Sántha Attila Ágtól ágig című kötete éjjeliszekrény-könyv, még ha nem is esti mese és nem szórakoztató irodalom. Szívesen veszi kezébe az olvasó, hogy újra meg újra fellapozza. Akár egy fotóalbumot a vendégségben, amikor unatkozunk, és észrevesszük, hogy ott hever hívogatón az asztalon: és mindenki fellélegezhet, nem lesz kínos csönd, hisz a képek emlékeket hívnak elő.
A kötet egy fotóalbum/családregény(?) versekben, az alapvető beszédhelyzet pedig a visszaemlékezés. Mindvégig a szerző mesél, pont úgy, mintha a családi fényképalbumát lapoznánk, miközben megoszt velünk a „fotókon” látható személyekről néhány fontos tudnivalót, vagy egy-egy velük kapcsolatos történetet. Ez a mesélős modor egyfajta műfaji ingadozást eredményez, ami a kevésbé gyakorlott olvasót elbizonytalaníthatja, hogy most verset olvas-e vagy novellákat, epikát vagy lírát. Ez viszont a kötet egyik erényének tekinthető, mint alább kiderül.
A kötet egyfajta lírai családfát tár elénk. Hét emberöltőig halad vissza az időben azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megrajzolja ősei egyre fakuló képét, egyesek esetében talán az utolsó órában, mert míg az időben közelebbi családtagok alakja sokkal élesebben látszik, addig a legtávolabbiak már az emlékezetben is „nevenincsek” (A Sántha lányok).
A családfakutatás izgalma, szenvedélye hozza, hogy a szerző egy versbe vagy némely szereplő esetében három versbe sűrít egy egész életet. Ahogy a kötet fülszövegében is olvasható, mindez arról szól, hogyan érdemes élni, hogy legalább egy említés erejéig mi is fennmaradjunk utódainkban. Olyan szép ez a megfogalmazás, és annyira ellentéte (mármint a megszövegezés szempontjából) a kötetet indító Mircea Eliadeidézetnek („a »szenvedés« azonos a »történelemmel«. Ezt az azonosítást megfigyelhetjük ma is Európa paraszti kultúráiban”), ami mintha tudományosítani akarná a költő szándékát… Sántha könyvében van történelem, tehát szenvedés bőven. A világégések borzalmairól több versben is olvashatunk: „Úgy hulltak a bombák, / a cinterembe sem tudták kivinni, / ezért a szülei is mellé feküdtek.” (Nagyanyám); „a csapatból kiállítottak egyet, / fejéhez fogták a pisztolyt, lője le / elrettentésül kiszemelt nagyapámat – lelőtte.” (Rákosijános nagyapám). Olvashatunk a harctéren szögesdróton fennakadt fiatal katonáról, mindezt – időszerűsége mellett – a hétköznapi nyelven megszólaló, a székelyek anekdotikus szűkszavúságát visszaadó verssorok kopársága teszi még nyomasztóbbá.
Mítoszteremtés zajlik: minden személy, akit a kötet felidéz, poétikus személlyé válik, miközben a poétikai eszközök minimálisak. A versek valami hallatlan nyersességgel adják vissza az eseményeket, példa rá a nagyapa, Rákosi János és felesége, Márta tragédiája, melyet két külön versben mesél el a szerző: a férfit egyik falusfele – Bardócz Béla bá – lövi le kényszerből, a holttestét felakasztják egy út menti fára, a felesége, Márta pedig odahaza öt éhező gyermekkel várja az urát.
Személyes kedvenceim a kötet záróversei: Attila apa és az Isten hidege megfogyasztott minket. Az időbeli távolság megszűnik, mindkettőben saját magát teszi (fő)szereplővé a szerző, és az élet, a jelen törékenységére hívja fel a figyelmet. Az idő múlása kikényszeríti a nemzedékeken keresztül öröklődő tapasztalattal való szembenézést: a szülőföld kényszerelhagyása és a visszatérés parancsolata (amely a saját dilemmája is) közti feszültség működteti e verseket, és keserű következtetést von le: „Szóval anyámnak újra igaza van: / az Isten hidege megfogyasztott minket, / és az sem lesz, aki a sírokon egy szál gyertyát gyújtson. / Én vele ezen vitatkozni nem fogok.”
Az Ágról ágra legnagyobb erénye, hogy egyszerre költői és egyszerre nagyon is prózai, sőt, hétköznapi nyelven idézi az emlékezet révén megőrzött múltat, miközben a költői én önmeghatározása is tökéletesen beilleszkedik a kötet emlékezetkoncepciójába.
Sántha Attila: Ágtól ágig – Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021
(Megjelent az erdélyi Előretolt Helyőrség 2022. májusi számában)
„A »szenvedés« azonos a »történelemmel«. Ezt az azonosítást megfigyelhetjük ma is Európa paraszti kultúráiban” – idézi Sántha Attila mottóként az Ágtól ágig című kötetében Mircea Eliadét. A román gondolkodó életében még létezett a hagyományos értelemben vett falu, mára már a hatalmas tudást őrző paraszti kultúra kikopott a nyugatiasodó társadalmakból. Sántha verseiben ez a letűnt világ kel életre.
Az emberi test működése megkérdőjelezhetetlenül kiszámíthatatlan. Többek között az utóbbi évek folyamán a test- és énkép széttöredezettségének tovább bomlása is a bizonytalanság növekedését eredményezte. Szabó Fanni első könyve, a Paraszomnia egy egyedi testnyelvet formált meg kötetnyi versgyűjteményének létrehozása során, amely egyszerre hívja fel a figyelmet a test és a nyelv kapcsolatára, ugyanakkor a nyelv materialitását is különböző megoldásokkal kapcsolja össze a testi funkciókkal.
Manapság, ha inspirálódni szeretne az ember, vagy épp különböző életutakra kíváncsi, akkor az életrajzi jellegű írásokon kívül nem sok választása van. Pedig az interjúnál keresve sem találhatnánk jobb műfajt e tekintetben. Hiszen egy interjúban máshogy szólal meg az ember: ott konkrét kérdésekkel szembesül, amelyekre válaszolnia kell, így a beszélgetés ívét nem ő alakítja. Ezzel pedig lekerül róla egyfajta teher, minek köszönhetően csupán egyetlen dolga marad: mesélni.
A Forum Könyvkiadó Intézet legújabb kiadványaként igényes kidolgozású képzőművészeti albumot vehet kézbe az olvasó, mely kötetben Kucor Tamara, a szabadkai Kortárs Galéria kurátora a fiatalon elhunyt Vinkler Imre szabadkai festőművész alkotói munkásságát dolgozza fel.
A titkokkal teli világunkban nincsenek pontosra kimért igazságok, csak tényekből szőtt paraméterek, amelyek lehetővé teszik a viszonyítást, az igazság és a hazugság, a valóság és a képzelet fogalmainak között. Az ellentétpárok egyes tagjainak létrejöttét mindig előfeltételezi a másik, tehát egy végtelen körbe futunk bele. Gerencsér Anna Az ajtó másik oldalán című debütkötete elrugaszkodik a valóságtól, mindezt pedig csak úgy tudja jól megcsinálni – s meg kell hagyni, jól csinálja – ha tisztában van azzal, mi is az igazság.
Nemrég jelent meg Bettes István legújabb verseskötete Aranygyűrű címmel. Bár a kötet verseskötetként olvasható: a szövegeknek van egyfajta ritmikájuk, azonban a tördelésen kívül el tudunk ezektől vonatkoztatni. Ezzel kapcsolatosan, végig az olvasás során, sokkal inkább az az érzése lehet az olvasónak, hogy az ismert szentek életútját olvashatjuk rövidebb, ugyanakkor egyszerűbb formában.
Koronként más-más dolog szabott gátat az önfeledt utazásoknak. A világháborúk és a vasfüggöny után jelenleg a pandémia miatt kényszerülnek a felelős polgárok világjáró terveik szüneteltetésére. Fejben utazni azonban szerencsére biztonságos ebben a helyzetben is. Mentális vándorlásainkhoz remek inspirációforrásként szolgálhat Aich Péter Gyere velem című könyve.
Halmai Tamásnak, a frissen József Attila-díjat kapott költőnek és esszéírónak új verseskötete jelent meg Előfeledések címmel. A meglehetősen terjedelmes vállalkozás a szintén nagy volumenű, ezer verset tartalmazó Ezerjófű című kötetének ambícióit követi, és 777 hétsoros verset tartalmaz, amiket a fülszöveg szerint félszonettként is értelmezhetünk, de annyi bizonyos, hogy 10-11 szótagos drámai jambusokról beszélünk.
Leczo Bence elsőkötetes szerző 2021-ben megjelent A falu összes férfija címet viselő novellagyűjteménye erős indításnak bizonyult. Már a borító is sejtelmes, mintha a köd leple alatt bújnának meg a címben említett falu és az ott lakó férfiak titkai.