője Baranya:

kedvellek mióta,
Mecseki Itóka,
Pécs város aranya!

Búcsú Baranyától

Most már nem lesz több pécsi vers,
holnap elpályázom Pestre,
egy másik gályán folytatom,
másik múzsa csókját esdve.

Nem lesz több Zsolnay Negyed,
nélkülem marad a dzsámi,
ülök majd Pesten, s elkezdek
pécsi vers nélkül lazsálni.

Jönnek majd újabb városok,
Visegrád, Badacsony, Tokaj,
érkezik líra és próza,
fagy és nyár, szótlanság, robaj,

de ha netán előbukkan
egy pécsi helyszín és téma,
nem ülök le, hogy megírjam,
csak azt mondom: „Elkéstél, na!”

S hogyha mégis versbe fűznék
néhány pécsi emlékszálat,
úgy gyártok majd magánmítoszt,
mint egy líra-tenyészállat:

minden pécsi vonatkozást
átírok pl. Tokajra,
a Mecsekből Zemplént gyúrok
– jó fej vagyok, csak hát kajla –,

a villányi vörösborból
majd csodás módon furmint lesz,
s búcsút nem a Király utcán,
de a Bodrog-parton intesz.

Minden költő piszok hazug.
Mindenhol jó, de maradni
nem lehet hosszan egyhelyben.
A pécsi verseknek annyi.