Minden háború átkos esemény az emberiség számára, még ha némelyiket igazságosnak is véljük. A történelem mégis legfőképp háborúk sorozata hosszabb-rövidebb békeidőszakokkal. A történelemkönyvek szerzői pedig több évtizedes békés fejlődést rendszerint rövidebben foglalnak össze, mint néhány év háborús vérengzéseit.
Szedlár Rudolf a Csantavérről írt könyvében kétségkívül azt a véleményt osztja, hogy igazán üdvös az volna a nemzetek számára, ha nem fordítanák egymás ellen a fegyvereiket. A kötet előszavában ugyanis Lengyel Menyhért gondolatait idézi: „Nem a nemzetekkel van baj, hanem a nemzetek hatalmi csoportosulásaival. Ha a háborúra uszító békeapostoloktól megőrzött volna bennünket az Isten, akkor ma nem kellene szégyellnünk, hogy emberek vagyunk.” És valóban igaz, hogy minden háború a béke nevében indul meg, de – mint jól tudjuk – a nagy háború legföljebb két évtizedre hozta meg a békét.
A királyért és a hazáért! című könyv szerzője Csantavérre összpontosítva tekinti át az első világháborút, de nem törekszik arra, hogy „mindent elmondjon róla”, így nem is lett adathalmaz és fölsorolás a munkája, hanem olvasmányos történet; nem a harctéri eseményeket sorakoztatja föl, sokkal inkább az emberközeli mozzanatokat vizsgálja: az okokat és a következményeket. Azt sem tagadva, hogy nem olyan lelkesedéssel vonultak be ennek a vidéknek a férfijai, mint ahogyan ezt például a forradalom idején Petőfiék tették, ehelyett földosztás reményében fogtak fegyvert, ha már a német császár azt ígérte a katonáinak, hogy „levélhullásra” úgyis hazatérhetnek. A néhány hónapra előirányzott és győzelemmel kecsegtető harc bizonyosan megér néhány hold földet… A jórészt cenzúrázott sajtó háborús propagandájára, sőt az egyház buzdítására is szükség volt ahhoz, hogy harcterekre induljanak a csantavériek. Az írók: Kosztolányi, Ady, Babits, Karinthy vagy Kassák háborúellenes hangja nem hallatszott messzire.
A könyv csupán azokra a területekre, frontokra tekint ki, ahova innen is bevonultak katonák: Szerbiára, az Isonzó környékére és Galíciára. Nagy valószínűséggel nem csak csantavéri harcosokról szól a történet, mivel a település közel fekszik Magyarkanizsa és Zenta határához. Így a zentai vagy a kanizsai tanyavilágban megszületett gyerekeket gyakran arra a helyre vitték keresztelni, amely templomnak a tornya „odalátszott”, esetünkben Csantavérre. 1895-ig ugyanis csak egyházi anyakönyvezés volt.
Rendhagyónak is mondható, hogy a szerző a szokásosnál bővebben kitér a hadifoglyok sorsára, a hasonló kiadványok ugyanis gyakran csak említést tesznek róluk, érthető okokból azokat helyezve előtérbe, akik életüket adták a hazáért. Ám a hadifoglyok sokasága is viselte a front borzalmait, még ha rendszerint árulónak tekintették is őket. Inkább a balkáni népekre volt ez jellemző, s olvashatjuk a könyvben egy szerb asszonynak a fogságba esett férjéhez írt levelét – igaz, ő nem a magyar oldalon harcolt –, amelyben azt mondja el, hogy gyávasága miatt átkozza az apja a fiát, még a gyerekeit (saját unokáit) is amiatt, mert apjuk szégyent hozott a családra.
Tragikus-e vagy sem, de akár irodalmi téma is lehetne, mert drámai az a történet, amelyben az ukrán hadifogoly és a csantavéri asszony egymásba szeretett. Majd a háború végén Ukrajnába indultak, és valahol a Kárpátokban találkozott a vonatuk a férj hazafelé tartó vonatával. Kiabált az ember, gondolván, hogy a keresésére indult a felesége, de ő nem figyelt föl az urára. Egy Kijev környéki faluban éltek a továbbiakban, három gyerekük született. A második világháború idején hazalátogattak Magyarországra. Egyik lányuk itt férjhez ment, az asszony pedig „új férje” halála után tért végleg haza, több mint négy évtized múltán, törvényes férjéhez, bár a rokonság már nem szívesen látta.
Az 1918-as őszirózsás forradalomnak leginkább csak a nagyobb városokban lezajlott eseményeiről szokás írni, ezúttal azonban az olvasó arról is tudomást szerezhet, hogy miként zajlott le egy bácskai faluban a bolsevista forradalom.
A vesztes háború és következményei bénítóan hatottak Csantavér lakosságára is, sokan kivándoroltak. „A kilátástalanságban egyetlen emberben bíztak a csantavériek, az 1917-ben ide helyezett karizmatikus lelkületű Takács Gáspár plébánosban, aki a népet összetartotta. Nélküle a lakosság széthullott volna, mint a pásztor nélküli nyáj” – olvashatjuk a könyvben.
A kötet emléket állít a falu 437 hősi halottjának, ismertetve a legfontosabb adataikat (akikről ez föllelhető volt). Néhányukat újratemették, de a legtöbbjük idegen földben nyugszik Szerbia, Montenegró és Albánia területén, mások Szlovénia és Olaszország határán, az Isonzó vidékén, sokan pedig Ukrajnában, Galíciában.
Szedlár Rudolf: A királyért és a hazáért! Csantavér az első világháborúban. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, 2021.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. augusztus 21-i számában)
A tavalyi évben jelent meg Zalán Tibor József Attila-díjas magyar költő, író, drámaíró legújabb kötete, az Istenek az árokparton, amely egyszerre korrajz és önéletírás, s valahol egyik sem. Az író szerint műfajtalan könyv, egy sajátos vállalkozás, amelyben olyan rövidprózai műfajok és írások kereszteződnek, mint a tárca, az egyperces novella, a lírai önvallomás vagy épp a kisesszé. A kötetbe válogatott szövegek jelentős része a Napút folyóiratban jelent meg, többségükben önéletrajzi ihletésűek, időben pedig közel negyven évet ölelnek fel.
A trilógia harmadik darabjának elkészülte a Janust követő Galeotto után három esztendőt vett igénybe.
Egy, a halálos ágyán az életére visszapillantó ember és király monológjával kezdődik a történet. Már itt látszik, hogy – folytatván a korábbi gyakorlatot – most sincs szó a korabeli nyelvezet használatáról; jelenkorunk nyelvén szól a mű főhőse, ezzel is erősítvén azt az írói szándékot, hogy a történelem gyakran ürügy a jelen igazságainak kimondására. Egy fontos dolgot máris kiemelhetünk: a király magányosságát ebben a végső helyzetben. Egyébként ez az állapot hasonlít ahhoz, ahogy Nagy Lajos királyt
„A búcsú után nincs szükség a múlt felemlegetésére” (5.) ‒ olvashatjuk Légrádi Gergely legújabb regényének elején. Ennek ellenére kivétel nélkül mindegyik szereplő a múlton töpreng, egészen pontosan azon a múlton, amelyet nem ismernek eléggé, csak feltételezéseik vannak róla. Mindannyian a saját múltjukat szeretnék megismerni, feldolgozni vagy éppen elfelejteni, ki-ki a maga módján: kérdések feltevésével, a ki nem mondott szavak, történetek papírfecnikre való lejegyzetelésével, a múlt sötét árnyainak háttérbe szorításán, elfeledésén munkálkodva.
A Cerkabella Könyvkiadó Macskák Mesés könyve címmel figyelemre méltó válogatást adott közre a macskairodalom színe-javából. Lovász Andrea szerkesztő negyven mesét, verset és regényrészletet gyűjtött ebbe az impozáns kiadványba, amelyben a nagy klasszikusoktól a kortárs alkotásokig sokféle írás kapott helyet. Közös vonásuk, hogy a maguk nemében mindegyik irodalmi bravúr, valamint az azonos központi szereplőjük, azaz főhősük: őfelsége, a macska.
A József Attila-, Híd-, Szirmai-, Herceg- és sok más díjas Lovas Ildikó vajdasági magyar írónő ezúttal egy különös, rendkívül értékes könyvvel örvendeztetett meg bennünket. 2022-ben a Forum kiadásában Szép Amáliák címmel és Cselédregény alcímmel jelent meg tényregénye.
Tavaly ősszel jelent meg Durica Katarina legújabb regénye, Mennyit adtál érte? címmel. Az írónő a maffiagyilkosságok áldozatai és a Brüsszelben dolgoztatott magyar prostituáltak után ismét egy szövevényes és kevésbé ismert világot tár az olvasó elé. Ennek a világnak meddő nők, gyermekre vágyó házaspárok, béranyák és anonim petesejtdonorok a szereplői, akiket ugyanúgy a vágyakozás hajt a hétköznapok során, mint megannyi más embert.
A 2022-es év végén jelent meg a Szélvész című antológia, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága jóvoltából. A kötet lényegében a már korábban, (pontosabban 2020-ban), megjelent Fiatal írók antológiájának folytatása, de teszi ezt úgy, hogy közben próbál új alapokra is helyezkedni. A kötet egyes szövegei az Írótársaság táborainak közvetett és közvetlen eredményei, erre utal az antológia borítóján olvasható megjegyzés: Grendel Lajos Mentorprogram könyvek 1. A Szlovákiai Magyar Írótársaság 2007-ben indított kezdeményezése az idén kapta meg ezt az elnevezést, emlékezve a
Kovács István A gyermekkor tündöklete című regénye 1998-ban jelent meg, s a mostani immár a harmadik kiadás. De – mint azt Jánosi Zoltán utószóként jegyzett elemzéséből megtudhatjuk – a szerzőt már jóval korábban megszólította a téma, s a bevezető fejezet 1972-ben az Élet és Irodalom hasábjain meg is jelent, ám a teljes mű – több szakaszban íródva – csak a rendszerváltás utáni években nyerte el végleges formáját.
Figyelmet és elismerést érdemlő pillanat az, amikor a tehetség és a kemény munka eredménye végre ünnepélyes formát ölt. A Csikófogat antológia kézzelfogható, értékes és különleges bizonyítéka ennek. Közel kétszáz fiatal jelentkezett az Orpheusz Kiadó és a Guttenberg Pál Népfőiskola által 2021-ben meghirdetett, Csikófogat elnevezésű tehetséggondozó programra, amelyet határon túli középiskolások számára hirdettek meg. Az ennek keretein belül megírt munkák közül csak a legjobbak kerülhettek nyomtatásba. Az antológia épp azt a friss tehetséget, új látásmódot képviseli, amit egy ilyen