Múltból jövendőt, ez a könyv címe, hiszen a meglévőből lehet építeni a megálmodottat. A szerkesztő Szekeres Attila előszóban igazítja el az olvasót. Ugyanis e könyvben itt is, ott is, amott is tanácsra, támogatásra szorulhat a tények közt meg-megtántorodó Olvasó. De miféle könyv lehet ez, mit akar a szerkesztő, és miket idéz bennem, hogy nyugtalanít az is, amit megrebbentenek egyenként a szerzők? Hadd szemelgessünk hát az írásokból.
Ambrus Attila egy 1944-ben készült fénykép kapcsán szólal meg. Katonák sora a hídon. „Amikor a hidak elválasztottak barátokat, népeket. Amikor a hidak nemzetek közé feszültek.”
Bedő Zoltán írása a háborúhoz tartozó be- meg kivonulásról szól. Rejtett védekezések mindenütt, sorok a Himnusz magasában. „A gyermekeim megszületését leszámítva legszebb pillanataimat az anyaországhoz való visszatérés bejelentése és a magyar csapatok bevonulása alkalmából éltem át.”
Benkő Levente küldeménye: „...két méter hosszú, egy méter széles, selyemből, címer nélkül. Szépen összefogva. S akkor apám: Ha kérdik, a’ mi, azt mondjuk, ingnek való a gyermekeknek...” Zászlók sorsa a határátkelésnél, történt mindez 1972-ben, „amikor apám s anyám a nagyajtai Hargita futballcsapat tagjaival készültek busszal kimenni Budapestre, a román–magyar meccsre”.
Csáky Zoltán a családja történetét meséli el. „Édesapám, Csáky Károly frissen kinevezett szakaszvezetőként Marosvásárhelyen ismerkedett meg a huszonkét éves gyors- és gépíró foglalkozású Buksa Ilonával, édesanyámmal. A mézesheteknek a csapatbehívó vetett véget. A 3. Magyar Hadsereg gyaloghadosztályát 1944 őszén a Dunántúlra irányították.”
Csinta Samu arról szól, hogy mit keresett Csinta tátája Székesfehérváron. „Hát ott volt börtönben...Nem is, várj csak, Siófokon.” És halad valamerre, cseppet sem közömbös rakománnyal a kötet.
Farcádi Botond ősi fényképet küldött egy ősi szekérkerékről, a kerékagyról. Jelkép. Lehet ez a könyv a jelképek visszajelzéseinek bibliája is. Farkas Réka. „Ülök a kard alatt, és emlékezem. Szüleimet idézem. Szétszaggattattunk, összeköttettünk...”
Fekete Réka szerint otthonossá varázsolt, történelmi szépségű és súlyú ajándékokat tesz közösségivé minden, mit a szeretet sóhaja nemesített.
Galbács Pál, a könyv mind szellemi, mind anyagi támogatója meg sem áll a két világháború foszladékai és fosztogatói mezejéig. A család egy, a nemzet egységre vágyott akkor is, vágyik most és mindörökké.
Gellérd Judit saját Trianonját pedzi meg Hawaiiról, édesen dédelgetve hazát, szakmát, szellemet s szerelmet.
Hecser László zokszó nélkül címezi ebbe a kötetbe szánt üzenetét otthonról, hazában s hazátlanul. „Milyen a Romániához csatolt Székelyföldön boldogulást keresni, milyen a Don-kanyart és az uráli fogolytábort megjárni...?”
Másréti Kató Zoltán: „Nagyapám frontot viselt ember volt. A Don-kanyarig jutott. Szerencséje volt, nem mészárolták le...” Mondom én most: Uram, Istenem! A békét is így kaptuk Trianonban, mint a szerencsét a Don-kanyarban egykor!
Most már biztosan állítom: magas igényt óhajtott érvényesíteni a szerkesztő, és sikerült neki. Ezt a könyvet úgy hozta létre a nemzeti közösség, hogy egymásról sem tudtak a szerzők. A legkülönbözőbb partokról, vidékekről suhog el ide az együvé tartozás tudata, óhaja, majd annak gyásza és sóhaja is. Hazánk, az Ország szétszaggattatott, a fájdalom, az aljas megaláztatás „nosza” nélkül ad erőt fájdalomra és életre.
Szekeres Attila (szerk.): Múltból jövendőt – Történelem hazulról. Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete, Sepsiszentgyörgy, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. januári számában)
„Szinte minden csak gesztus volt”, ez a mondat jól kapcsolódik Nagy Koppány Zsolt Lórúgás gyomorszájra című kötetének értelmezői tapasztalatához, ugyanakkor ez az emlékezetes mondat, amelyet a szerző egy interjúban fogalmazott meg, ebben a szövegkörnyezetben is jól érvényesül.
A 86. életévét taposó Gazda József 2021 végén két kötettel is jelentkezett. Az egyik, a Miért is éltem? – A kor karmai között önéletrajz és korrajz egyben, visszatekintés az általa megélt időszakra, míg A XX. század, ahogy megéltük című, a Székely Könyvtár-sorozat 98. kiadványaként megjelent könyve mások visszaemlékezéseit tartalmazza az 1900-as évek kezdetének békeidejétől egészen 1990 fekete márciusáig.
Az év végi megjelenések között üdítő színfolt Molnár Vilmos Kőrösi Csomá-s műve, mely joggal nevezhető az év legszebb könyvének mind küllemében, mind tartalmában. Nem csoda, hisz a csíkszeredai író oda furakodott be, ahol a tudomány már nem tudja utolérni Kőrösi Csoma Sándort: a legendák, a mágikus realizmus és a mesék csodálatos világába.
A közelmúltban látott napvilágot Lackfi János kreatívírás-könyve, a Hogyan írjunk verset?, ami a szerzőtől már megszokott, hozzáértő, okos és humoros stílusban született, és ugyanezeket a stílusjegyeket viselik magukon P. Szathmáry István illusztrációi is. Lackfi János amellett, hogy az egyik legjobb költőnk és versértőnk, hosszú évek óta írásoktatással is foglalkozik. A témához tehát nemcsak tanárként, hanem gyakorló íróművészként is hozzá tud szólni. A könyvét az internetes oldalakról ismert „gyakran ismételt kérdésekkel” kezdi: „Mit tud ez a könyv?” A válasz pedig így hangzik: „Remélem, sokat.
A mese ezernyi lehetőséget kínál arra, hogy történeteken keresztül mutassuk meg a világot, az érzelmeket, teremtsünk és újraépítsünk hagyományokat – mondják a mesepedagógusok. Csak akkor és úgy lehet szívtől szívig érni, lélektől lélekig történetet mondani, ha olyan történetet választunk, amely a gyermek aktuális igényeire válaszként rímel.
A kötet információs oldalán, ez az elejétől kezdve a 4., számozatlan oldal, a következő mondatot olvashatjuk: „A kötet helyesírása számtalan helyen eltér az akadémiai helyesírástól.” Ez, mondjuk, eléggé megengedő kijelentés, hiszen a szövegfolyam az akadémiai helyesírásból mindössze a központozást és olykor a nagy kezdőbetűket tartotta meg.
Lőrincz P. Gabriella legújabb munkája ugyanis már kiforrott szerzőről árulkodik. A könyv vegyes műfajú – versek és prózák egyaránt találhatók benne. Az igazi átütő erő azonban ezúttal a novellákban rejlik. Ezekben a hétköznapi lét drámai pillanatait ragadja meg a szerző. S hogy az érzelmi hatás még ütősebb legyen, a történetekbe mesélőként avatja be az olvasót. A személyesség ilyenforma erősítése lélektanilag rendkívüli hatást gyakorol a külső szemlélőre.
Hézagpótló kiadvánnyal jelentkezett a Magyar Napló Kiadó, amikor közkézre bocsátotta Az idő csapdája című, több mint háromszáz oldalnyi gyűjteményes Oláh János-kötetet. A könyvben, ahogyan az alcímben megjelölt műfaji relációk is jelzik, esszék, tárcák, vezércikkek kerültek egy helyre.
Miután a cseh és a lengyel olvasók is anyanyelvükön élvezhették a borzongást, és a Peter Bebjak készítette filmadaptáció a Netflixen is elérhető lett, végre megjelent Jozef Karika Trhlina (Hasadék) című, 2016- os regényének magyar fordítása is. A hasadék 2021-ben, az Animus Kiadó gondozásában látott napvilágot.
Sötétség. Fény. Magasba nyúló kezek. Csend. Erőteljes mozgás. Ismét csend. A halál jelenléte nemcsak a színpadon játszókra nehezedik, hanem mindenkire. Életképek, emlékek és történelmi, objektív adatok egyvelegéből alakult ki az Udvari Kamaraszínház és a Vajdasági Kamara Táncegyüttes közös produkciója, melynek ötletgazdája Patyerek Csaba, rendezője pedig Kálló Béla színművész.