Valóban hiánypótló mű került ki az újabb történészgeneráció egyik (ezzel a könyvével mindenképp) fajsúlyos képviselője, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, Müller Rolf kezei közül. Az egyetem huszadik századi tanszékének tanárai eddig is kulcsfontosságú munkát végeztek az 1945 utáni magyar és világtörténelem kutatásában (M. Kiss Sándor, Horváth Miklós, Ötvös István, Schmidt Mária). Művük paradigmaváltó jelentőségű: a ma élő magyarok egyik legfontosabb feladatához, a múlttal való szembenézéshez, annak valóban tudományos mérlegre tételéhez járulnak hozzá. Müller Rolf könyve csatlakozik a nagy elődökhöz.
Ezt pedig közönségbarát módon teszi, mert a szerző kifejezetten ügyelt (a téma miatt természetesen szóba sem kerülhet a „szórakoztató” jelző) az olvasmányosságra, a fogyaszthatóságra. A háttérben húzódó évtizedes kutatói tevékenység a könyv végén található bőséges jegyzetanyagból és a kiegészítő bibliográfiából is egyértelműen látszik.
Péter Gábor élete olykor regényszerűnek tűnik, főleg a könyv első felében a gyerekkor, fiatalkor, az illegalitás miatt – látszólag szimpla XX. századi életrajz bontakozik ki, méghozzá élvezetes stílusban. A folytatás a (nem véletlenül) démonizált Péter Gábor, a PRO-ÁVOÁVH rettegett szervezetének vezetője, történelmünk egyik legsötétebb alakja, ízig-vérig politikai gengszter tevékenységének leírása. Ebből kiviláglik az egész bűnözői szervezet milyensége is és a nagy történelmi tragédia felvonásainak sora. Müller jól ír, de egy pillanatra sem csábul el, végig megmarad a tudományosságnál, ami félrevivő túlszínezés helyett éppen hogy plusz színt, réteget ad a könyv szövetének: egy intelligens kutatói hang tartja össze magabiztosan – de az emberi regisztereket is figyelembe véve – a narrációt. Semmit sem jelent ki igazságként, amire nincsen bizonyítéka, nem pszichologizál, a különböző feltevéseket, teóriákat azonban nem hallgatja el.
Ami tudható Péter Gáborról, azt Müller összegyűjtötte könyvében, ezzel nagyban hozzájárulva a legendák szétoszlatásához is, de leginkább elvégezve a férfimunkát: tényszerűen bemutatja egy történelmi szörnyeteggé vált ember valóságos életútját. „Íme, az ember”, mondja Pilátus, ami éppen azért költői paradoxon, mert Jézus Krisztusra akármelyikünknél kevésbé illik ez a fajta valójában meglehetősen prózai bemutatás. Nem mintha hozzá szeretném Péter Gábort hasonlítani, hiszen mondhatni, végpontokat képviselnek az emberi létezés lehetőségeiben. Müller Rolf kiváló könyvében harag és részrehajlás nélkül mutatja be az embert. Egyikre sincs szüksége, a tények magukért beszélnek, „hőse”, Péter Gábor nem véletlenül vált szimbolikus figurává. Aki tisztában kíván lenni a modern Magyarország és a Kelet-Közép-Európa történetével (és felelősen gondolkodó ember számára, valljuk be, ez megkerülhetetlen), annak többek között ezt az új alapművet is el kell olvasnia.
Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor. Jaffa Kiadó, Budapest, 2017
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2018. január 27-i számában.)
Gion Nándor a vajdasági magyar irodalom neoavantgárd törekvéseinek egyik szuverén tehetségeként tűnt fel a hatvanas évek elején, a ma már irodalomtörténeti jelentőségű újvidéki Új Symposion folyóirat alkotói körében. Kísérletező kedve azonban nem korlátozódott az újszerű formatechnikák kialakítására, hanem konfliktushelyzeteket is bátran vállalva törekedett a vajdasági magyar élet történelmi múltjának és mindenkori jelenének az ábrázolására, azoknak a személyes sorsokat alakító társadalmi folyamatoknak a kegyetlen valósághűséggel való megjelenítésére, melyek az élet útját alakítják.
A regény címe morbid és megdöbbentő. Ugyan mi az, amiért megérné meghal ni? Az antikvitásban, a romantikában, a hazafias eufória közepette léteztek olyan eszmék, amelyek szerint az önfeláldozás erkölcsileg méltányolt cselekedetnek számított, de akkor is úgy, ha más áldozta fel az életét valamiért. De miért áldozná életét bárki is a jelenben?
Mint egy segélykiáltás, úgy törnek fel a női lélek legmélyéről Póda Erzsébet melankolikus történetei. Ez a karcsú kötet mérhetetlen súllyal telepszik az olvasóra, a sorok felfejtése közben mellkasunkon érezzük az erőszak és az agresszió nyomását. Ez a fojtogató atmoszféra árad a kötetegészből, emiatt észleljük úgy, hogy ennek a könyvnek mélyfekete az alapszíne.
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.