Kiáltanám, hogy „megjött a levél fekete pecséttel, megjött az ellen százezer emberrel”, így tanultuk gyermekkorunkban, amikor valóban megérkezett a falunkba az orosz seregek egy-egy cafata, majd utánuk a menekülő német. Megjött a postás, szelíd érzékenyen nyújtotta a borítékot, benne Székely-Benczédi Endre legújabb könyve. A Juventus Kiadó tárta a nyaralók elé, árnyékba és bánatűzőnek, Szülőföldünk, szülőegünk címmel.
Hamar elolvastam a könyvet, hiszen a versek türelmetlenek. És egyszeribe ostrom alá került bennem minden, ami a hivatásommal kapcsolatos. Soha nem olvastam együltömben és pászmáslag ennyi verset gyors egymásutánban, majd újból. Székely-Benczédi Endre az eleven és egyetlen, egyszeri élet teljes hiábavalóságának prédikációit adagolja falatról falatra, faltól pokolsárig.
A magyar költészet sosem állt távol a hiábavalóság szobrának faragásától. Igehirdetés leve mindebből itt és most. Okát adni tudom mázsáslag, tavaszi áloméjszakák bizonyosságával, a velünk született és velünk élő vágy és beteljesedés rohamszerűen jön, jönne, ha engedné a költő.
„Ma köszöntem
de magamnak,
nem fogadtam
a köszönésemet.
Köszönni szoktam
minden idegennek
akivel találkozom.”
(Utólag sajnáltam magam.)
És egy csepp a végtelen lemondásból. És még, és a százezredik, mely bizonygatja a lét, az élet hiábavalóságát.
„Csak egy élhető univerzum
számtalan lénynek. Jövünk.
Ha vannak átjárók az univerzumok között
ők megtalálják.
Mi nem.”
A kötet a pozitív emberi lét tagadása, mintegy ömlenye az argumentáció nélküli kijelentéstömegnek.
A meztelen és képtelen képeket olvasói odaadással fölruházhatom, teszem is, mentem a lírai jogot, és döbbenten hallom a végzést: „nem költöztettünk fertőzésmentes vidékre időt”.
Nem beszélhetünk Székely-Benczédi Endre jelen kötete esetében halálról, csak a lírai mondandó halogatásáról. Fájdalmas élmény. „Nem érdemes borotválkozni sem senkiért. A tükörért. Talán.”
Nyoma, jele sincs ebben a kötetben annak, mitől fordult fejjel lefelé, és úgy lábtól a költő. Rémletesen elképesztő jelenében találok molekulát hasmánt feküdve a gazos igaztalanságban.
„MORGOLÓDUNK
Mert morgolódni
veszélytelenebb, mint
verni az asztalt igazunkért.
Várunk, mint jégre pottyant kavics.
Ahogy kibuggyan a Nap, és
rásüt, a kavics lassan
alámerül. Mi is.”
Elvont, művi, keresztelhetetlen fogalmakkal találkozunk szinte sorról sorra a kötetben. Azt is elhinném a költőnek, hogy lehet és merészel pókhálógerendákból talpra teremtett házat és hazát teremteni. Rámegy egy kötet? Oda se neki! A teremtő ember éppen gondosságában válik maga is teremtővé a Teremtő mellett. Másként nem megyen ez a műfaj.
Székely-Benczédi Endre: Szülőföldünk, szülőegünk. Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2021
*pászmáslag: sávosan (székely szó) (szerk. megj.)
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. augusztusi számában)
Hogyan érkezik? A sokszor föltett kérdésre van egy átírt tréfából merített válaszom. Egy-két órával éjfél után zörgetnek Károly bátyánk ablakán. Az öreg még mély álmát fogyasztja, de nagy nehezen megébred, föltápászkodik, kinéz, kiszól, ki az, kérdi. Én vagyok, Károly bá’. Van-e bíbor tintája? Az öreg elkanyarítja a szót, kihajít valami kézre állót az ablakon, majd visszafekszik.
Eddig ismeretlen felvidéki szerző könyve – ezzel az ajánlással kaptam kézhez Szigety Péter Birinéninek szeretettel című művét. Izgatott voltam, ugyanis fogalmam sem volt, mire számíthatok, s az első gyors átlapozás után kíváncsiságom még inkább fokozódott. Az viszont már akkor biztosnak tűnt, hogy különös könyv akadt a kezem ügyébe.
„Hogyan lesz erőnk a jövő kihívásaival szembenézni? Minden eszköz megadatott: kell hozzá költészet, történet, szeretet. Utána jöhet a tudomány” – olvashatjuk Bonczidai Éva sorait a Magyar Kultúra magazin novemberi, erő tematikájú lapszámának beköszöntőjében. Az erős ember ismérvei, a különféle erőforrásaink, valamint az emberi erő jóra való felhasználásának módozatai mellett az Erő lapszám legfontosabb kérdései tehát e három – hatványozottan hátrányos helyzetű – kulcsfogalom köré épülnek.
Az Animus Kiadó 2007 óta adja ki a skandináv krimik sorozatot, amelynek népszerűsége mind a mai napig töretlen. A sorozatban elsőként az izlandi Arnaldur Indriðason Kihantolt bűnök című regénye jelent meg, s az az óta eltelt tizenhat évben százhatvannál is több címszóval ajándékozták meg a műfaj rajongóit. A legtöbb szerző svéd, norvég és izlandi nemzetiségű, de akad közöttük néhány dán és finn is.
Bela Durancinak, „Szabadka első okleveles művészettörténészének” (Bács, 1931 – Szabadka, 2021) neve egyformán ismert mind a szerb, mind a magyar művészeti körökben, hiszen mind a két nyelven számos könyve, művészekről írt monográfiája, kiállításmegnyitója, katalógusa és folyóiratokban közölt szakcikke jelent meg, s az általa rendezett kiállítások száma is impozáns.
Minden egyes, a helyi regionális történelem egy-egy darabját kiszínezni kívánó kiadvány megjelenése valóban fontos és kívánatos, kiváltképp napjainkban. Éppen ezért nem csupán a felvidéki magyar cserkészmozgalom, hanem a Rimaszombat története iránt érdeklődő számára is érdekes és inspiráló lehet a Lilium Aurum kiadó gondozásában megjelent, A cserkészliliom peremvidéki szirmai című kötet, amelyben a szerző, Gaál Lajos, a 110 éves rimaszombati cserkészet krónikáját tárja elénk.
A huszonöt éves Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét 1848. március 30-án, a Pesten újra elkezdődött forrongások hatására írta meg, az egész nemzeti közösség szószólójaként. Földrengésszerű változást írt bele egyetlen képbe, egy új világrend eljövetelét hirdetve. Tömegeket mozgatott meg szuggesztív költői erejével, költészetének máig tartó ereje magyarságtudatunk része, nemzeti önazonosságunk, sőt önmeghatározásunk részévé is vált.
Mikor vagyunk arccal a falnak? Mondjuk, ha büntetésből sarokba állítanak. Vagy nekiesünk. Esetleg valaki arccal a falnak lök. Mindenesetre egy olyan élethelyzetet feltételez, amelyet alapesetben nem szabad akaratunkból, örömmel választunk. Szerintem csak úgy senki sem állt még oda egy falhoz. Ha közvetlenül előttünk van, akkor nem látjuk, mi zajlik körülöttünk.
Margaret Atwood 2022-ben megjelent Égető kérdések című esszékötete meglehetősen felborzolta a kedélyeket. Súlyos kérdéseket tesz fel (mi számít igaznak?; összefér-e a politika és művészet?; illetve érdekli a geopolitika, a faji fennmaradás, a történetek létjogosultsága is), amelyekre maró őszinteséggel felel, kellő humorral fűszerezve. A hangsúlyok öt fejezeten keresztül váltakozva jelennek meg.
Tóth László (1949) Rossz napok című keményfedeles gyűjteményes kötetének alcíme Új versek és rátalálások 2018– 2023. Öt év hosszú idő, de egy korábbi interjúban éppen a szerző jelenti ki, hogy „ritkán és keveset írt eddig”. Az Új versek része az alcímnek nyilván a megjelölt időszakban születettekre utal – bár sok esetben utalás nélkül is rájönne a nyájas olvasóközönség, hiszen némely alkotás aktuális, az elmúlt évekre kifejezetten jellemző közéleti és egzisztenciális problémákat boncolgat.