A kupuszinai származású Silling Léda néprajzkutató, kulturális antropológus egy hétköznapinak tűnő, de talán mélységeiben nem igazán ismert témával foglalkozik a kötetben: vajdasági vásárokkal és vásározókkal. Bár testközelből megtapasztalhatjuk a kutatott jelenséget és szereplőit az év bizonyos időszakaiban, olyan összefüggéseket ismerhetünk meg a monográfiának köszönhetően, amelyekre általánosságban nem is gondolunk. Vajon honnan eredeztethető a vajdasági vásárok története? Miért épp ez a téma keltette fel a kutató érdeklődését? Miként változott a vásárok felépítése, rendszeressége, és miként változhatott a vásározók magatartása? Kik alkotják a vásározók közösségét? Milyen funkciókat tölthet be egy-egy vásár az adott település, lakóközösség életében? És megannyi izgalmas kérdés, amelyeknek megválaszolására ad lehetőséget a szerző Vajdasági vásárok és vásározók című néprajzi monográfiája.
A Nyugat-Bácskában található Kupuszinán a létforma egyik meghatározó eleme volt sokáig a piacozás. A szerző számára akkor vált érdekessé a téma, amikor már nem élt a faluban. Már gimnazistaként testközelből láthatta azt, mit is jelent a faluközösség számára a piacozás. Hamar felfigyelt arra a jelenségre, hogy a piacok a falusiak számára csupán az árusítás helyszínei, ezért a következő kérdés fogalmazódott meg benne: „De hol vásárolnak állatokat, mezőgazdasági eszközöket, alkatrészeket, ruhákat, bútort?” A válaszkeresés, a beszerzés helyszíneinek megtalálása indította el a szerzőt a kutatómunka útján még az 1990-es évek végén. Vajdaság egész területét bejárva, rengeteg terepi munka- és levéltárban töltött órának, kutatásnak köszönhetően születhetett meg a monográfia.
Izgalmas, kalandokkal, élményekkel, anekdotákkal fűszerezett tudományos kötetről beszélhetünk, amely részletes és egyedülálló a maga műfajában, ugyanis kevesen foglalkoztak ilyen részletességgel a témával a Kárpát-medencében. Mindebből kifolyólag hiánypótló mű önmagában a kötet, amely tizenhárom fejezeten keresztül, egészen I. István király uralkodásától napjainkig mutatja be a különböző települések – az év eltérő időszakaiban megtartott – vásárait, valamint a vásározóit. Rövid történeti bevezető után a mai jelentősebb vajdasági vásárokat mutatja be a szerző. A történeti bevezetőben megismerhetjük a kutatott terület három legjelentősebb városának, Újvidéknek, Zombornak és Szabadkának a vásártörténetét, emellett kisebb betekintést ad a bánáti és szerémségi régió vásártörténetébe is. Megismerkedhetünk a vásárok éves rendjével, és hogy azok időpontja miként változott, milyen tényezők határozták meg azt, hogy mely napon, napokon tartják meg az eseményt. Mindezt grafikonok segítségével is érzékelteti a szerző. A monográfia foglalkozik továbbá a vásárok jövedelmi eloszlásával, a vásárterekkel, a vásárok belső szerkezetével, a mai vásárok közül pedig a topolyaival, csantavérivel, kispiacival, óbecseivel, zentaival, torontálvásárhelyivel és a törökkanizsaival, valamint betekintést kapunk a mai újvidéki vásárok és a szerémségi Ruma vásárainak életébe is. A monográfia fő fejezetei vonzáskörzet-kutatással zárulnak.
E néprajzi monográfia tudománytörténeti összefoglaló is egyben, ugyanis Silling Léda ügyelt arra is, hogy bemutassa azt, ki foglalkozott Kárpát-medencei szinten hasonló témával. Sok szerzőt megemlít, szerb és horvát szakirodalmat is felfedezhetünk a bibliográfiában.
Olyan tudományos munkát tarthatnak a kezükben az érdeklődők, amely keveset kutatott témát dolgoz fel. Szakmai jelentősége mellett közérdekű, ráadásul olvasmányos, rengeteg adattal és képpel ábrázolja a kutatási témát. Utóbbinál fontos kiemelni, hogy a képeket értelmezi is a szerző, aminek segítségével még közelebb kerülhetünk a jelenséghez, és abban is segít, hogy még élményszerűbben megismerhessük a vásárok és vásározók történetét, annak minden szegmensét.
Silling Léda: Vajdasági vásárok és vásározók. Forum Könyvkiadó, 2020
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. novemberi számában)
Örökkön-örökké címmel Pilinszky János centenáriumára készített pódiumműsort Tallián Mariann és Lázár Balázs színművész-házaspár, zenés műsoruk a Karinthy Színház előadótermében került bemutatásra. Az est folyamán olyan, a Pilinszky tollából már jól ismert versek hangoztak el zenei kíséret mellett, amelyek a halálról, a végítéletről, a mennyországról, a békességről és az önmagunkkal való szembenézésről szólnak.
Képzeljünk el egy mostanihoz hasonló, de szélsőségesebb apokalipszist. Járvány, árvizek, mérgező levegő, sugárzás, egyre kevesebb oxigén, egyre kevesebb túlélő az atombunkerekben. Képzeljünk el ebben a környezetben egy biztonságos helyet: föld mélyén lévő, sugármentesített betonbarlang, egy hatalmas bálterem, vagy inkább étkező.
Érdekes, hogy mennyire szeretnek írni az orvosdoktorok. És jól is megy nekik a szavakkal bíbelődés. Elsőként talán Németh László jut eszünkbe, vagy éppen Csáth Géza, esetleg Csehov, Stanisław Lem meg Polcz Alaine. Nálam listavezető Benedek István, mert nagyon fiatalon olvastam tőle az Aranyketrec című könyvét, amely alaposan lehorgonyzott olvasmányélményeim közt. Ha viszont valami általánosabb, nemzetközi népszerűségi listára gondolunk, az orvos írók között kétségtelenül Robin Cook áll jelenleg élen.
A vajdasági magyarság tényszerűen 1918-ban, jogi értelemben 1920-ban került kisebbségi helyzetbe. Ennek a száz évnek az értelmező bemutatását tűzte ki célul a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ (VM4K) azzal a tavaly szeptemberben megrendezett kisebbségi kerekasztal-beszélgetéssel, amelyet a járvány miatt az online térben tudtak megtartani. Az elhangzott előadások, szakmai vélemények alapján jött létre Az első száz év című kötet.
A Magyar Írószövetség kárpátaljai írócsoportjának folyóirata, az 1965–1967 között Ungváron megjelent szamizdat jogutódjaként 2002-ben újraindult Együtt kéthavonta jelenik meg a Kárpátaljai Magyar Művelődés Intézet kiadásában. Szerkesztői: Marcsák Gergely, Csordás László, Zubánics László és Dupka György, a tipográfiáért Fábián Zoltán felel.
Írásbeliség nélkül nem létezne civilizáció, tartja Miklóssi Szabó István, s mert úgy véli, a világ az ősi mítoszok mentén már nem értelmezhető (pedig látszólag mi sem kézenfekvőbb egy író számára), ezért újakat teremt. Saját világot hoz létre, keletkezéstörténettel, mitológiával, istennel, hétköznapi valósággal és saját megváltóval.
Az 1958-ban indult, idén már a hatvannegyedik évfolyamát számláló, pécsi kötődésű Jelenkor a kortárs magyar irodalom egyik legmeghatározóbb sajtóorgánuma. A havi rendszerességgel megjelenő lap állandó sárga borítójával és minőségi tartamával összetéveszthetetlen szereplője a folyóiratmezőnynek. Oldalszámozásában is klasszikus folyóirat, az idei tizenegyedik szám lapjai 1169-tól az 1357-ig tartanak.