Czegő Zoltán: Mit teremt a költő?

2021. szeptember 07., 11:37

Soha nem olvastam együltömben és pászmáslag* ennyi verset gyors egymásutánban, majd újból. Székely-Benczédi Endre az eleven és egyetlen, egyszeri élet teljes hiábavalóságának prédikációit adagolja falatról falatra, faltól pokolsárig.

 

Kiáltanám, hogy „megjött a levél fekete pecséttel, megjött az ellen százezer emberrel”, így tanultuk gyermekkorunkban, amikor valóban megérkezett a falunkba az orosz seregek egy-egy cafata, majd utánuk a menekülő német. Megjött a postás, szelíd érzékenyen nyújtotta a borítékot, benne Székely-Benczédi Endre legújabb könyve. A Juventus Kiadó tárta a nyaralók elé, árnyékba és bánatűzőnek, Szülőföldünk, szülőegünk címmel.

Hamar elolvastam a könyvet, hiszen a versek türelmetlenek. És egyszeribe ostrom alá került bennem minden, ami a hivatásommal kapcsolatos. Soha nem olvastam együltömben és pászmáslag ennyi verset gyors egymásutánban, majd újból. Székely-Benczédi Endre az eleven és egyetlen, egyszeri élet teljes hiábavalóságának prédikációit adagolja falatról falatra, faltól pokolsárig.

A magyar költészet sosem állt távol a hiábavalóság szobrának faragásától. Igehirdetés leve mindebből itt és most. Okát adni tudom mázsáslag, tavaszi áloméjszakák bizonyosságával, a velünk született és velünk élő vágy és beteljesedés rohamszerűen jön, jönne, ha engedné a költő.

„Ma köszöntem
de magamnak,
nem fogadtam
a köszönésemet.
Köszönni szoktam
minden idegennek
akivel találkozom.”
(Utólag sajnáltam magam.)

És egy csepp a végtelen lemondásból. És még, és a százezredik, mely bizonygatja a lét, az élet hiábavalóságát.

„Csak egy élhető univerzum
számtalan lénynek. Jövünk.
Ha vannak átjárók az univerzumok között
ők megtalálják.
Mi nem.”

A kötet a pozitív emberi lét tagadása, mintegy ömlenye az argumentáció nélküli kijelentéstömegnek.

A meztelen és képtelen képeket olvasói odaadással fölruházhatom, teszem is, mentem a lírai jogot, és döbbenten hallom a végzést: „nem költöztettünk fertőzésmentes vidékre időt”.

Nem beszélhetünk Székely-Benczédi Endre jelen kötete esetében halálról, csak a lírai mondandó halogatásáról. Fájdalmas élmény. „Nem érdemes borotválkozni sem senkiért. A tükörért. Talán.”

Nyoma, jele sincs ebben a kötetben annak, mitől fordult fejjel lefelé, és úgy lábtól a költő. Rémletesen elképesztő jelenében találok molekulát hasmánt feküdve a gazos igaztalanságban.

„MORGOLÓDUNK
Mert morgolódni
veszélytelenebb, mint
verni az asztalt igazunkért.
Várunk, mint jégre pottyant kavics.
Ahogy kibuggyan a Nap, és
rásüt, a kavics lassan
alámerül. Mi is.”

Elvont, művi, keresztelhetetlen fogalmakkal találkozunk szinte sorról sorra a kötetben. Azt is elhinném a költőnek, hogy lehet és merészel pókhálógerendákból talpra teremtett házat és hazát teremteni. Rámegy egy kötet? Oda se neki! A teremtő ember éppen gondosságában válik maga is teremtővé a Teremtő mellett. Másként nem megyen ez a műfaj.

 

Székely-Benczédi Endre: Szülőföldünk, szülőegünk. Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2021

*pászmáslag: sávosan (székely szó) (szerk. megj.)

(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2021. augusztusi számában)