Minden háború átkos esemény az emberiség számára, még ha némelyiket igazságosnak is véljük. A történelem mégis legfőképp háborúk sorozata hosszabb-rövidebb békeidőszakokkal. A történelemkönyvek szerzői pedig több évtizedes békés fejlődést rendszerint rövidebben foglalnak össze, mint néhány év háborús vérengzéseit.
Szedlár Rudolf a Csantavérről írt könyvében kétségkívül azt a véleményt osztja, hogy igazán üdvös az volna a nemzetek számára, ha nem fordítanák egymás ellen a fegyvereiket. A kötet előszavában ugyanis Lengyel Menyhért gondolatait idézi: „Nem a nemzetekkel van baj, hanem a nemzetek hatalmi csoportosulásaival. Ha a háborúra uszító békeapostoloktól megőrzött volna bennünket az Isten, akkor ma nem kellene szégyellnünk, hogy emberek vagyunk.” És valóban igaz, hogy minden háború a béke nevében indul meg, de – mint jól tudjuk – a nagy háború legföljebb két évtizedre hozta meg a békét.
A királyért és a hazáért! című könyv szerzője Csantavérre összpontosítva tekinti át az első világháborút, de nem törekszik arra, hogy „mindent elmondjon róla”, így nem is lett adathalmaz és fölsorolás a munkája, hanem olvasmányos történet; nem a harctéri eseményeket sorakoztatja föl, sokkal inkább az emberközeli mozzanatokat vizsgálja: az okokat és a következményeket. Azt sem tagadva, hogy nem olyan lelkesedéssel vonultak be ennek a vidéknek a férfijai, mint ahogyan ezt például a forradalom idején Petőfiék tették, ehelyett földosztás reményében fogtak fegyvert, ha már a német császár azt ígérte a katonáinak, hogy „levélhullásra” úgyis hazatérhetnek. A néhány hónapra előirányzott és győzelemmel kecsegtető harc bizonyosan megér néhány hold földet… A jórészt cenzúrázott sajtó háborús propagandájára, sőt az egyház buzdítására is szükség volt ahhoz, hogy harcterekre induljanak a csantavériek. Az írók: Kosztolányi, Ady, Babits, Karinthy vagy Kassák háborúellenes hangja nem hallatszott messzire.
A könyv csupán azokra a területekre, frontokra tekint ki, ahova innen is bevonultak katonák: Szerbiára, az Isonzó környékére és Galíciára. Nagy valószínűséggel nem csak csantavéri harcosokról szól a történet, mivel a település közel fekszik Magyarkanizsa és Zenta határához. Így a zentai vagy a kanizsai tanyavilágban megszületett gyerekeket gyakran arra a helyre vitték keresztelni, amely templomnak a tornya „odalátszott”, esetünkben Csantavérre. 1895-ig ugyanis csak egyházi anyakönyvezés volt.
Rendhagyónak is mondható, hogy a szerző a szokásosnál bővebben kitér a hadifoglyok sorsára, a hasonló kiadványok ugyanis gyakran csak említést tesznek róluk, érthető okokból azokat helyezve előtérbe, akik életüket adták a hazáért. Ám a hadifoglyok sokasága is viselte a front borzalmait, még ha rendszerint árulónak tekintették is őket. Inkább a balkáni népekre volt ez jellemző, s olvashatjuk a könyvben egy szerb asszonynak a fogságba esett férjéhez írt levelét – igaz, ő nem a magyar oldalon harcolt –, amelyben azt mondja el, hogy gyávasága miatt átkozza az apja a fiát, még a gyerekeit (saját unokáit) is amiatt, mert apjuk szégyent hozott a családra.
Tragikus-e vagy sem, de akár irodalmi téma is lehetne, mert drámai az a történet, amelyben az ukrán hadifogoly és a csantavéri asszony egymásba szeretett. Majd a háború végén Ukrajnába indultak, és valahol a Kárpátokban találkozott a vonatuk a férj hazafelé tartó vonatával. Kiabált az ember, gondolván, hogy a keresésére indult a felesége, de ő nem figyelt föl az urára. Egy Kijev környéki faluban éltek a továbbiakban, három gyerekük született. A második világháború idején hazalátogattak Magyarországra. Egyik lányuk itt férjhez ment, az asszony pedig „új férje” halála után tért végleg haza, több mint négy évtized múltán, törvényes férjéhez, bár a rokonság már nem szívesen látta.
Az 1918-as őszirózsás forradalomnak leginkább csak a nagyobb városokban lezajlott eseményeiről szokás írni, ezúttal azonban az olvasó arról is tudomást szerezhet, hogy miként zajlott le egy bácskai faluban a bolsevista forradalom.
A vesztes háború és következményei bénítóan hatottak Csantavér lakosságára is, sokan kivándoroltak. „A kilátástalanságban egyetlen emberben bíztak a csantavériek, az 1917-ben ide helyezett karizmatikus lelkületű Takács Gáspár plébánosban, aki a népet összetartotta. Nélküle a lakosság széthullott volna, mint a pásztor nélküli nyáj” – olvashatjuk a könyvben.
A kötet emléket állít a falu 437 hősi halottjának, ismertetve a legfontosabb adataikat (akikről ez föllelhető volt). Néhányukat újratemették, de a legtöbbjük idegen földben nyugszik Szerbia, Montenegró és Albánia területén, mások Szlovénia és Olaszország határán, az Isonzó vidékén, sokan pedig Ukrajnában, Galíciában.
Szedlár Rudolf: A királyért és a hazáért! Csantavér az első világháborúban. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, 2021.
(Megjelent a vajdasági Előretolt Helyőrség 2021. augusztus 21-i számában)
A kötetben a művész 160 festménye jelenik meg 110 dokumentumfotó mellett, plakátok, borítók társaságában. A kettős jubileumi album annyira meglepte az egyik magyarországi könyvterjesztőt, hogy szerzőjeként Máriás Béla helyett dr. Máriás Antalt, kiadójának pedig a Kossuth Kiadót jelölte meg. (Egyiket sem találta el.)
Ugyanazt gondoljuk-e magunkról, amit mások gondolnak rólunk? Változik-e, ha igen, mennyit a nemzetkarakterológia az idők során? Egyebek közt ezekre is választ kaphatunk a Székely Könyvtár könyvsorozatban megjelent A székelyek (rólunk írták) című antológiából, amelyben nem székely (magyarországi, angol, francia, szász, román stb.) szerzők vallanak arról, milyennek látják a székelyt.
Amerika jelenkori irodalmának egyik legjelesebb képviselője, aki nem kevés vesződéssel jutott el a csúcsra, annak ellenére, hogy már fiatalon feltűnést keltett. Cormac McCarthy (1933) olyan világokat jelenít meg műveiben, amelyek ugyancsak próbára teszik az olvasók idegeit.
Egy átfogó, részletgazdag, sokak alapos, komoly kutatómunkáján alapuló képes kincsestárat, rendhagyó útikalauzt vehet kezébe az olvasó. Markáns képet, összegzést kaphat arról, hogy mi mindent hagytak ránk nagy, neves és névtelen elődeink a szellemi kulturális örökség terén, amit mi híven őrzünk, belakunk, tartalommal töltünk meg.
A tudósok még 1906-ban megjósolták, hogy az éltető Napunk sárga törpéből robbanásszerű sebességgel vörös óriássá válik, amely mindent felfal, ami útjába kerül. A későbbi tudósok nem cáfolták ennek az eseménynek a bekövetkeztét, csakhogy ötmilliárd éven belül nem számítottak rá.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium egykori és jelenlegi diákjainak verseit tartalmazza ez a kötet. A benne szereplő fiatal szerzők azon nemzedék tagjai – a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején születtek –, akik egy sajátos alanyi és traumalírát képviselnek a kortárs vajdasági magyar költészetben.