Mint bármelyik másik médium vagy akár művészeti forma, úgy alkalmanként a videójátékok is merítenek ihletet az aktuális politikai témákból.
A Ronald Reagan-éra leghűvösebb éveiben készült 1984-es Raid over Moscow az egyik első és leghírhedtebb ilyen játék. Ebben a játékosnak a nukleáris agresszorként ábrázolt Szovjetunió fővárosára kellett megtorló légicsapást mérnie. Témája miatt – az amúgy nem különösebben jól sikerült játékot – csak titokban lehetett terjeszteni a vasfüggöny innenső oldalán.
1991-ben látott napvilágot a Crisis in the Kremlin, mely már a peresztrojka szellemében készült. A stratégiai menedzserjátékban a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkáraként igazgatjuk a birodalom gazdasági és politikai ügyeit, ügyesen lavírozva a reformpárti, a nacionalista, illetve a keményvonalas frakciók között.
Az Egyesült Államok gyakorlatilag konstans közel-keleti katonai jelenléte szintén számtalan játékhoz nyújtott alapanyagot, leggyakrabban a muszlim sztereotípiák ellenségképét felsorakoztatva. Ugyanilyen aktuális és több játékban visszatérő téma a Dél-Amerikából az Egyesült Államokba beáramló kábítószer ellen folytatott harc.
A hidegháború zúzmarás éveibe repít minket a 2001-ben indult szatirikus Tropico sorozat, amelyben egy fiktív banánköztársaság diktátorának a bőrébe bújva kell egyensúlyoznunk a szovjet és az amerikai hatalmak között. Feladatunk még, hogy elégedetté tegyük alattvalóinkat, nem riadva vissza a választási csalásoktól, szemmel tartva a lázadókat és elkerülve egy lehetséges katonai puccsot.
A Tropico ellenpontjaként is felfogható a 2005-ös Democracy, amely egy viszonylag összetett kormányzati szimulátor. Itt egyebek mellett az adózás, a gazdaság, a külpolitika, a közszolgálat és a törvénykezés szabályozásával kell egyengetnünk országunk sorsát.
Teljesen más vizekre evez a 2017-es Bury Me, My Love című mobilkommunikációs játék, mely egy szíriai menekült lány, Nour történetét meséli el a telefonunkon keresztül.
Az elmúlt hetek egyik legfelkapottabb témája a brit kormány brexit körüli hercehurcája volt, melynek határideje lassan a végéhez közeledik. Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépése kérdésében tartott 2016-os népszavazás eredményére reagált a belfasti Billy Goat Entertainment játéka, a Her Majesty’s Spiffing. Bár az eredetileg animációs rövidfilmnek tervezett, ízig-vérig angol humorral készült játékba utólag írták bele a brexitkikacsintást, a már kész történet szinte kínálta, hogy aktualizálják.
A kacagtató bevezetőből kiderül, hogy a királynő őfelsége megelégelte a kormány ügyetlenségét, feloszlatta a parlamentet és visszavette az ország irányítását. Legfőbb célkitűzése, hogy újra naggyá tegye Nagy-Britanniát, ám sajnos az aktuális geopolitikai berendezkedés már nem tesz lehetővé egy klasszikus értelemben vett gyarmatosítást. A terjeszkedés egyetlen logikus célpontja tehát a világűr.
A Galaktikus Brit Birodalom megalapításához azonban elengedhetetlen követelmény lenne legalább egy másik lakható bolygó. Ennek felkutatására kilövik a Big Ben-tornyot, a hozzácsatolt Birodalmasítás 2-vel. A Mini Cooperből űrrepülővé konvertált járgány fedélzetén utazik köpcös főhősünk, Frank Lee English kapitány és fanyar humorú alhadnagya, a wales-i Aled Jones.
A rajzfilmszerű figurák és a szellemesen megálmodott, illetve berendezett helyszínek mellett szórakoztató, helyenként kikacsintó párbeszédeket és elmés fejtörőket kapunk. Utóbbiak nem kíméletlenek, némi logikával megoldhatók – kivéve talán az egyiket a játék vége felé, melynek sikeres teljesítéséhez előbb hibáznunk kell.
Bár az angol humor egy része vélhetően süket fülekre talál a világ nagy részén, de English kapitány még így is szerethető figura. Az a fajta úriember, aki minden megállapítást az indokoltnál nagyobb részletességgel tár elénk, ugyanakkor egy felfedező hajó kapitányaként vajmi keveset ért a technológiához.
A Her Majesty’s Spiffing legnagyobb hátránya, hogy nagyon rövid. Nem sokkal az után, hogy megérkezünk a kolonizálható bolygóra, ahol hőseinket egy újabb viccesen előadott kulturális sztereotípia fogadja, a történet véget ér. S bár a fináléban a készítők megígérik, hogy Frank Lee English kapitány kalandjai folytatódnak, arra is rámutatnak, hogy ez majd az eladásoktól is függ.
(Her Majesty’s Spiffing. Platformok: PC, PlayStation 4, XBox One, Nintendo Switch, iOS, Android)
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2019. január 26-i számában.)
Miért más a videójáték befogadása, mint a filmé? Előbbinél leomlik a negyedik fal, a befogadó egyszerre lesz előadó és készítő is. A játékos idézi elő a történetet pusztán azzal a ténnyel, hogy játszik. Amennyiben pedig a játék többféle befejezéssel operál, amik a játékos viselkedése, hozzáállása alapján jönnek létre, akkor pedig ténylegesen befolyásolja is a történteket. Remek példa az illusztrációra használt Witcher III: The Wild Hunt című játék is. Itt a történet bizonyos pontjain hozott döntések befolyásolják egy-egy karakter sorsát, ami így a végkifejletre is hatással van.
Szilveszter éjszakáján járunk, Clawville bűnös metropoliszának monokróm betonrengetegében. Hősünk, Santino „Sonny” Featherland, a vörös – esetünkben középszürke – kakas, a rendőrség ragadozási osztályának nyomozója. Belső monológjaiból kiderül, hogy már csak néhány napja van hátra a nyugdíjig, ám fásult közönye mögül önsajnálat, mi több önutálat is kiolvasható. Magánélete évekkel ezelőtt gajra ment, midőn csinos papagáj felesége, Molly a lányukkal együtt elhagyta őt. Szakmai renoméja sincs a csúcson, s bár egykori társával, Marty MacChickennel annak idején valóságos sztárzsaruk voltak, egy végzetes
A közel négy éven keresztül készített 1979 Revolution: Black Friday munkálatait a szokásos fejlesztési tevékenységek mellett szerteágazó kutatómunka is megelőzte. A játék rendezője, Navid Khonsari kisfiú volt még a forradalom idején, ám visszatekintve izgalmas témának találta a forradalom kaotikus közegét és annak egymással gyakran ütköző mozgató erőit. Izgatta a kérdés, hogy mit tenne ő vagy bárki más, aki belecsöppen Teheránnak azokba a turbulens napjaiba – hogyan navigálnának az ambivalens szereplők, illetve szituációk egymást követő sorában.
1984-ben járunk az angliai Shropshire egy fiktív, ám annál elvarázsoltabb völgyében, Yaughtonban. A hasonló nevű falucska melletti hatalmas obszervatórium bezárt kapuja előtt kezdünk, és mint játékosok nem tudjuk magunkról, hogy kik is vagyunk tulajdonképpen. Hamar világossá válik, hogy nincs senki a környezetünkben, akitől ezt megkérdezhetnénk, ugyanis a vidék teljesen elhagyatott.
A játék tehát egy alternatív Bosszúállók univerzumba kalauzol bennünket, ahol Amerika Kapitány, Vasember, a Fekete Özvegy, Thor és Hulk mind szeretett és ünnepelt hősök. A történetet azonban mégsem velük kezdjük. Főszereplőnk ugyanis egy pakisztáni származású amerikai tinédzser lány, Kamala Khan, aki a Bosszúállók odaadó rajongója.
A játék története szerint a nem túl távoli jövőben a mindenható Orochi vállalat olyan jeleket észlelt a Marsról, melyeket a cég szakértői értelmes élet nyomaként azonosítottak. A társaság úgy ítélte meg, hogy az információ túlságosan kényes ahhoz, hogy a közönség elé tárják, így titkos küldetésbe kezdtek. Minimális személyzettel létrehozták a Marson az Invictus állomást, amelynek dolgozói hivatalosan a cég antarktiszi kutatóállomásán teljesítenek szolgálatot, valójában azonban a bolygót kutatják.
A Crusader Kings III a középkor egy nagyobb szeletét öleli fel, Hódító Vilmos 1066. december 25-i megkoronázásától kezdve egészen 1452. december 30-ig, azaz öt hónappal Konstantinápoly ostroma előtt ér véget. A köztes majdnem négyszáz évben nem annyira a konkrétan kijelölt célokért vagy egy-egy ellenfél legyőzéséért kell küzdenünk: az igazi ellenségünk a múló idő, erőfeszítésünk pedig, hogy mit hagyunk hátra magunk után.
Történetünk hőse Stella, a vidám és jókedvű révészlány, aki a nyugalomba vonuló Kharóntól megörökli annak munkáját. Feladata tehát az lesz, hogy felkutassa és segítse az elhunytak szellemeit átkelni a túlvilágra. Ezt persze nem a Sztüx folyó sötét vizén ringó ladikkal kell elképzelni, Stellának egy nagy, modulárisan bővíthető hajója van, melyet a fedélzetére fogadott szellemek igényei szerint tud átépíteni.
Ismét egy ismeretlen személyazonosságú illető számítógépének a képernyőjén kezdünk. Van itt játszható Pasziánsz program, Lomtár a fájloknak, szerkeszthető Jegyzettömb, valamint különféle dokumentumok és fotók, melyekből valamiféle képet alkothatunk a felhasználóról, akinek a bőrébe kerültünk. Az illető egy nő, akinek bizony valamiféle célja is van, midőn négy különböző ember privát beszélgetéseihez fér hozzá.